Megvédjük a Városligetet

Városliget Barátai

A Közlekedési múzeum építési engedélyét AZONNNNNNAL fel kell függeszteni!

2017. február 19. - Garay Klára

Keresetlevél a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság –hoz

a Pest Megyei Kormányhivatal megsemmisítő határozata ellen.

Az alábbiakban a keresetlevelet a magam konyhanyelvére lefordítva teszem közzé

A Kormányhivatal a másodfokú határozatával megsemmisítette önmaga elsőfokú határozatát arról, hogy nem szükséges környezeti hatástanulmányt készíteni a Közlekedési múzeum építésének megkezdéséhez.

Ezzel azt sugallja, hogy előzetes vizsgálati eljárásra sincs szükség a Közlekedési múzeum építésének megkezdéséhez!
Az építtetők így a múzeum építéséhez benyújthattak építési engedély kérelmet, anélkül, hogy az építés ideje, és az új épület üzemelése során várható környezeti hatásokat megvizsgálták volna!

Holott ez a hatásvizsgálat csak a tervezés fázisában, a kivitelezés megkezdése ELŐTT tudja betölteni valódi funkcióját! A mélyépítési munkálatok ugyanis a megkezdésükkel egyidőben beavatkoznak a talajvíz mozgásába, a fák gyökérzetét károsítják, a zöld területet, a talajt tapossák, felmarják.

Indoklás

  1. Ha a Városliget Zrt kérdéssel fordult a hatósághoz, hogy kell-e környezeti hatástanulmány vagy sem, akkor a másodfokú hatóság azt nem teheti meg, hogy megsemmisíti az elsőfokú határozatát anélkül, hogy válaszolna a feltett kérdésre.
  2. Nem hozhat másodfokú határozatot, nem vehet részt másodfokon ugyanaz a hivatal (és annak vezetője), aki/amely az elsőfokú határozatot hozta.
  3. A Közlekedési múzeum építése ezen a területen előzetes vizsgálati eljárás lefolytatására kötelezett!
  4. A tervezett építkezés NEM „felújítás” és nem „rekonstrukció”, mivel nő a térfogata, nem ugyanazon helyen építenék fel, ahol eredetileg állt. Ugyanis 6 méterrel beljebb, a Liget testében épülnek fel az új kiállító terek, a mélygarázs, a trafóház stb.
  5. A Ligetben felépítendő épületegyüttes elemei külön-külön NEM vizsgálhatók. Azok összetartozó tevékenységek, melyek együttesen és külön- külön is brutális környezeti beavatkozást jelentenek (elsősorban a hidrogeológiai, tájképi, levegő szennyezettségi, zöld felületi viszonyokra).
    1. Sem az első fokú határozat, sem a másodfokú nem tárja fel a teljes hatásterületet és az összetartozó tevékenységek együttes hatását.

Kértük, hogy a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a környezetvédelmi eljárásban hozott fenti határozatok végrehajtását azonnal felfüggeszteni szíveskedjék, hogy az építési engedély kiadására ne kerülhessen sor.

Budapest, 2017. február 14.                                                                                     GK

 

 ne_dolj_be_kozlekedesi.jpg

Oszkár és a ligeti beton

mit érdemel az a bűnös?

A miniszteri biztos(?) ámokfutásában éppen az Oscar-díjnál tart.

A fanyalgó Soros-bérencek meg háborognak, hogy ez az Oszkár, nem az az Oscar.

Pedig dehogy nem! A Liget beépítése igenis Oszkár díjra érdemes! Többre is! Amolyan magyar Oszkárra. Nem kicsit savanyú, nem kicsit sárgább, de a mienk. (Hogy vinné el az ördög)

Számba vettem, hogy mely Oszkárokat érdemelné meg ez a giga-beruházás.

  1. Nem minden évben osztják ki, de létezik: a Tudományos és mérnöki díj. Olyan újításokért ítélik oda, melyek jelentős hatást gyakoroltak a filmiparra. A mi „projektünk” annyi újítást hozott a világ nagy ingatlanfejlesztéseinek világába, hogy valóban egyedülálló!
    1. Máshol valószínű tekintettel lettek volna a városra, annak földrajzi adottságaira, lakóira, az építészek, urbanisták, tájépítészek, civil szervezetek, a lakosság véleményére, de ezt a beruházást nem kötötték röghöz ezek a kisszerű megfontolások.neprajzi16maj.jpg
    2. Máshol talán balga módon tekintettel lettek volna arra, hogy mit tesznek lehetővé az ország hatályos építészeti, közlekedési jogszabályai. Nálunk a törvényeket igazították a beruházás igényeihez.
    3. Máshol a Világörökség megóvásával, a rozsdazónák fejlesztésével próbálkoztak volna a beruházók. De ez szűklátókörű, avítt megközelítés! Ez a beruházás, így ahogy megtervezték szakít ezzel a visszahúzó örökséggel. A rozsdazónákat marja tovább a rozsda nyugodtan, mi meg turista vonzó attrakciót építünk az ország (a város), amúgy is leglátogatottabb 1 négyzetkilométerére.
    4. Máshol ha egy területre fejlesztenek, adnának neki egy stílust! Nem így mi! Ahány épület, annyi stílusirányzat. Lesz itt minden, mint egy falusi vegyes kereskedésben. Merjünk bátran élt vasalni abba a farmerba! Meg frottír zoknit húzni a szmokinghoz!
    5. …na és ki másnak jutna eszébe kilátót építeni a város legmélyebben fekvő mocsarába? Na ugye?!
  2. A legjobb idegen nyelvű film díját is megérdemli a mi beruházásunk! Nem az ángliushoz képest „idegen” ez a nyelv, hanem a mi ékes magyar nyelvünkhöz! Régen a Liget szó fás, bokros, füves területet jelentett. mostantól múzeum gettót értenek alatta.
    A rekonstrukció, a felújítás, a megújítás, a megzöldül… mind mind szinonimái lettek a favágásnak, a természet közeli tájak megsemmisítésének.
    A még meg sem honosodott „fenntartható fejlődés” is új értelmet nyert! Amit ma elpusztíthatsz, ne halaszd holnapra. Na és a Földet nem unokáinktól kaptuk kölcsön, hanem örüljenek, ha morzsákat hagyunk nekik belőle. pannon_park1.jpg
    A kulturális örökség védelme kifejezés is amolyan komonista csökevény. Hiszen alkalmasabb a „szellemében megújul” kifejezés. Így megszüntetve őrizzük meg. Fényképen.
    És így lesz idegen nyelv a nyelv a saját hazájában! Így nem érti a lakosság a saját anyanyelvét! sem.
  3. A legjobb látványtervezés díja is a mi új, turisztikai desztinációnké lehet! Ezeken a látványterveken mindig süt a nap, az épületek nem vetnek árnyékot, a fák az égig nőnek, az emberekhez képest törpe toronyházak simulnak a tájba. A 67 méteres épület a derekáig sem ér a 40 méteresnek. Az új 39 méteres üvegház megbúvik a 20 méteres fák árnyékában és alig látszik a 36 méteres nagy szikla mögött. Mert ha az operatőr leguggol a fa mögé…ez éppen így látszik! És a nézők imádni fogják …. a látványt! Éljen az operatőr is J!
  4. Az Eredeti forgatókönyv díj adja magát! Már a kiindulási pont is zseniális! Máshol az „elhelyezési ötletpályázat” azzal indulna, hogy nézzük meg: hova is ejtsük le ezeket a Lego házakat (ha már). Mi pedig megfordítottuk! Itt a Liget, itt lehet ötletelni. Melyik hatalmas épület melyik sarkot tarolja le és melyik kerüljön kellős középre. Eleve kizárjuk azokat az építészeket, akik máshol akarnának építeni. Hogy jönnek ők ehhez? Azt a közgazdászok, a politikusok, az aranycsinálók sokkal jobban tudják, hogy minek hol a helye! Ki kell zárni még a 65 év fölötti és nem kamarai tag építészeket is és kész a siker! Hungarikum!
  5. A legjobb film díj, amolyan film a filmben! Készült ugyanis egy „Ah! milyen lepusztult a Liget” című dokumentumfilm is. A film végén még az operatőr táskáját is ellopják a gaz hajléktalanok. A nagyobb hitelesség kedvéért. És IGEN! A jövő filmjében nem az operatőr táskáját fogják ellopni, hanem a turistákét. A koldusok.
  6. A legjobb rendező díja kié is lehetne más, mint a múzeumi szakma kiváló közgazdászáé: Baán Lászlóé! Ő a sajtótájékoztatók legkiválóbb rendezője, aki percek alatt képes új helyszínt találni, ha felbukkannak a Ligetvédők. Megrendezi a „lakosság tájékoztatása” című filmet lakosság nélkül. Az ötletpályázatot alternatívák választásának lehetősége nélkül. Megrendezi a tájépítészeti pályázatot táj nélkül. A családi élményparkot park és család nélkül. A zöld tetős épületeket zöld tető nélkül. Elrendezi, hogy fel se merüljön a fejekben a „de hol fognak ezek parkolni?” gondolata.

