Megvédjük a Városligetet

Városliget Barátai

Csöndes rendszerváltás a Liget -projektben

2017. június 04. - Garay Klára

Csöndes rendszer-váltás történt a Liget projektben

Nem volt ez látványos, hiszen eddig is ment a ködösítés, a szemfényvesztés, az adatok helyett arcunkba tolt propaganda. De legalább a látszat kedvéért eljátszották velünk a „véleményezzétek nyugodtan”, a „partnerségi” kutyakomédiát, az előzetes vizsgálati dokumentációkat elkészítették…úgy, ahogy, de elkészült…és még az is előfordulhatott, hogy az országos környezetvédelmi hatóság nekünk adott igazat:

A Hermina garázs tárgyában szükséges a környezeti hatástanulmány,

Megsemmisítették a Közlekedési múzeum- ra vonatkozó határozatot, mely szerint nem szükséges környezeti hatástanulmány.

Így némileg be tudtuk fékezni az ügyek menetét.

Ezt a – lassan 4 éve – játszott társasjátékunkat mondta fel egyoldalúan a Betonkeverő Zrt, most, ahogyan a Dózsa György úti mélygarázs ügyében eljár.

Lássuk sorjában.

  1. azon a héten, amikor elénk vetették a Dózsa György úti mélygarázs Előzetes Vizsgálati Dokumentációját…véleményezésre…
    1. egyúttal elindították a hozzá vezető víz és csatornacserét, és a troli vezetékek áthelyezéséhez szükséges elektromos vezeték fektetését.

Igen! Így! A KÖTELEZŐ Környezeti Hatástanulmány elkészülte előtt!!!! nélküle…, javában folyik az építkezés!

Kevesen tudják, kevesen gondolják, hogy bizony, ami az Ajtósi Dürer soron és a Dózsa György úton zajlik, az maga a mélygarázs építésének előkészítése! 14, 5 méter mély mélygarázs, 21 méterre fektetik a résfalakat, amin állni fog az egész mélygarázs. A maga 800 férőhelyes voltában….230 méter hosszan… hatástanulmány nélkül! A környező házak állapotának ígért felmérése nélkül.

És Budapest lakossága NEM vonul az utcára öklét rázva, nem követeli a törvények betartását, hanem izgalomban várja, hogy mikor jön a következő kormány (dez-)info, amikor a mi lézer -, és információ-blokkoló jánosunk majd valami megnyugtatóan/bunkón szellemtelen riposzttal válaszol az újságírói kérdésekre. Így megnyugodtunk, hogy elhalasztották a Színház építését… Megnyugodhatunk? Akkor mihez épülnek a közművek? Mélygarázs + színház? vagy csak mélygarázs? Vagy mindegy?

És magánbeszélgetésekben, valamint a közösségi oldalakon megy a találgatás:

  • Mi az az elkerített terület a Damjanich utcánál?
  • Mi történik a Stefánia/ Olof Palme torkolatánál?

Baánlászló készségesen belemosolyog a kamerákba: őszre választ tud adni a kérdésekre!

Pedig Drága Híveim, a kérdéseitekre a válasz már benne van a Dózsa Mélygarázs Előzetes vizsgálati dokumentációjában! Csak kicsit macerás elolvasni a közel 500 oldalt, aminek az oldalai közötti ellentmondásból, illetve összeillesztéséből kikövetkeztethető. Hogy akkor miért mond baán őszt?! Mert akkor már készen lesz a mű, nem lehet akadályozni, nincs mi ellen fellebbezni.Így elkerülhető az a kínos fiaskó is, hogy 5 év után „vegyék észre”, kicsi lesz az a föld alatti múzeum a közlekedés évszázados emlékeinek. Itt már hiába  „veszik észre, hogy nem elegendő a parkoló kapacitás: nem lesz visszaút!

Na de vissza a széltében hallható/olvasható kérdésekre.

