Megvédjük a Városligetet

Városliget Barátai

A múzeumok nélküli főváros

Simányi Frigyes építész írása

2017. december 27. - Garay Klára

Az un. Liget program 2013-ban történő elindításának legfőbb indoka egy múzeumi negyed létrehozása volt, öt új múzeum megépítésének szándékával. Ezek: Ludwig a Nemzeti Galériával egy épületben, néprajzi, építészeti, fotográfiai, valamint a meglévő Közlekedési Múzeum bővítése a földszint alatt, és az eredeti tervek szerinti teljes újjáépítésével, valamint a Mezőgazdasági Múzeum, melynek sorsáról igen keveset hallani. Vagyis hat, a Nemzeti Galériával együtt hét múzeumnak kellene a Ligetben állnia. Ez már valóban egy múzeumi negyedet jelentett volna. Mi maradt ebből a tervből?! Egyetlen múzeum, a néprajzi, valamint az esetleg megépítendő Nemzeti Galéria. Úgy hírlik, a Mezőgazdasági Múzeum sem marad soká a Vajdahunyad vár épületében. A meglévő közlekedési múzeum pedig elbontásra került, újjáépítése után azonban már más funkciót kap.

 Hogy a Liget program és a múzeumi negyed terve miként jutott idáig, annak ellenére, hogy  nagyszerűségét több éven keresztül és még most is óriási propagandával hirdetik az illetékesek, nem kívánjuk részletezni. Elég annyi, hogy a Liget törvény 2013 évi kihirdetése óta azt csekély hat Kormányhatározat, három vagy négy Fővárosi Közgyűlési rendelet módosította, mint ahogyan a vonatkozó építési szabályzata is többször módosult. Ez a tény önmagában igazolja a projektet teljesen átgondolatlan, előkészítetlen, megvalósításra alkalmatlan, értelmetlen voltát, a kapkodást, fejetlenséget és azt, hogy a múzeumi negyed programja megbukott, ami által az egész projekt okafogyottá vált.
Ez utóbbit természetesen az illetékesek nem fogadják el, illetve a jól bevált gyakorlat szerint nem vesznek róla tudomást. Sőt, ennek ellenkezőjét kívánják az illetékesek elhitetni, a Néprajzi Múzeum 2017 év vége előtt elkezdett kivitelezési munkáival, aminek még valószínűleg súlyos, milliárdokat felemésztő negatív műszaki következményei lesznek. Ugyanakkor az események teljes mértékben igazolják a Liget projektet első perctől kezdve ellenző szakemberek tömegének szakmai érvekkel alátámasztott állásfoglalásának helyességét, és a Ligetvédők tevékenységének jogosságát.

 Tény, hogy a tervezett múzeumok közül pillanatnyilag csupán egynek, a kapkodva elkezdett, vitatható értékű és valószínűleg számos, előre nem látható műszaki problémát okozó (hidrogeológia), részben föld alá sülyesztett, gigantikus méretű (197 m. hosszú) Néprajzi Múzeum megvalósításával lehet számolni. Ezért érdemes áttekinteni a főváros néhány múzeumának a jelenlegi helyzetét.

 A Szépművészeti Múzeumunk átalakítás miatt zárva van. Újbóli megnyitásának pontos időpontja bizonytalan. Bezárt a Néprajzi Múzeum, amely majd valamikor beköltözhet az új épületébe. Jelenlegi épülete visszakapja az eredeti funkcióját, Kúria lesz. Bezárt az Iparművészeti Múzeum, bővítés és átalakítás miatt- Felszámolták és raktárba költöztették az Építészeti Múzeum anyagát, amely eddig is nem megfelelő körülmények között létezett és inkább csak kutatók részére volt elérhető. Az elbontott Közlekedési múzeumnak kijelölték ugyan az új helyét, ami azonban még nem jelenti azt, hogy ott belátható időn belül meg is valósul. A Mezőgazdasági Múzeum sorsa továbbra is bizonytalan. A tervezett új Építészeti és Fotográfiai Múzeumról pedig már szó sem esik. Mindegy hogy milyen indokból, de ezek a múzeumok még évekig zárva lesznek, ill. hiányozni fognak a Főváros kulturális és idegenforgalmi életéből.

 A nemzetközi turizmus látnivalói között előkelő helyet foglalnak el múzeumok. Nem egy városban az elsődleges idegenforgalmi célpont valamelyik múzeum. A Prado, Uffizi, Vatikáni, Guggenheim, a Koppenhágai Glyptotek, a Luzerni Közlekedési Múzeum, a Salzburgi Mozart Múzeum, Bécs, Berlin múzeumai, stb. Nekünk, magyaroknak sikerült szinte egyidejűleg a fővárosunk számos jelentős múzeumát hosszú időre, évekre bezárni, megszüntetni, elbontani, kiiktatni az idegenforgalom látnivalói közül, kiiktatni a kulturális életből, pedig gyűjteményeik bátran felvehetik a versenyt a külföld hasonló jellegű múzeumaival. Másutt, ha egy múzeum valamilyen okból új helyet kap, az újat előbb megtervezik, megépítik, hogy a régi addig is működni tudjon, amíg átköltözhet az újba. És ha már bővítünk (Iparművészeti), építünk (Néprajzi), és elbontunk (Közlekedési), vajon miért nem lehetett mindezt és az említett bezárásokat több évre előre ütemezni? Miért kellet ezeket szinte egy időben bezárni? Miért nem készültek el előbb a bezárt és elbontott múzeumok új épületei? Hogy kultúrpolitikusainknak csak ilyen megoldásokra telik, az elszomorító. De ha így is folytatják, az már kulturális tragédia lesz.  