És végül, amikor a nagy mű végső értékelésére kerül sor, reméljük, hogy a mi nagyon nagy rendezőnk majd átveheti a „Soha meg nem valósult rendezések díját”, hogy a város tovább élhesse békés életét, a szakemberek tegyék a dolgukat, a lakosság békésen sétálhasson a Ligetben….mintha mi sem történt volna.

 

Általajvíz a Városligetben

és a hidrogeológusok intő szavai

A február közepi enyhülés különleges vizes élménnyel örvendeztetett meg bennünket.

Csodálatos zenével mutatja be a vízben álló Városligetet a Skytechfilm drónfelvétele.

Miután túl vagyunk a meghatottságon, toljuk följebb az agyunkban ezt az információt. Fel-fel…a tudatos szürke agysejtjeinkig (Poirot).

Nézzük, mit találunk!

Hagyjuk el a zenét és a kép alatt olvassuk fel hangosan a Vibrocomp Kft 2015-ös Stratégiai környezeti vizsgálatának ide vonatkozó részét! Gondolkodjunk el azon, hogy ez a legalkalmasabb helyszín mélygarázsok és 9 ezer négyzetméteres kiállító terek mélybe építésére, múzeumok, koncerttermek és színház építésére, alapozására, közművesítésére!?

Idézet a hidrogeológiai fejezetből

„Magas talajvízállás vagy csapadékos időjárás esetén a rossz vízvezető képességű, szerves eredetű tőzegben, illetve magasabb iszap tartalmú rétegeken megreked a víz és időszakos megjelenésű, ÁLTALAJVÍZ jöhet létre. A természetes vízvisszaduzzasztás, illetve az általajvíz kialakulása együttesen hozzájárul, hogy a Városligetnél és környezetében a felszín alatti víz szintje a vártnál magasabban helyezkedik el.”altalajviz_a_pecsanal.JPG

„ Általánosságban elmondható, hogy a területen építésföldtani szempontból kedvezőtlenek a talajviszonyok….”

ide_epul_az_uzemeltetesi_kozpont_melygarazzsal.JPG

itt épül az üzemeltetési Központ!

„A több szinttel a felszín alá nyúló létesítmények (felszín alá 8-10 méterrel) esetében már érdemi befolyás történik a felszín alatti víz viszonyokra nézve.”

„… A magas felszín alatti víz bejuthat a pincékbe és a Dózsa György úthoz csatlakozó háztömbökben, valamint a közeli utcákban lévő házak pincéiben vizesedés, pincevizek fordulnak elő.”

„…A felszín alatti víz szintje jellemzően 5-6 méterrel a felszín alatt húzódik, kivéve az Ajtósi Dürer sor és a Dózsa György út sarkán, a Színház alatt, ahol magasabban.”

„A modellezési területet ki kellene terjeszteni a szomszédos utcákra is, hogy lehatárolhatóvá váljon a beruházás által okozott vízvisszaduzzasztás, illetve apadás kiterjedése.”

melygarazs_lehajto_es_osszekotes_a_kozlekedesi_melygarazzsal.JPG

A PECSA és a Közlekedési között alagút köti össze a két mélygarázst.

Alatta megy el a víz vagy fölötte? esetleg átugorja?

Vessük össze ezeket a mondatokat azzal, hogy a „környezetvédelmi hivatal-hatóság” szerint jelentős környezeti hatás nem várható!

Ez nem lenne „jelentős”?

Érdemes még 1x számba venni a mélyben építendő létesítményeket:

  • Hermina garázs az M3 lehajtónál 2 emelet lefelé
  • Üzemeltetési és parkfenntartási Központ mélygarázzsal az Állatkórház helyén -2 emelet
  • Új Nemzeti galéria mélygarázs lehajtóval az Erzsébet királyné útja felőli lehatóval.
  • A Közlekedési múzeum mélygarázsa (-3 emelet) és a mellette megbúvó 9 ezer négyzetméteres kiállító tér (-3 emelet mélységben)
  • A Közlekedési múzeum mélygarázsa és a PECSA helyének soxorosára épülő Új Nemzeti galéria mélygarázsa közötti összeköttetés, ami ráadásul a betemetett városligeti patak medrére éppen merőlegesen épül meg…ha hagyjuk.
  • A magyar zene háza -2 szintre tervezett koncertterme
  • A Néprajzi múzeum kiállító termei is a föld alá kerülnek….feltehetően összekötve a
  • mellette tervezett Dózsa György úti mélygarázzsal… nehogy vizes legyen a turista lába…
  • A Városligeti színházat is alapozni kell és közművesíteni.. a magas talajvízbe..
  • Egyes tervek szerint a mélybe dózerolt Regnum Marianum templom számára is olyan emlékhelyet terveznek, ami látni engedi az alapokat (Mint a Március 15-i téren a római alapok.)
  • Itt már szólni sem érdemes arról, amennyi minden épül szépen csöndben a Vidámpark helyén… de a talajvíz nem ismeri a fontos emberek illetékességi területének határát.

Ha tehát jól raktam össze a „projekt mélyben épülő” elemeit és a Környezetvédelmi hatóságok/hivatalok állásfoglalását, akkor azt szűrhetem le, hogy ezek együttesen sem lesznek hatással a Városliget felszíni és felszín alatti vizeinek mennyiségére, minőségére, mozgás irányára és sebességére.

Nem kell vizsgálni az épületek hatását sem a talajvízre,

sem a talajvíz hatását az új épületek alapozására

sem a környező házakra,

sem a Széchenyi fürdő vízbázis védelmi területére.

Megnyugodtam! Biztosan hoznak majd törvényt arra, hogy merre köteles mozogni a talajvíz!

És mi lesz azokkal a fákkal, amelyek eddig élvezték a magas vízállás áldásait?

Mi lesz a hatalmas platánokkal, ha elkerüli őket a talajvíz?

Na erre is jó lett volna egy korrekt hatástanulmány! Ha van még jelentése ennek a szónak.

 

Diktál a beteg, írja az újságíró

Nincs könnyű helyzetben manapság baánlászló, a kormánybiztos. Ha ugyanis sajtótájékoztatót akar tartani, gondosan ügyelnie kell arra, hogy a hír ki ne szivárogjon, nehogy ott legyenek a Ligetet védelmezők. De nem kívánatosak a kérdező újságírók sem, mert az ő végtelenített magnó-szalagra emlékeztető kinyilatkoztatásai nem mutatnak jól egy oknyomozó újságíró kérdései után. De ma már az is baj, ha az újságírónak vannak előzetes ismeretei, mert akkor nem írná le mindazt, amit diktál neki. De időt és fáradságot nem kímélve most is találtak neki egy újságírót, akinek tollba mondhatta münchauseni magasságokba érő gondolatait. Most is két szálon haladt, mint mindig: fel kellett sorolnia a felsorolható néhány épületet és elhallgatni néhányat, amit bónuszként kapunk. A másik szál azok gyalázása, akik a Városliget beépítése ellen tiltakoznak. Járulékos haszon, hogy addig sem beszélnek a valós történésekről, csak arról, amire ő (önmagán kívül), fel kívánja hívni a figyelmet.