Tessék csak megnézni az autók útját az M3-ról…a Herminán-Hungárián át be a Zichy Mihály útra…bemegy a mélygarázsba….onnan kijön …és a ma még a Ligetben csöndben, a hársak között kúszó Ocskay út szállítási útvonal lesz!
Ehhez kell kérem szépen áthelyezni a közlekedési lámpát az Olof Palme bejáratánál, ahol az autókat most a Dózsa felé terelik…
Így értette a mi lézerblokkolónk azt a mondatot: A Kós Károly sétány forgalma átterelődik….
A lakosság meg örül, mert ekkora aljasságra egyszerűen nincs felkészülve. Olyan felfoghatatlan pofátlanság, ami nem is fér be a hajunk alá. Nincs maffia-észjárásunk, hogy akárcsak követni tudjuk ezt a sok aljasságot! Idézetek következnek!
Hogy hova tevődik át a forgalom az Andrássy útról…. ahol egyre több nagy fontosságú turisztikai célpont lesz? Hát ide…és óránként tessék érteni!

Forgalom növekedés várható:

  1. Hungária körúti felüljárón a csúcsórában 160 járművel nő a forgalom, jelentős torlódások

várhatóak
A Reitter Ferenc utca - Mór utca útvonalon csúcsórában 120-200 járművel nő a forgalom

  1. Az Állatkerti körúton a reggeli csúcsórában centrum irányban 380 járművel nő forgalom
  2. Az Ajtósi Dürer soron centrum irányban 80 járművel nő a forgalom, csökken a sebesség
  3. A Lehel úton 100 járművel nő a forgalom”

 „A mélygarázs helyszínét a VÉSZ kijelölte, ezért a VÉSZ módosítását igénylő változatok már a tervezés

korai stádiumában el lettek vetve. A mélygarázs kialakítása során a belső forgalmi rend és a ki- és

behajtási lehetőségek vonatkozásában merültek föl változatok, melyek a külső geometriát nem

módosították. A tervben szereplő – a Megrendelő által elfogadott - változat esetében biztosítható a

legjobban, hogy a Dózsa György út kapacitása ne csökkenjen, továbbá a parkolás (be- és kihajtás)

megfelelő ütemben történhessen.”

Tehát a mélygarázsnak azért kell itt lennie, mert a VÉSZ minden más lehetőséget kizárt. A Közlekedési hatóságot pedig megszüntették.

Nincs fék, nincs ellensúly, nincs lakossági véleményezésnek helye, nincs lehetőség valóságos jogorvoslatra.

Az építkezésnek nincs hatása a Liget fáira sem, hiszen a kaloda őket mindentől megvédi…:

 „Építés hatása
Az építés a Városliget és a Dózsa György út csatlakozó részén lévő fákra nem lesz jelentős hatással, a

munkaterület kijelölése a fák védelmét szem előtt tartotta. Az organizációt a zöldfelületek kímélésével,

elkerülésével kell megoldani, minél nagyobb arányban az építési terület veendő igénybe a felvonulásra.

A Dvořák sétány melletti területen, melyet felvonulási területként igénybe fognak venni a fákat az építés

idején kalodákkal kell védeni.

Az építés a megnövekedett forgalommal, a nagy tömegű anyagmozgatással ideiglenesen jelenthet

környezetszennyezést (levegőminőség romlást, zajterhelést, talajszennyezést). A munkákat

követően a területet helyre kell állítani.”

Itten látható a mélygarázs alaprajza….a ki és behajtók nélkül. De azt látod, hogy az Ocskay ról lehet vagy ki, vagy behajtani! kicsit lejjebb olvashatjuk, hogy a résfalas alapozás következtében feltorlódó vizek szikkasztója lesz a Dvorak sétány háromszöge. Ez sem lesz hatással a fákra!

Lassan látod már, a mai építkezés és a Dózsa mélygarázs közötti összefüggést?! Még mindig várod az őszt amikor megtudod, amit most is tudhatsz?

A levegő szennyezettsége sem emelkedik jelentősen. Hiszen ezek a nagyszerű emberek ki tudják mutatni azt is, hogy milyen légszennyezettségi adatokat produkál a Honvéd telepi mérőállomás…..ami legalább 3 éve nem mér.