 

 

                                                                                  Simányi Frigyes

                                                                                        építész

 Innen elsétált a Közlekedési múzeumimg_7396.JPG

A bejegyzés trackback címe:

http://varosligetbaratai.blog.hu/api/trackback/id/tr9513526459

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Éhesló 2017.12.28. 13:12:39

Már a poszt címe is hazug: Budapest a felsoroltakon kívül számos (kiváló) múzeummal rendelkezik.

Nem mellesleg talán lett volna demszkíjnek a négyes metrő mellett is 20 éve előkészeti bármit.
Nem sikerült neki, akárcsak a 4-es metrója és a korábbi metróvonalak, szerelvények felújítása.

Ezért - már amennyiben nem a fentiekhez hasonló hazugság a poszter állítása a Liget projektról, hiszen forrást nem ad az állításai mellé egyet sem - valóban gyors döntéseket és megvalósítást kívánt volna a Liget projekt.
Mondjuk egy fikaevő vitézivel ez nem lehetséges, de miért sikerülne minden annak a tarlósnak, aki eddig csak demszkij romeltakarítójaként volt képes eljárni és nem volt semmi ünálló projektje.
Szerencsére már nem is lesz.
Talán majd egy új főpolgármesternek sikerül rendet tenni a városházán.

vizsla_barat 2017.12.28. 16:05:41

@Éhesló: pl a metrok es a kockakoves utak. Igazad van. Sot a 8 ker no-go zone is.

vakapad 2017.12.28. 16:35:26

Mint tuggyuk, az egész "múzeumi negyed" terve azért született, hogy a Magyar Nemzeti Galériát kipaterolhassák a Várból, mert az "más célra kell". Az összes többi intézkedés ennek az erővel való utánarángatási vonzata.
A más célt nem részletezném.

Thomas Dantes 2017.12.28. 19:36:15

@Éhesló: Azon gondolkodom ,hogy lehet valaki ennyire hülye.

Az az érved, hogy de vannak más múzeumok is? Ja, vannak. Ezek meg nincsenek, és nem látni hogy mikorra hogyan fognak újra működni.
Nem érted mi a probléma?

Ja, a második érved, bezzeg a Demszki...feltűnt, hogy a Fidesz és Tarlós a második ciklusát tölti?
Hamarosan a 8. évbe lépnek, ennyi idejük volt rá. És ennyire futotta. És ezzel jössz ,hogy Demszki? Már majdnem 8 éve nincs Demszki. 2050-ben is rá fogsz mutogatni ,hogy miatta szar?
Komolyan, tényleg ennyire buta vagy?

Éhesló 2017.12.28. 20:17:13

@Thomas Dantes: hazudsz patkány alak.
A haverod is hazudott, már a poszt címében is:
A múzeumok nélküli főváros
Ezt írtam.
Nem mást.

Tehát a fővárosunk nincs múzeumok nélkül.
Érted, igaz a büdös kurva anyádat te hazug patkány?

Azt írtam továbbá hogy a szemét demszki 20 éven át leszart mindent és a hülye tarlós a második ciklusát tölti azzaal, hogy a 20 évnyi mocskot kukázza.
Azt is amiről a poszter hazudozik.
Meg még sok sok mást is.
Majd 20 év semmittevés után ugasson a fajtád.
Addig még van 12 évetek, addig a pofa súlyba!
Ha letlet majd megbeszéljük, ha addig el nem visz az ördög téged a kurva anyáddal együtt.

flort 2017.12.28. 21:47:10

@Thomas Dantes: szerintem ne foglalkozz ezzel a véglénnyel, karácsony és szilveszter között az emelkedett ünnepi hangulatban ennyire futja tőle.

Talán inkább szánakozzunk rajta.

Mellesleg a Néprajzi Múzeum igen rossz helyen volt, az épület egyáltalán nem alkalmas semmiféle múzeumi célra.

bkkzol 2017.12.28. 23:48:47

Borzasztó látni, hogy a liget most egy lepusztult cigánytelep hangulatát mutatja a sátrak, rongyok, falfirkák között... , mint az aluljárókba költözött "hontalanok" és annak mocska...
Nem méltó kép egy ilyen szép városhoz. Nem kérünk ebből a "város mindenkié" mozgalomból.
A város közös értékünk és csak azé a ki építeni, tisztán tartani, megbecsülni tudja!