Az Euronews újságírója tehát gyorsan jegyzetel: Szakadnak a Ligetvédők!

mondja a mi kis Münchausenünk, mert új facebook oldalt nyitott az egyik szárny.
Tudja kedves biztos úr, az emberek sokfélék, és ha nem fizetés és hatalom mágnese vonzza őket egy irányba, ki is mutatják a sokféleségüket és mindannyian próbálják megőrizni az arcukat, artikulálni a véleményüket és aszerint hoznak létre kisebb-nagyobb csoportokat, hogy ki kivel ért egyet. Ezt hívják alulról jövő kezdeményezésnek. Ez a polgári engedetlenség fellépése a lakosság semmibevétele ellen. ilyen módon nem szakad, hanem sokasodik és akkorára duzzadt, hogy ehhez már nem elég egyetlen oldal! Ekkora terület védelmére nem elég egyetlen sátor!.

img_8706.JPG

Kár, hogy nem adott hírt arról, amikor 2012-ben elindult az első tiltakozó blog a Városligeti hírmondó. Majd ebből később a Városliget barátai blog és facebook oldal, és azóta még több a Ligeti veszedelemtől a Ligetvédőkig. De ezt egy újszülött újságíró nem tudja, így elhiszi a szerencsétlen, hogy most valami csoda történt.

És mihez kell az „újság-író”? Hát ahhoz, hogy ne tegye fel a kérdést:

Miért kellene egységesnek lenniük ahhoz, hogy tárgyaljanak velük? A lakosság, tán nem többféle emberből áll?
Miért kellene csak egyetlen delegációval tárgyalni?

Miért nem tárgyaltak a Magyar Urbanisztikai Társasággal?

 Miért nem azokkal az építészekkel, akik alternatív terveket dolgoztak ki a múzeumok elhelyezésére?

Miért nem hallgatták meg a Városvédő Ráday Mihály egyetlen javaslatát sem?

Miért nem konzultáltak a Tájépítészekkel?

Miért nem fogadták el a közbeszerzésen nyertes tájépítészek úgynevezett 7-es tervlapját (amelyen bemutatták, hogyan lehetne megújítani a Városligetet épületek nélkül)? És ha mindezek elmentek a biztos úr (és megbízói) füle mellett, akkor mit is jelent vajon a biztos úr nyitottsága?

Ekkora tiltakozás, ellenállás mellett, a 2 évig húzott un.”partnerségi egyeztetés” anullálása után vajon kiket tudna a biztos úr „legitim” képviselőként elfogadni?

Ha lett volna ott egy újságíró is, biztosan megkérdezte volna, hogy miért nem „konzultáltak” előtte a lakossággal?! De nem volt ott újságíró. Csak egy írnok. Boldogok a tudatlanok!


Vagy csak a Ligetben ügyeletet tartó, őket rendőrökkel őriztetett „LIGETVÉDŐK” közül kellene választani kellően jól fésült, szmokingos, lojális tárgyaló partnereket (bedarálhatókat, megvesztegethetőket, kormánypropagandát skandálókat)?img_7127.JPG

Hát ilyenek hála istennek valóban nincsenek közöttük. Mert mind egyet akarnak: közparkként használható, megőrzött VÁROSLIGETET!

Bizony biztos úr! És mert ezek az emberek nem hajlandóak arról tárgyalni, hogy mi hova épüljön! Csak arról akarnak tárgyalni, hogy azonnal hagyják abba! Mert ez egy közpark!

Bizony, biztos úr, már számos facebook oldal és blog jött létre, hogy a lakosság valós tervekkel és információkkal is találkozzon. De ez sem kerülhet szóba, ha egy sajtó-segédmunkásnak diktálnak és nem nyílt sajtótájékoztatót tartanak. Így lehet elzárni a lakosságot a valós információktól és nyomni az agyukba az „alternatív tényeket”.

Boldog és magabiztos a mi biztosunk: nem lassítják a munkát a Ligetvédők!

Hazudik, hiszen ez a dolga. Sok kisebb nagyobb munkát voltak már kénytelenek leállítani, vagy uram bocsá szabályszerűen végezni, mert a Ligetvédők kikényszerítették.

És ömlik a szó belőle: mi épül, milyen csodás lesz, milyen zöld lesz. Csak győzze írni az íródeák.

De értesülünk újdonságról is: Már nem az Ajtósi Dürer sort találja a legjobb megoldásnak a Kós Károly sétány lezárása utáni forgalom elvezetésre. Mi történt? Eljött megnézni, hogy hol van a Liget??

Szó sem esik róla, hogy a parkolási gondok abból adódnak, hogy az épülő új intézményekhez elégtelen parkoló hely épül? Hogy számításba se vették a lakossági igényeket és az évtizedek óta a környéken működő cégek, kórházak igényeit?!

Szó sem esik az egyre dagadó, egyre szaporodó törvénytelenségekről.

Szó sem esik róla, hogy

- a lakosság ügyfélként történő bejelentkezését akadályozzák

- hogy a fakivágások, és kamu faátültetések ellen számos feljelentés érkezett a hatóságokhoz

- hogy nem készültek valóságos hatástanulmányok a Liget teljes beépítésének előkészítésére

- hogy megszüntették mindazokat a hatóságokat, amelyek aggályokat fogalmaztak meg a beépítéssel kapcsolatosan

- hogy a szabálytalan munkavégzésektől, az „egyeztetés” után beköltözött új épületekről miért nem hallunk

- hol lesz az a cirkusz város, amit annyira várunk

- hogy az ékszerdoboz színház mögé hogyan épül egy panelházra hajazó toldalék

- hogy a legújabb ékszerdoboz Palme ház Zsolnay kerámiáit honnan szerzik be, ha nem működik a Zsolnay gyár…sőt, el akarják kótyavetyélni

- hogy a Vajdahunyad várban működő Mezőgazdasági múzeum hová költözik? És hogy csak a Vadászati kiállítás reprezentációja kedvéért és idejére marad a helyén és utána Hatvanba vagy Gödöllőre száműzik?

De mi már ismerjük ezt a sajtótájékoztatót, ami elveszítette tájékoztató jellegét.

Ismerjük az újságírást, ami elveszítette mind oknyomozó, mind tényfeltáró, mind objektív jellegét.

Ismerjük, hogy milyen az, amikor a közpark elveszíti közpark jellegét.

Annyira soha nem fognak „szakadni” a Ligetet védők, hogy ezt szó nélkül tűrjék, és azok kerüljenek többségbe, akikkel önök „tárgyalnak”!

 SŐT! Biztos úr legyen erős! Egyre többen vagyunk! Mert Ligetvédők az Orczy kertet védők, a Római partiak, a Vár-védők is….és szerte az országban rengeteg ember, aki nem bírja nézni a környezet pusztítását.

Sokféle módon, a feladatokat megosztva tiltakozunk, különféle módszereket, járható utakat választunk, de soha nem adjuk fel! Másképpen öltözünk, másképpen viseljük a frizuránkat, de a Liget beépítésével SENKI nem ért egyet!

Tudja….mi a hazánkat védjük! Amúgy Dobó István módjára (ha tudja ki volt ő)

És most magam esküszöm - szólt Dobó, két ujját a feszületre emelve. - Esküszöm, hogy a vár és az ország védelmére fordítom minden erőmet, minden gondolatomat, minden csepp véremet.

Esküszöm, hogy ott leszek minden veszedelemben veletek!

Esküszöm, hogy a várat pogány kezére jutni nem engedem!

Sem a várat, sem magamat élve meg nem adom!

Föld úgy fogadja be testemet, ég a lelkemet!

Az örök Isten taszítson el, ha eskümet meg nem tartanám!”

Csak mi a vár szót kicsit hosszabban, Városligetnek ejtjük.

 

 

 

Fenyőrigók a városokban

A fenyőrigók és a város

fenyorigo.jpg

Amikor mi, ilyenkor januárban, összébb húzzuk a télikabátunkat, sapkába, sálba burkolózunk, akkor érkeznek meg hozzánk a fenyőrigók. Nekik ez a kellemes klíma, a nálunk északabbra szokásoshoz képest. Az sem mellékes szempont, hogy amikor északon már nem találnak élelmet (csigák, giliszták, rovarok elbújtak), nálunk magvakból még terített asztal várja őket. Egy életmód váltással vegetáriánusok lesznek és jöhet a kökény, a borbolya, a berkenye termése, a tiszafa magja. 2 az egyben: Nedvesség, és tápanyag, sok, sok vitaminnal.