„ a Városligeti körút megszűnik a

Cházár András utca – Dvořák sétány közötti szakaszon, ezért az ezen az útvonalon közlekedő forgalom

az Ajtósi Dürer sor és a Dózsa György út párhuzamos szakaszaira kerül át. Ezért az építés alatti kritikus

állapoti (MOF alapján számított) alapterheltség a lakóépületek térségében fölvett vizsgálati pontokon

kismértékben nagyobb terhelést mutat,….”

Látod….mégis csak el kellene olvasni legalább a forgalmi adatokat tartalmazó hatástanulmányt és akkor nem várnád annyira a kormány-infót. és baánlászló őszét.

„A Liget előzetes organizációs terve szerint az építési forgalom jelentős része az M3 autópálya, M0

útgyűrű felöl érkezik az építési területre. Így a munkaterület fő megközelítési útja az M3 bevezető –

Hungária krt. – Ajtósi Dürer sor útvonal. A PDO (Dózsa György úti mélygarázs) építésénél az

elsődleges építési kaput az építési terület Liget felöli oldalán jelöltük ki, annak érdekében, hogy a Dózsa

György út forgalma (azon belül is kiemelten a tömegközlekedés) a lehető legkevésbé legyen érintett. A

kapu megközelítése az Ajtósi Dürer sor – Olof Palme sétány – Városligeti körút útvonalon történik. A

szállítási forgalom levezetéséhez az Ajtósi Dürer sor – Stefánia út – Olof Palme sétány meglévő

csomópontjában a meglévő kiemelt szegélyt elbontják és a csomópont jelzőlámpás irányítását

módosítani fogják. A másodlagos építési kapu az építési terület nyugati oldalán található, melynek

megközelítése a Dvořák sétány útpályájáról közvetlenül biztosított. Ez a kapu a Hungária körúti

csomóponttól egy másik útvonalon is elérhető az Ajtósi Dürer sor – Hermina út útvonalon, ahol a Zichy

Mihály úton át érhető el a Dvořák sétányról nyíló kapu. Ezen az útvonalon a Hermina út Ajtósi Dürer sor

– Zichy Mihály út közötti szakasza is érintett a szállítási forgalom által.”

 Az írásnak hiszel vagy lézer janinak?

Látod, amit én látok? Olvasod, amit én olvasok? ….és még mindig nem hiszed el, hogy ez az az engedély és hatásvizsgálat nélküli építkezés…? látod a sarokban a színházat? Látod a szállítási útvonalakat? Látod, hogy a Palme ház felújítási munkálataihoz nem vezet út? Kell még neked kormányinfó?

Reménykedsz még a tisztességes engedélyezési és közigazgatási eljárásban, a környezeti hatástanulmányban?

Látod-e, hogy már a látszatra sem adnak?

Látod-e engedély nélkül a Városligeti tóba nőni a szinkronúszás kellékeit?

És tudod, hogy ebből a fajta vagyonkezelésből még hátra van 95 év?

Akkor? Mi a kérdés?

A bejegyzés trackback címe:

http://varosligetbaratai.blog.hu/api/trackback/id/tr312562311

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

ton777 2017.06.07. 06:47:28

Előnyös lenne a szöveget úgy elrendezni, hogy ne legyen minden sor külön bekezdés.

Garay Klára 2017.06.07. 08:57:35

@ton777: teljesen igazad van. Amikor feltöltöttem és azóta is próbálom szerkeszteni...ez teljesen szövegszerű volt... Nincs benne semmi szét hullás.. Amikor élesítem, tehát közzé teszem, akkor ez lesz az eredmény. Hogy ezt hogy lehet kiküszöbölni, azt nem tudom...

Rosta 2017.06.11. 14:05:07

És közben megkezdik a Margit-sziget tönkretételét is, szintén homályos keretekkel, hogy ne győzzünk minden ellen tiltakozni. :(

Garay Klára 2017.06.17. 21:26:03

@Rosta: igen! Rettenet!