De finom eleség számukra a madárbirs, a vadrózsa, a tűztövis termése is.

Ha a szabad természetben nem is, de a városi parkokban ezek ellátják a rajokban érkező fenyőrigókat. De van még két titkos élelmiszer raktár nálunk, ami más ( civilizált, a környezetre igényes) európai országokban nem fordul elő ilyen tömegben.img_8646.JPG

Az egyik a nyugati ostorfa, a másik a fagyöngy.
2003. óta a nyugati ostorfa veszélyesen terjedő, invazív gyomfának számít (és az is), ezért nem ültetik sehol (nálunk is tilos, de ez senkit nem érdekel).

A fagyöngy pedig a parkokban, erdőkben éli világát. Amikor hatalmas zöld pom-ponokat látunk a lombtalan fákon, akkor gondoljunk szegény fákra: a gondozásukkal megbízott „szakemberek” nem szabadítják meg őket nehéz terhüktől.

A Nyugati ostorfa piros bogyóit legelik a madarak hatalmas rajokban, a lehullott terméseket pedig a fa alól is felszedik (hacsak nem nagy forgalmú járdára vagy úttestre hullott). Néhány évtizeddel ezelőtt a nyugati ostorfát igénytelensége miatt ültették tömegesen. Kontrollálatlan terjedésük annak köszönhető, hogy nem „műveljük kertjeinket”.
Amennyire jó ez a bogyó-bőség a fenyőrigónak, annyira tragikus a természetvédelmi területeknek.
A piros bogyók húsos részét megemésztik a madarak, de sárga csonthéjas magukat kiürítik…ott, ahol éppen vannak. Azaz vándorlásuk során szétszórják a földrész minden táján. Nem nézik, hogy természetvédelmi területen vagy a szomszéd kertjében ér e földet az anyagcsere termékük.

Mi pedig…nem tudjuk honnan került a kertünkbe, az utak, árokpartok mellé az a sok, gyorsan fává növő növény, ami egy év alatt, akár 2 méterre is megnő.

…és mivel nem műveljük, gondozzuk ezeket a területeket, egyre nagyobb és nagyobb helyet foglalnak el maguknak ezek az amerikai behurcoltak. Ez az invázió, ami nagyon nem jó a helyben élő természetes növényzetnek.

Nézzük a fagyöngyöt!
Ők igazából nem élősködők, mert zöld, fotoszintézisre képes levelei vannak. Sokáig meg is tévesztették a tudós világot, elhitetve velük, hogy csak vizet szív a fából, táplálékot nem. Azonban mára kiderült, hogy nem válogat. Elveszi, amire szüksége van.img_8673.JPG

A kanadaiaknak van annyi eszük, hogy a fagyöngyöt viszik be a szobába karácsonykor: ez a karácsonyi hangulat, egyúttal megmenekülnek a fák egy súlytól, kullancstól.

Nálunk az „idős fák ápolására” (ágaik levagdosása), csak akkor kerül sor, amikor a szerencsétlen fa már alig él. Addig azonban dolce vita van a fenyőrigóknak. Legelészhetik a nagy nedvességtartalmú magvakat. És ez jó a fenyőrigónak

Kinek nem jó? Hát a fáknak! Ugyanis minden étkezésnek következményei vannak…még a madaraknál is. Ez jó a fagyöngynek, mert amikor fára pottyan a madár ürüléke, ott megtapad a fagyöngy magját övező kocsonyás, ragadós burok segítségével.

Ez jó a fagyöngynek, mert az ő magja csak fényben csírázik ki. A jó talajba kerülő fagyöngy mag nem tud a talajon kicsírázni, de a faágakon gyökereit belemélyeszti az ágba, kihajt és évente egy emelettel magasabb lesz. Egy termetes fagyöngy pom-pom akár 10 kiló is lehet. Ez nagy teher a fának, nagy öröm a fenyőrigónak.

és így jár körbe-körbe a természet, a jó sors és a balsors…

Most érdemes megnéznünk a fenyőrigó rajokat, mert a fák pusztítása komoly diéta lesz számukra, keresniük kell új éttermet. Hiába nő a zöld felület, ha az „új fák” majd 15 év múlva érlelnek termést.

Nem beszélve a számolatlanul kivágott cserjék nyomán maradó ürességről.

Kevesebb fa, cserje – kevesebb fenyőrigó

Ha még mindig divat lenne a lucullusi lakoma fenyőrigóval, valószínű jobban vigyáznánk rájuk.

  1. Most láttam a fb-on: tömegesen pusztulnak el, mert nekirepülnek a csupa-üveg toronyházaknak, és összetörik magukat.fenyorigo_temeto_a_vaci_uti_irodahaznal.jpg

Ez sem a fenyőrigónak, sem a toronyháznak nem jó. De mi azért egyre több és egyre nagyobb üvegpalotát építünk…
Ez nem jó a városnak, nem jó a madárnak, nem jó a benne lakónak/ benne dolgozónak.

Na de akkor miért is?

 

 

  

Meglátja, szép lesz az! Gondolatok a Bocskai úton.

Meglátja szép lesz az!...vigasztalnak a nagy beépítés pártiak, akiknek fogalmuk sincs a Liget beépítésének valóságos mértékéről, a várható környezeti katasztrófáról, csak tátott szájjal lesik a látványterveket.

Rosszhiszemű feltételezésnek tekintik, amikor kétségbe vonjuk, hogy a betontömbök közötti parkocska részletek szépek lesznek. Nem! Nem  rosszindulatú feltételezés, hanem szomorú tapasztalat! Mert nézzük csak mit és hogyan kaptunk cserébe a Bocskai úti kivágott fasorért cserébe!

Kivágtak 3 fát, hogy legyen hol parkolnia 3 autónak. Ennyivel tudták kiszélesíteni a közlekedési felületet…néhány helyen.3_fa_helyen_3_auto.JPG

Kivágták a gyönyörű hatalmas kőriseket, meghagyták a félig kidöntött csörgőfákat, melynél nincs is gyorsabban növő, agresszíven terjedő parkfa.3_fa_az_utcaban.JPG

Hacsak nem a szintén életben hagyott bálványfa..

Így természetesen soha nem lesz belőlük egységes képet alkotó, azonos korú, fajú, fajtájú fákból álló fasor, csak szedett-vedett társaság. ( Mintha egy tánckarban össze-vissza állnának magasság, testsúly, és öltözékbeli különbségekkel megáldott hölgyek és urak!) Szép már biztosan nem lesz.

A lakosság felé kommunikálták, hogy mennyi fát meghagytak. Nézzük őket sorban.
- Az agresszíven terjedő bálványfákat elsőként kellene eltávolítani minden út-, és park felújításkor, hogy ne tudja tovább fertőzni kertjeinket, útjainkat, természetvédelmi területeinket. De nem tették. Kísérletet végeznek vele, hogy meddig bírja egyetlen arasznyira a nagy forgalmú úttesttől! Kilóg a sorból, mert feltehetően magról nőtt ide, nem ültették…

balvanyfa_arasznyira_az_uttesttol.JPG

  • hasonlóan magról nőtt a lámpaoszlopot körülvevő több törzsű bálványfa. Vagyonvédelmi, érintésvédelmi és esztétikai szempontból is el kellett volna távolítani. De a munkákat végző cégnek fogalma sincs a fák mibenlétéről, a lakosság felé az igazságot, a valós kivágási okokat nem tudja kommunikálni, csak a megnyugtató hazugságokat. Nehogy megtudják, mi lenne a teendőjük a saját udvarukban növő bálványfa erdővel.lampaoszlopba_nott_balvanyfa.JPG

- Itt ez a kis facsemete. Többed magával elmondhatja, hogy túlélte az útfelújítást, de minden irányban leszaggatták a kérgét, ami a táplálékot szállítja a gyökere felé. Egy fertőzés, egy száraz, nehéz nyár, és nem él tovább. Ennyit a fatörzset védő farost burkolatról….melyeket jellemzően események után helyeznek a fára. De ha előbb, az sem sokat segít. A földmunkagépek viszik fakéreggel együtt.

leszaggatott_kereg.JPGcsak tudnám, miért forgatja el a képeket :-(


- Itt maradt ez a szintén agresszíven terjedő, tehát magról nőtt gyomfa, a zöld juhar! Kötelező lenne eltávolítani, nem csak agresszivitása miatt, hanem mert rossz helyen van, nem esik a fasor vonalába, belenőtt ebbe az isten tudja milyen célt szolgáló épületet övező betonkoszorúba.
megmaradeo_gyomfa_rossz_helyen.JPG

megmarado_zj.JPG

- A lakosság sem akar ám kimaradni az össznépi fairtásból! Jön a bringás vásárolni. Valahova tennie kellett a drótszamarat, hát kikötötte.

a_kerekparozo_lakossag.JPG

- Lássuk Istenem, mire megyünk együtt! Ha indul a pusztítás, elkezd a fejétől bűzleni a hal: beszállnak az áruszállítók is! Keresztül kasul forgolódnak a frissen vetett füvön, hogy a bolt bejáratától minél kisebb távra kelljen cipelni a cuccot.

az_aruszallitasnak_mennie_kell.JPG

És a kör bezárult. Már csak azt kell várnunk, hogy lesz-e elég pénz, ember és szándék a facsemeték locsolására. Hogy majd valamikor utolérhessék a kivágott kőrisek lombkoronáját.

korisek_a_bocskai_utonfekve.JPG

szorgos_favagok_szo_bocskai.JPG

Tessék mondani! Miért kellene elhinnem, hogy majd a Ligetben figyelembe veszik a tájépítészek, a kertészek, a szakemberek véleményét? Miért hinném el, hogy az majd szép lesz? Tetszettek volna rászolgálni a bizalomra!

Bp.2016. 12. 22.

Ha Budapestnek polgármestere lenne....

Ha Budapestnek polgármestere lenne, még a levegő is tisztább lehetne.

Mert egy polgármester nem attól lesz az, aki, hogy kiírják az ajtaja mellé, és minden létező alkalmat megragad a lakosság kritikus tömegeinek sértegetésére.

Mi lenne a feladata, egy igazi polgármesternek? Nem fogom minden feladatát felsorolni, maradjunk a levegőnél.

  • Gondoskodnia kellene a légszennyezés mérő hálózat működéséről, az adatok közzé tételéről, valamint felhasználhatóvá tenni az érintett lakosság, és a környezetvédelmi hatóság számára (ha lenne ilyen is). Sőt! Nemzetközi egyezményhez csatlakozván, az adatokat a nemzetközi szervezetek felé is továbbítani kell(ene).
    • Mi történik Budapesten? A merőállomások alig szolgáltatnak adatot, sőt! Közülük 2 ma (2016.12.20-án). Ki is van kapcsolva, a Honvéd telep, ami a Városligethez legközelebb van, a szükséges adatok közül egyedül a szálló port mérte, mely egészségi határérték túllépést mutatott. http://www.met.hu/levegokornyezet/varosi_legszennyezettseg/meresi_adatok/osszefoglalo_tablazat/ Kinek jó az, ha nem mérnek a mérőállomások? A polgármesternek, hiszen nem kell népszerűtlen szmogriadókkal riogatni a lakosságot. Aki nem bírja az orvoshoz rohan, nem azt keresi, hogy mitől beteg.
    • Miért érdekes ez számunkra, Ligetvédők számára? Mert a Honvéd telepi mérőállomás (Dózsa György út 53.) közvetlen közelében építik a Múzeumi raktározási központot. ( Vágány utca-Szabolcs utca.) Természetesen úgy, hogy a növényzetet letarolták és a szél szabadon szállítja a port.

Kicsit távolabb ugyanez a helyzet a letarolt Vidámpark területén…majd ha tovább haladunk az uralkodó széliránnyal, láthatjuk a Közlekedési múzeum bontását, por-lekötő locsolás nélkül

img_7501.JPG

img_7502.JPG
…majd elszállítják a sittet, letakarás nélkül.

img_7504.JPG

És mindezt szabad, mert a kiemelt beruházások ugyan kiemelt környezetkárosítást okoznak, mégsem kell kiemelten óvatosan végezni a munkákat, hanem kiemelték minden létező jogszabály alól. Sőt! Rendőri felügyelettel biztosítják, hogy pillanatnyi szünetet se tartsanak a szabálysértésben.
„Természetesen” környezeti hatástanulmányt sem kell végezni, hiszen 40 ezer négyzetméternyi alapterületű épület bontása, építési, üzemeltetése „nem okoz jelentős környezeti hatást”

  • Ha Budapestnek polgármestere lenne, és lennének mérési adatok, nem fordulhatna elő, hogy a maihoz hasonló tragikus légszennyezettségi helyzetben ne rendeljenek el szmogriadót.
    (Minimum a tájékoztatási fokozatot.) Tájékoztatási fokozatot pedig még a mi (titulus szerinti) polgármesterünk is el szokott rendelni = bemondatja a rádióban. Hogy a tájékoztatási fokozat esetében azt is el kellene mondania, milyen lépéseket kell tennünk a levegő minőségének javítása érdekében?.... De ez már magasabb szint annál, amit a mi Tarlósunktól elvárható. Ha lenne a fővárosnak polgármestere, elmondaná, hogy ne egy ilyen enyhe napon fűtsenek fával, azok, akik választhatják a gázfűtést is. Kérhetné a fővárosi intézményeket, hogy mérsékeljék az irodák hőmérsékletét (ott, ahol nyitott ablaknál kell dolgozni, hogy el ne aludjanak a hőségben.) Felhívhatná az intézményekben dolgozó gépkocsivezetőket, mentősöket, BKV sofőröket, taxisokat, rendőröket hogy ne járassák a motort pihenő időben, hiszen a nem haladó autó is szennyezi a levegőt, ha jár a motor.
    Ugyanerre kérhetné tisztelettel azokat a kedves szülőket, akik hosszú percekig várják a gyereküket ugyanígy az iskola előtt, fiatalok, akik várják a nagyit a rendelőnél, vagy a Ligetben a járó motornál melegedő, szmogot néző rendőröket.
  • img_7127.JPG
  • Nem utolsó sorban le kellene állítania az építkezéseket, aszfaltozást, bontásokat, melyek nagy légszennyezéssel járnak. Tehát le kellene állítania a Múzeumi Raktározási Központ építését, a Pannonpark építést, Hungexpo telephely furkálását, a Közlekedési múzeum bontását, és ilyen levegő szennyezettségnél nem lenne szabad elkezdeni a PECSA bontását, hiszen ezzel egy újabb légszennyező forrás fokozza az amúgy is elviselhetetlen szmogot. Az építési törmelék takarás nélküli szállítása, vagy az épület bontása locsolás nélkül … szmogmentes időben is szabálytalan, ekkora szmogban pedig csak különleges gátlástalan csirkefogók vetemednek ilyesmire.
    Meg kellene akadályoznia ezt a polgármesternek az őt megválasztó és elviselő városlakók érdekében.

De miért tenné? Csak nem veszélyezteti a pozícióját azzal, hogy ellentmond?!

Ha érdekelné a város lakossága, nem járult volna hozzá, hogy einstandolják a legszebb területeit, élhetetlenné, sportesemények díszletévé degradálják a Világörökségi és természetvédelmi területeket. Nem járult volna hozzá, hogy a kiemelt beruházások szempontjai előnyt élvezzenek a környezetvédelmi és minden más megfontolással szemben.
Tudná, hogy a „mindenbe belegyező” Pityubácsisággal súlyosan sérti az önkormányzatiság elvét? Hogy ember-, és természetellenes a teljes működése?
De jó is lenne, ha a fővárosnak polgármestere lenne!
Mert ez a mostani polgármesternek látszó tárgy levegőnek néz bennünket. Szó szerint! Tudomást sem vesz a létezésünkről. Mi pedig csak áhítozunk egy normális, tisztét becsülettel ellátó polgármesterre, tiszta levegőre, emberi jogokra, egészséges környezetre.

 porfelho_a_kozlekedesi_muzeum_bontasakor.jpg

 

 

 

 

 

 

Kérdésben hazudni? Igen!!!

Ez ám a bravúr! De a Városliget Zrt az idei (remélem) utolsó LigetVáros című kiadványával ezt is megoldja. 400 milliós marketing költségvetésbe ez is belefér.
Kezdjük a hátoldalon a kérdőívvel! A mi jóságos szélhámosaink ugyanis kíváncsiak a véleményünkre! Legyen áldott a nevük!.

1. Ha kíváncsiak a véleményünkre, miért nem a beépítési tervek előtt kérdezik azt meg a lakosságtól, a szakmáktól? Ezelőtt 4 évvel, a Magyar Urbanisztikai Társasággall kezdve aláírók tízrei tiltakoztak a Liget beépítése ellen. Azt meg se hallották! De most, a színes szagos újságtól elájult Mariska néniket és tudatlanokat fel akarják használni (újra) annak bizonygatására, hogy ők "konzultáltak" Szép ugye!!

2. Megkérdezik, hogy milyen gyakran járok a Ligetbe és milyen járművel! Miért? nem olvasták, hogy erről készült tanulmány? Vagy azt hiszik, hogy mi nem olvastuk?

Alapos tanulmány készült a Városliget Parkhasználati szokásokról. A következtetést nem vették figyelembe, sőt, azt sem engedték, hogy a kutatás befejeződjön. A Tájépítészek szövetségének tanulmánya nem volt figyelemre érdemes, de most majd a lakosság biztosan jól válaszol a sugalmazó kérdésre!

3. Milyen új megoldásokat javasolna a közlekedés megoldására?.. Ez de jó kérdés a főcím hazugsága után! Hogy ugyanis "Kerékpárutak és mélygarázsok létesülnek, eltűnik a felszíni parkoló autórengeteg és megújulnak a sétautak"
Mert mi az igazság?
a. Az épülő 8 (-10) épület körül engedélyt adtak önmaguknak, hogy nem kell megépíteni az építési szabályzatban, a várható látogató, és dolgozói létszámhoz kötelező parkoló kapacitást, elég annak a fele! Na mármost a mai parkolási igény megsoxorozódik ( vagy nem volt érdemes megépíteni az egészet), és elég lesz a parkolószám fele?
b. A csaknem 2 évig tartó "partnerségi egyeztetésen" MINDEN erre irányuló kérdésünket lesöpörtek az asztalról, mondván, hogy nem a témához szóltunk hozzá....és ezt a "magasabb szintű jogszabály" lehetővé teszi! Egy olyan törvény, amit törvénytelen körülmények között hoztak? Igen! Ez van ma!

c. a Közlekedési hatóság észrevételében jelezte, hogy amíg a Kós Károly "sétány" autóforgalma számára más, vele egyenértékű alternatív útvonalat nem terveznek és valósítanak meg, addig az építkezést, de még a tervezést sem lett volna szabad elkezdeni! Mert az Ajtósi Dürer sorra vezetett forgalom NEM alternatíva, hanem merénylet a város ellen, mivel megháromszorozódik az Andrássy út felé haladók útvonala.
Ugyancsak helytelenítette a Közlekedési hatóság, hogy a parkolószám felét legyen elég megépíteni! Ez ugyanis azt jelenti, hogy a környék minden négyzet centiméterét illegális parkolók és parkolóhelyre vadászó, köröző autók fogják ellepni
Az valószínű, hogy rendőri védelem és horribilis bírság visszatartja a behajtástól azokat, akik ma fényes rendőri segédlettel hajthatnak be és parkolhatnak a Ligetben.
De hol parkol majd a lakosság? Hol az itt dolgozók, tanulók, rendelőbe érkezők?
e. Az utolsó egyeztetésre még a VI. kerületi önkormányzat is delegált egy embert, aki feltette a kérdést, hogy hol fognak parkolni az itt lakók. Válasz: a kivitelező megoldja. Hogyan? Varázspálcával? Na és éjszaka féláron a parkolóházban? Kedves lakosság! Tessék szépen máshol lakást keresni, hiszen a lakosság nem tényező ebben a nagy szélhámosságban! De akinek kedve van, elküldheti az észrevételeit! :-(

f. Az Ajtósin és a Dózsa György úton is lesz kerékpár út, ahol a legtöbb lehetőségük lesz beszívni az autóáradat és a mélygarázsok szellőzőinek illatát! Mindezt úgy, hogy elcsípik ezt a kis sávot a parkból....amitől az nyilván növekedni fog!

4. A slusszpoén! " A cél az, hogy jócskán csökkenjen a zajártalom és a légszennyezés a Ligetben...."
Ennek érdekében építik a Ligetbe a sok múzeumot, színházat, mely építkezés által valószínű, hogy nem légszennyező anyagokat termel a fűtés, a klíma, a mélygarázsok kürtője, a bőven épülő vendéglátó helyek szellőzője, hanem friss hegyi levegőt!? Nem kell hozzá akadémiai tagnak lenni, hogy belegondoljon az ember: ha nem suhannak át az autók a Kós Károly sétányon ( pokolra a kitalálójával), hanem körbeautózza a Hungária-Ajtósi- DózsaGyörgy  út-Andrássy út vonalat, a légyszennyezés nem csökken, hanem nő...és megnövekedve áthelyeződik a város eme sűrűn lakott zajtól és portól fuldokló területére. Ez a csökkenő szennyezés! Ezt lehet véleményezni!
Érdemes megjegyezni, hogy jelenleg is csak azért nincs szmogriadó, mert a Honvéd sporttelepen álló mérőállomás most sem működik! ( Dózsa György uttól kb 300 méterre egy sporttelepen áll!.)
Szálló port, kéndioxidot és ózont nem mér! Így fogják csökkenteni a légszennyezést, hogy a többi funkciót is kikapcsolják?
Száz év múlva, amikor egy kutató megtalálja ezt a zöld foltot a város térképén...majd elcsodálkozik: hová tűnt a Városliget? És elkezdi kutatni. Több  gigabájt dokumentumot elemez és megállapítja, hogy áldozatul esett az évszázad szélhámosságának! És döbbenten néz majd maga elé a gázálarcában: miért hagytátok?
Vajon mit gondol majd rólunk, mai csöndben meghunyászkodókról, akik csak láttuk az újságot, és néztük, és elhittük és önként lemondtunk az ember elidegeníthetetlen jogáról: a gondolkodásról!

 

 

 

 

 

 

Kell a környezeti hatástanulmány a Közlekedési múzeum építéséhez

nem igaz, hogy nincs "jelentős környezeti hatása"!

Országos Környezetvédelmi és                                                Ügyiratszám: PE/KTF/36856-23/2016.

Természetvédelmi Főfelügyelőség                                        Tárgy: Garay Klára fellebbezése

Pest megyei Kh. címén 1072                                                      Melléklet: 1 db EVD észrevételek

Nagy Diófa u. 10-12.

 

Alulírott Garay Klára .................szám alatti lakos
a Pest Megyei Kormányhivatal fenti számú határozatát

MEGFELLEBBEZEM,

és kérem a határozat hatályon kívül helyezését valamint környezeti hatásvizsgálat elrendelését.

A Budapest XIV. kerület, Városliget, (29732/1 hrsz-ú ingatlanon (kivett közpark)) lévő Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum felújításának, valamint mélygarázs létesítésének önmagában is jelentős környezeti hatása van, a Városliget beépítésének (kivett közpark) pedig különösen, nem csak a környék lakossága számára, hanem egész Budapest vonatkozásában, ezért környezeti hatásvizsgálati eljárás lefolytatása NÉLKÜLÖZHETETLEN. Csak egy minden környezeti elemre kiterjedő környezeti hatásvizsgálati eljárás képes feltárni az építkezések következtében a környezeti elemekre, a környezeti elemek rendszereire, az érintett népesség egészségi állapotára és életminőségére gyakorolt hatást. (vö.314/2005. (XII.25.) Korm.rend.)

INDOKOLÁS

A Közlekedési Múzeumnak nem rekonstrukciója készül. A jelenlegi múzeum épület teljes elbontása után ugyanis a régi LÁTVÁNY-tervekhez hasonlóan felépítik az 1944 előtti múzeumot, de az nem csak négyszintes mélygarázst nem tartalmazott, hanem a kupola tér alatti aláépítéssel sem rendelkezett és NEM VOLT KÖZÖNSÉGFORGALOMRA SZÁNT kilátó SEM. A rekonstrukció elnevezés tehát nem helytálló, mert új építményekről van szó.

A napokban nyilvánosságra került közbeszerzés értelmében még csak nem is a múzeum jelenlegi helyén épül az új épület, hanem több méterrel beljebb a Városligetben. Ezért ez az épület önmagában is környezetvédelmi hatásvizsgálat köteles, az alábbiak miatt:

  • Az építmény számára lehatárolt terület folyamatosan növekszik és az eredetileg használatba vett Városliget, mint közpark terület-felhasználási módja megváltozik.
  • A Közlekedési Múzeumba épülő ELMÜ trafóházzal az energiafelhasználás és a káros-anyagkibocsátás átlagban évi 25 %-kal biztosan meghaladja az engedélyezett szintet.
  • Az e területen folyó tevékenységek volumene is meghaladja a korábbiakat. Mindezek együttesen „jelentős változást” okoznak az üzemeltetésben, annak körülményeiben, funkciójában. A sok új tevékenység, funkció, dolgozó és látogató mind a környezetre, mind az emberi egészségre gyakorolt hatásában kedvezőtlenül befolyásolja a környék lakosságának életminőségét. (314/2005. (XII.25.) Korm.rend.) Fentiek értelmében ki kell jelölni a hatásterület vélelmezett határait. Kérem, hogy az érintett nyilvánosság bevonásával szíveskedjenek közmeghallgatást tartani és a döntéshozatal előtt az észrevételeket érdemben megvizsgálni.
  • Különös figyelmet kell szentelni annak a ténynek, hogy az építési terület előretolása a Városligeti körút felé egyúttal azt is jelenti, hogy az építmény a városligeti patak medrében fog állni, akadályozva, lassítva ezzel a patak vizének mozgását, vízvisszaduzzadást okozva az Ajtósi Dürer soron és a Hermina úton. Tehát az építmény korábbi helyszíne szerint elvégzett hidrogeológiai szakvélemények az új helyszínre nem is alkalmazhatóak. Így a környező ingatlanok stabilitása és esetleges vizesedése miatt a lakossággal való konzultáció és tájékoztatás nem spórolható meg.
  • Az építési terület a Széchenyi Fürdő vízbázisát és régészeti érdekű területet, és műemléki védettségű területet is érint. (SZOROZVA 8-CAL)

 

Aggályos, hogy az 546/2013. (XII.30.) Kormányrendelet az Aarhus-i egyezmény kijátszására szolgál, így válik a határozat fellebbezésre tekintet nélkül végrehajthatóvá.

A Határozat indokolásából idézek néhány nagyon nem helytálló megállapítást.

Elsőként említem, hogy a Határozatban foglaltakkal ellentétben NEM vették figyelemben az építési területen zajló többi épület bontását, építését, valamint azt a tényt, hogy e kis területre zsúfolt 8-10 hatalmas épület kölcsönösen benne van egymás hatásterületében, a parkolás megoldatlan és megoldhatatlan (ezt a szakvéleményt is figyelmen kívül hagyták), a szállítási, építési, bontási és üzemeltetési munkálatokkal járó lég-, zaj-, fényszennyezés, zsúfoltság egyidőben jelentkezése messze meghaladja az egészségügyi határértékeket.

Szintén nem vették figyelembe, hogy sűrűn lakott terület közé építenek, a környező műemléki védettségi területek, a lakóházak, intézmények templomok, iskolák, egészségügyi létesítmények lesznek a keletkező hatások elszenvedői, akiknek a szempontjai említésre sem kerülnek. Lakóit, tulajdonosait nem tájékoztatták.

A kulturális örökségvédelmi szemponthoz:

  • A VÉSZ partnerségi egyeztetésében a Forster Gyula Örökségvédelmi Központ kérte, hogy a tervezés, bontás, építkezés során folyamatosan felügyeleti joga legyen. Hogyan történhet az meg, hogy immár a második határozat születik meg a Világörökség területének beépítése kapcsán, melyhez a Forster Központ időben nem küld szakvéleményt, holott a tervezési terület a 15001 törzsszámon nyilvántartott műemlék jelentőségű területen és a világörökségről szóló 2011 évi LXXVII. törvény 1. számú melléklete szerint a világörökségi helyszínen található. Hogyan olvasható ki a „távolmaradásból”, hogy „örökségvédelmi érdeket nem sért….”? Igenis sért!

 A tervezett tevékenység a létesítés helye szerinti településrendezési eszközökkel – a határozatban foglaltaktól eltérően – nincs összhangban! Sem a zuglói, sem a fővárosi, sem az agglomerációs településrendezési eszközökkel nincs összhangban, de még az OTÉK előírásaival sem! Az a tény majd az utókor jogászainak ad munkát, hogy feldolgozzák ezt a jogalkotással való visszaélést: a Városligeti tv. jó előre felmentést adott ezen településrendezési eszközök előírásainak figyelembe vétele  alól. Az nem szorul külön magyarázatra, hogy nem azonos a ”településfejlesztési eszközöknek való megfelelés” azzal, hogy alkottak róla törvényt, hogy semmibe lehessen venni az útban álló szabályokat!  Így ha a Városliget Zrt véletlenül Kheopsz fáraó piramisát akarná felépíteni, azt is megtehetné.

A táj- és természetvédelmi szemponthoz:

                A mesterséges környezet funkcionális és esztétikai összehangolását, tájba illesztését hogyan gondolják megvalósíthatónak, amikor a Városliget közpark (lenne, ha nem játszották volna át építési területnek), az épületek alapterülete, magassága és funkcióinak bővülése összeegyeztethetetlen a parki funkciókkal?

  • „A tereprendezéssel érintett zöldfelületeket a termőhelynek (SICC) megfelelő őshonos növényfajok alkalmazásának előtérbe helyezésével kell helyreállítani.” Az ég szerelmére! Csak nem akarják helyreállítani a Városliget helyén valaha volt mocsár élővilágát? Mert a Városligetbe, mint közparkba az egymás váltó kert-tervezők arra törekedtek, hogy őshonos és egzotikus fajok egyaránt jelen legyenek, színesítsék és változatossá tegyék a park növényvilágát, egyúttal bemutató terepként is szolgáljanak az érdeklődők számára. De hálásak lennénk érte, ha betartanák a 346/2008. XII. 30. kormányrendelet előírásait és nem telepítenének gyomfákat.

A zaj- és rezgésvédelmi szemponthoz:

  • Nem vizsgálaton, hanem feltételezésen alapul, hogy a Közlekedési Múzeum építési szállítási volumene nem okoz kimutatható zajterhelés változást.

 

  • Az Ajtósi Dürer sor táblás szerkezetét nem vették figyelembe, de figyelmen kívül hagyták azt is, hogy a Közlekedési Múzeum bontásával, építésével párhuzamosan, vele egyidőben zajlik a Pannon park, a Hermina garázs, a Hungexpo épületek bontása és rövidesen a Petőfi Csarnok bontása és építése is. Ez 5 épület szorozva 8 órával és szorozva 20 db nehéz tehergépkocsival, ez valójában napi 800 tehergépkocsi áthaladása a fenti utakon, ami sűrűn lakott, iskolákkal, kórházakkal, irodaházakkal beépített terület. És még nem beszéltünk arról, hogy a dolgozókat szállító, és kisebb szállító járművek tömegével jelennek meg. Ezért sem etikus, és a joggal való visszaélés a lakossággal szemben, hogy a Városligetbe építendő épületekhez egyesével készítenek EVD-t és nem készül összegző vizsgálat ezek kumulálódására.

 

  • Eközben megállapítják, hogy 20-30 méterre van egy lakóház!!! (40 lakással) Hol van a környék zajtól védendő intézményeinek említése? Tudták Önök, hogy amikor évekkel ezelőtt az autóbuszok útvonalát a Hermina úton jelölték ki, ezek a házak megrepedeztek? Ezért kellett elterelni őket?

A levegőtisztaság-védelmi szemponthoz

  • A zaj- és rezgésvédelmi szempontoknál a határozat azt tartalmazza, hogy a légkezelő berendezések kivezető kürtőinek száma, pontos elhelyezése, éjszakai üzemmenete még nem ismert, de a levegőtisztaság-védelmi szempontoknál a határozat már megállapította, hogy a mélygarázs elszívók által kibocsátott légszennyező anyagok határéték feletti légszennyezettséget nem okoznak. (8 épület kürtőinek száma és elhelyezkedése nem ismert… mégis tudják, hogy nem lesz magas a légszennyezettség?)
  • A határozat szerint „A tervezett beruházás a jelenlegi funkció megőrzésével (a múzeum eddig is üzemelt) csekély mértékű gépjárműforgalom-növekedést okoz, ezért az üzemelés időszakában nem várható a levegőminőség jelentős romlása. Ugyanakkor a „tevékenységet jellemző adatok 2. pontja szerint „A felújítást követően a múzeum funkciói bővülnek, a kiállító- és a közönségforgalmi terek megújulnak, az épület területe térszint alatti kiállítóterekkel növekszik”. A határozat önmagának is ellentmond, amikor egyszer a funkciók gazdagodásáról, máskor ezek következményei elmaradásáról szól. A kupolában épülő kilátó és a megnövekedett kiállítóterek vonzzák a látogatókat, amely gépkocsiforgalom növekedéssel fog járni, miközben a parkolóhelyek száma csökken, a gépkocsik kénytelenek lesznek hosszú percekig keringeni a környező utcákban. Ezzel szemben a határozat nem közöl számításokat és nem kalkulál előre jól kiszámítható hatásokkal. (ismételten kéretik megszorozni a hatást 8-cal!)

-  A határozatban nem felel meg a valóságnak az a megállapítás, hogy az ismert ügyfeleket értesítették a határozat meghozataláról. Legalábbis engem, mint a Városliget beépítése ellen első perctől tiltakozó szomszédban lakó személyt, biztosan nem. Sőt többszöri kérésemre nem is válaszoltak, a Városliget Zrt pedig folyamatosan hárít). De nem tájékoztatták a lakosságot az építkezés volumenének folyamatos változásáról a már hivatkozott Kormányrendelet szerinti közérthető, teljes körű és nem félrevezető összefoglalóval.

- Ugyancsak nem helytálló a határozatban a következő: „A fentiek alapján a tevékenység következtében táj-és természetvédelmi szempontból jelentős környezeti hatás nem feltételezhető, környezeti hatásvizsgálati eljárás lefolytatása nem szükséges.” Nem feltételezhető, hanem biztosra vehető a jelentős környezeti hatás! A világ első tervezett közparkjának beépítése, a Világörökség védőzónájának lakótelepi szintű beépítése a főváros teljes panorámáját változtatja meg, hihetetlen talaj, növény és állatvilág pusztulással.

A Városliget nem azért érdemel védelmet, mert NATURA 2000 terület lenne, nem, nem az!
Hanem tabu! Hiába hoztak rá törvényt, hogy beépíthető!

 A Világörökség védőzónája, a város lakosságának egészséges környezethez való jogának gyakorlására alkalmas helyszín és ezért különleges védelem alá esik.

Az ember alkotta törvényeket ki lehet cselezni más, törvénytelen körülmények között született „törvényekkel”, de a természet törvényei örök törvények. Az ellene vétők bűneiért súlyos árakat kell fizetni… emberéletben, emberi egészségben, ha nem is a mi, de a jövő generációnak mindenképpen.

A fentiek figyelembevételével kérem a Tisztelt Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi hatóságot, hogy

mind a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum építése,

mind a teljes Liget Budapest projekt kapcsán környezeti hatásvizsgálat lefolytatását elrendelni szíveskedjen.

 porfelho_a_kozlekedesi_muzeum_bontasakor.jpg

Új helyre épül a Közlekedési múzeum!!!! a "kivett közpark" és a váratlan események ára

A Városligetben zajló események Örkény tollára valók, a maguk minden szépségével, de Tamási Áron Ábele is leckéket vehetne rafinériából, a szabályok egyedi értelmezéséből. De bármely szekta is tananyagként használhatná azt a kifogástalan kommunikációs gépezetet, amellyel a teljes megadás, közöny, sőt, a környezet ( ország)- pusztítás iránti lelkesedést sikerült kiváltani a főváros (ország) lakosságából.

Folyik a madár-barát cukiság kampány, megjelentek a faátültető gépek, fát ültetnek azok, akiknek a lelkén szárad a főváros minden zöld területének tönkretétele.

A cukiságot, faültetést és átültetést minden létező fórumon olvashatod, láthatod. A mosolygós, öltönyös urak és kosztümben feszítő némberek spanyolfalul szolgálnak, nehogy eljusson hozzád a HÍR!

Mert mi a HÍR, amiről beszélni kellene?

Tudtad-e hogy a Közlekedési múzeum már nem a Városligetbe épül?! Nem a Városligeti körút 11. az építés helye, hanem a

Budapest XIV. kerület, 29732/1 hrsz-ú ingatlan ( Kivett közpark)

Szerinted hány óriásplakát hirdetésen kellene ezt közhírré tenni, hogy a város lakossága felfogja végre:

                                 a Városliget már BEÉPÍTÉSRE SZÁNT TERÜLET!!!!! nem közpark!
Szerinted egy 15 milliós plakát-kampány el tudná ezt intézni? Szerinted megmenekülne akkor a Ligetvédők sokasága attól, hogy atyák imigyén világosítsák fel serdületlen gyereküket: ezek itt akadályozzák a fejlődést?! Na és jaj de jó, hogy végre felújítják a Városligetet?!
Szóval először a Közlekedési múzeum építésével kapcsolatos határozatban jelent meg először hivatalos iraton a "kivett közpark" kifejezés. Azt hiszed megjelent ez valahol a madárbarát cukiság mellett, legalább lábjegyzetként?

NEm! jól emléxel.

Vagy itt a másik, említésre sem méltó esemény: Megnőtt a régi/új közlekedési múzeum területe...úgy 13%-kal.
Olvastad a hírt valahol? vagy láttál / hallottál róla plakátot, TV vagy rádió hírt? Na ugye, hogy nem.

Pedig nem annyira mindegy, hogy 35 ezer négyzetméter a bruttó terület vagy 37...

Természetesen a megnőtt területhez megnőtt büdös düdzsé is jár. Immáron  nem 550 millióért, hanem 750 millió forintnál tartunk...csak a tervezésre! A bolondnak is megéri!

Vegyük szemügyre, hogy milyen nem várt események következtek be:

- senki nem gondolta, hogy a trolivezetékeket  "ki kell váltani", mert a 67 méteres kupolához szükséges daruk nem férnek el alatta. Csoda, hogy most észrevették! Hála nekik érte. ( Eddig biztosan értelmi fogyatékosok tervezték...)

- Senki nem gondolta, hogy a mélygarázshoz vezető lehajtó nyomvonalát meg kell változtatni. Ugyan mindenki tudta, hogy a régi terv éppen merőleges a Városligeti patak folyásirányára, de aki tudta, azt nem engedik a tervezgetés közelébe.

- Senki nem gondolta, hogy a hatalmasra hízott....lassan a KRESZ parkot bekapó építési területen át kell ültetni az összes fát! Nem is kell, értelme sincs, de jól mutat és jól kábítható vele a lakosság! Akkor miért is ne költsünk ilyen biztos kudarcra ítélt megoldásra?. Ezért kellett a politika tudományi doktor zöld biztos a Ligetbe, mert ő a saját életútjával bizonyítja, hogy a mindenki átverése, mosollyal lefegyverzése milyen rendkívül sikeres a Kész átverés és a Valóság show-ban.

- Senki sem gondolta, hogy az Elmű a Közlekedési múzeum épületét szemelte ki arra a célra, hogy benne közcélú trafóházat alakítson ki. Márpedig ha kíván, hát a Mikulás teljesíti a kívánságát. Mivel kiállítási célra úgysem alkalmas a kupolás giccs, hát legyen benne trafóház, meg kilátó.
Ezt tényleg nem láthatta előre senki.

Figyeljétek az újságokat ( kormánypártit és ellenzékit, bulvárt és hírújságot, oknyomozót és népbutítót), hátha rábukkantok valahol.

Akinek sikerül találnia akár egy rövid hírt is ezekről, az ingyen vehet egy mély levegőt a

Budapest XIV kerület 29732/1 hrsz-ú ingatlan (Kivett közpark)-ban!

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu