Megvédjük a Városligetet

Városliget Barátai

Városliget Barátai

A kis hársfa meséje

2018. november 21. - Garay Klára

Pest lapályán, város szélén, lakik az én öreg néném...
ő mesélte ezt a történetet.

Az utcájukban 100 éve akácok álltak, majd ahogyan fogyatkoztak, 5-10 évente más és más fával pótolta a főváros a hiányokat. Jöttek a juharok...90%-ban meghaltak.

A következő ültető rohamban kőrisek költöztek a szomszédba.

Az utca teljes hosszában 1 fa maradt meg.
Sebaj! Kipróbálták utána, hogy bírják a hársfák a várost, a tömörödött talajt, a víztelenséget, a gyalázatosan kicsi, még egy négyzetmétert sem elérő fa tányért.
(szerk: a jogszabályban előírt 2,25 a kötelező minimum)

Hársfából is maradt egyetlen egy ( nem túl hosszú ez az utca).
A főváros nem adta fel a kísérletezést! A legutóbbi kampány - rohamában kínai díszkörtét ültettek.
Ezek közül néhány még ma is küzd az életéért. Nem tart már sokáig a szenvedésük: az idén 3szor vágták el a gyökérzetüket közműfektetés miatt.
Mivel a hazai fákról emigyen bebizonyították, hogy "nem várostűrők", gondolom jönnek az idegenek és az invazívok... de most nem a jövőről szeretnék mesélni, hanem a jelen van a fókuszban.

Na és a kis hársfa.
A kis hársfa öreg néne háza előtt áll. Nyomorúságosan kis helyen, a dübörgő autók, száguldó kerékpárosok által tömörre rázott földben. Az esővíz sem tud belefolyni a gödörbe, hiszen nem oda lejt a járda.
Öreg néne, ezért az ereszcsatorna alá helyezett (éktelen ronda) vödrökbe gyűjti az esővizet és lankadatlan szorgalommal hordja a kis hársfa alá...hátha sikerül neki elegendő éltető fizet adni.

A kis hársfa hálából nem száradt ki eddig a forró, és aszályos nyarakon.
Öreg néne levegőt is szeretne adni a kis hársfa gyökerének, tehát tavasszal és ősszel felkapálja a talajt, kiszedi a gyomokat.
Hozza a metsző ollóját és lemetszi a gyökér sarjakat.
A kis hársfa júniusban szépen virágzik, öreg néne pedig boldogan gyomlálhat a kertben, hiszen ott, az autók bűze ellenére, jól érezhető a hárs illata.

Sajnos idén tavasszal egy kukás autó is meg akarta szagolni a hársillatot, elvitte hát a fa egyik ágát.
A járda felőli oldalon a magasabb kerékpárosok sapkáját kapta le egy ág, letörték hát azt is.
A kertből kinyúló akác, árnyékba borítja, de még azt is túlélte, csak kicsit féloldalas lett.
Így éldegélt eddig öreg néne és az utca egyetlen kis hársfája.
Sajnos azonban a fővárosnak sokkal, de sokkal fontosabb, hogy stadionja legyen, kivilágítva, minden XXI. századi elektromos kütyüvel felszerelve. Ahhoz pedig áram kell...na meg távközlés stb.
Fél év alatt 3x vágták át a fák gyökereit, hogy egymás fölé lerakják a vezetékeket. Természetesen nem kímélték a kis hársfa támasztó gyökereit sem, felszívó gyökerei sem maradtak.

Hiszen a közműveseknek ez nem szempont! Közel és távol nincs főnök, aki a barbár pusztításnak véget vetne és megadnák a fáknak azt a védelmet, amit a jogszabályok előírnak!

A közműfektetéssel sújtott oldalon kapott egy "védő" kalodát, de a másik oldalán 1,5 méter magasan "megtámasztották" homokkal.

Öreg néne aggódik! Nem tudja öntözni, sem megvédeni a kis hársfát.
..és nem érti az embereket! Látható a TV-ben, hogy ha egy ember baleset áldozata lesz, a hozzátartozók sírva borulnak az elhunytra és kiabálnak: Maradj velünk! Nem halhatsz meg!

A kis hársfa meghalhat? Anélkül halhat meg, hogy bárki egy könnycseppet ejtene érte?
Hogy elindulna a vizsgálat: ki a felelős a haláláért? Hogy méltó helyet kaphatott volna? Közönyösen sétálnak a megkínzott, halálra gyötört fák mellett.

Nem minden élet egyformán értékes? Csak a fagyilkosoké értékes, a fát imádóké és a fáké nem?
Egy ember biztosan megsiratja a kis hársfát!

Öreg néne naponta többször elmegy a kis hársfa mellett és imádkozik érte! Maradj még! Nem halhatsz meg! Olyan fiatal vagy! Túl kellene élned engem!

Veled vagyunk Kis hársfa!
Maradj az öreg nénémmel!

img_9965.JPG

img_9966.JPG

 

 

Hova kell az a sok kivágott fa?

értetlenkednek sokan

img_9871.JPG

Sokan kérdezik, hogy mire használják ezt a rengeteg kivágott fát? Nem értem, hogy mi ezen a nem érthető!
Magyarország csatlakozott a sok sok fát ültető országok közé. Helyet kell csinálni nekik.

De a saját lábon forgó kastélyokhoz is nagyon, de nagyon sok fa kell.

Kell a rengeteg kastély tetőszerkezetéhez, a nyílászárókhoz, lépcsőkhöz, lambériákhoz, na és a kastélyt fűtő kandalló? azt is etetni kell!
És a bogrács rotyogását,, a sült szalonna sercegését, vajon mi okozza! Bizony a fa!.

És a jófajta falusi sonka, kolbász füstölése? Az is csak igazi fával az igazi! Nem füst ízű sóval!

Ha hozzá bort akarunk inni? És miért ne akarnánk? Megyünk tehát a pincébe, és az igazi fából készült hordókból kiválasztjuk a gulyáshoz illőket!.

Fa asztalon, fa lócán ülve, a fa polcról leemelt poharakból (vagy fa kupákból) fatányéron feltálalt jófajta falusi disznótoros, disznóölős haveri, családi buli kellékek!

A sok jó magyar gyereket is bölcsőben ringatják és rácsos, fa gyerekágyban , járókában nő fel, ágyon fekszik, és az iskola padok is fából vannak.

De mindezek még nem szolgáltatnak magyarázatul a sok favágásra!

Látod? Minden ültetett facsemete mellé 3 db 2 méter magas, tükörsimára gyalult oszlop kerül.
Ez a fővárosban egy év alatt 30 ezer fa.

img_9887.JPG

Az építkezések útjában élő fákat farost lemez kalodával védik, hogy bebizonyítsák, így is el tudja sodorni a földmunkagép!

Az építkezés befejezésekor úgyis útban lesz a fa, de most már el lehet mondani: minden védelem ellenére BETEG lett! Mert nem eléggé várostűrő!

img_9845.JPG

Az átültetett fák köré, egész kis erődítményt építenek fából! Ez is néhány fa élete árán.

Valahány (törvénytelen, titkos) kiemelt beruházás köré rittyentenek farost lemezből spanyolfalat?

És majd jönnek a kifejezetten lakossági igényt kielégítő padok ülőkéje is fából készül.

Remélem most már belátod: Ki kell vágni minden nagy fát! Járulékos haszon: így nem is hullatják a levelüket és a termésüket!

:-(

 

 

 

img_9846.JPG

 

 

Természetvédelmi szakemberek az utcán?

Ott van szükségünk rájuk! Pont!

Aki követi az eseményeket, azt nagy meglepetés nem érhette most, amikor a Földművelési minisztériumból elbocsátanak vagy 300 természetvédelemben jártas szakembert!

A lépés teljesen várható következménye volt szeretett kormányunk eddigi tevékenységének! Ahogy a fidesz másodszor is hatalomba került, kirúgta az összes Nemzeti park vezetőt, hogy felparcellázhassa a Hortobágyot, megszüntette az önálló Környezetvédelmi minisztériumot. Lefokozta államtitkársági szintre. Majd azt is megszüntette…

Sem az ország, sem a hivatalok dolgozói nem szóltak egy szót se, hogy ez így nincs jól. Mindenki fogta a székét és végezték a látszat tevékenységeket.
A következő lépés, amikor még az Illés Zoltán vezette államtitkárságot is megszüntették, és beolvasztották a Mezőgazdasági vagy Földművelési vagy éppen hogy hívják minisztérium alá.

Senki nem szólt, elhitték a népek, hogy csak "átnevezés, átszervezés".

Pedig csak a hülye nem tudja, hogy az ipari mértékben termelő mezőgazdaság és a természetvédelem ellentétes érdekű felek. Tehát, hogy a mezőgazdaság felügyelje a környezetvédelmet, és nem fordítva, az teljesen abszurd.

Bár érthető abban az országban, ahol az agrárbárók az Eu. terület alapú támogatásából (is) meg akarják szedni magukat, munka nélkül, földművelés nélkül.(műkörmös feleségükkel együtt). Így végezték ki Kishantost is...  az ország kussolt!

Nem az én gondom…mondják sokan. Pedig DE!
Miért nem tetszettünk erélyesebben tiltakozni Kishantos elrablása, a Hortobágy felparcellázása, a környezetvédelem TELJES intézményrendszerének szétverése, Áder környezetpusztító János minden aláírása ellen?
Mert nem közvetlenül a személyünk ellen irányult? Csak az ország természeti környezete, talaja, vize, levegője ellen irányultak ezek a döntések?
Bizony kellett volna tiltakozni akkor is.

Amikor 2018. január 1-től megszűnt a Környezetvédelmi hatóság is, csak cégtáblát cseréltek. Lett belőlük az Érdi kormányhivatal természetvédelmi főosztálya.

Senki nem szólt, hiszen az ország lakosságának 99%-a nem tudja, hogy a hatóság felügyeleti jogot gyakorol, előír, megtilthat. A kormányhivatal pedig pecsétet nyomogat a kormány megrendelésére.
Így sikerült a „beruházóknak” minden törvénytelen építkezést engedélyeztetniük. Nem volt belőle országos felháborodás. Nem tiltakoztak a „természetvédelmi szakemberek”.
A létezésükről sem tudtunk.

Amikor a Közigazgatási bíróság egymás után mondta ki, hogy a Városliget beépítésének folyamatát közigazgatási és állampolgári jogsértések ármádiája kíséri…akkor sem hallatták a hangjukat.

Megúszásra játszottak? A kisembernek úgysincs semmilyen érdekérvényesítő képessége? Igen. Nincs. Akkor is szolgáltak tovább, nem zavarta őket.

Ők sem szóltak, mi is egyre csak a „ne szólj szám nem fáj fejem” bölcsességével védtük védhetetlen közönyünket:

Most van országos felháborodás, szimpátia…mert, elbocsátanak 300 embert.

Kormányunk eddig tönkretette az összes nemzeti parkot, a Natura 2000 területeket. Elővásárlási jogot adtak önmaguknak a Világörökségi területekre... tiltakozás sehol.

Jajjajajaj, most mi lesz 300 hivatalnokkal?

Ugyanaz, mint azzal a több ezer emberrel, akik emiatt a bűnbanda miatt vesztették el az állásukat, kényszerültek külföldre, mert élni és dolgozni akarnak!

Ugyanaz, mint nagyon sok jól képzett környezetvédelmi szakember választhat: itthon akar munkanélküli lenni, vagy külföldre távozik Esetleg új szakmát keres, mert Magyarországon nincs szükség környezetvédelmi szakemberekre!

Most krokodilkönnyek hullanak, mert 300 olyan embert elbocsátanak, akiknek szakmai munkájára évek óta nem tart igényt az ország, a kormány, a munkaadójuk.

Vajon az érintettek elkezdenek ezen gondolkodni…esetleg tiltakozni?!
Esetleg sorstársakkal közösséget keresni? Szolidaritást vállalni és segítségért kiabálni?

Vagy kussolnak tovább és egyéni túlélési technikákat dolgoznak ki??

Vagy ők siratták azokat a környezetvédelmi szakembereket, akik évek óta küzdenek megélhetési gondokkal vagy kényszerűségből biztonsági őri állást vállaltak?

 

Senki nem szól az ellen sem, hogy az Érdi kormányhivatalban viszont egyre szaporodnak azok a „szakemberek”, aki bármilyen kiemelt kormány-közeli építkezésről kimondják, hogy „nem kell környezeti hatástanulmány”. Akkor sem kell, ha egyébként kötelező. És úgy szaporodnak a főosztályvezetők, mint a papucsállatka. Osztódással.

Senki! Se újságíró, se jogász, se környezetvédő nem teszi fel a kérdést: ők a bűnpártolásért kapják a fizetésüket?
IGEN! Arra hoznak jogszabályt, hogy a pecsételő hölgyek és határozat hozó urak felmentést kapjanak a szakma szabályainak betartása alól, hiszen ők a jog betűje szerint járnak el. (Egyébként nem! ….Még azt sem.)

Az ő kinevezésükről, előléptetésükről színes, mosolygós cikkek jelennek meg. Róluk minden állampolgár tudhatja, hogy a bibliával kelnek és fekszenek, a Hivatali etikai kódexet eszik reggelire. Miközben büntetlenül sértenek törvényt, vesznek el állampolgári és emberi jogokat, asszisztálnak az ország természeti és épített örökségének szétrablásához.

Őket ezért fizetjük! Igen sokat tesznek, és megfeszített munkával biztosítják, hogy a városban kő kövön és parkban fa ne maradjon, hogy mobilgát legyen még a Városligeti tavon is, felhőkarcoló karcolja az égre a kormány kedvenc olaj-társaságának nevét, ott ahol békésen folydogál a Duna, és lehetne testet lelket megmelengető parti fövenyen heverészni, és bámulni a kacsákat.

Ezt csöndben tudomásul vesszük?

Bizonyára, ahogyan eddig is mindig mindent tudomásul vettünk.
Végtére is olyan teljesen mindegy hogy eközben ülnek-e szakemberek a minisztériumban.
És egyáltalán! Hány szakember NEM kell az országban várható ökológiai katasztrófa bekövetkezéséhez? Politikai és ország imázs - döntésekhez, intézményesített szabad rabláshoz mekkora asszisztencia kell? Ez kommunikációs kérdés, nem környezetvédelmi!
Képezzék át magukat lakáj újságíróvá, hogy megírják: mindez milyen jó nekünk! Ott van munkaerő felvétel.

 

De semmi gond! A szemétszállítás komoly környezeti gondokhoz vezet. A környezetvédelmi szakemberek meg vezethetnek kukás autót. Az alacsonyabb beosztásúak integethetnek hátul, a szabad levegőn, amikor leugranak a következő kapunál álló kukához.

 Dolgos kézre ott van igazán szükség!

 Napernyő! Az igen!img_5273.JPG

Füst-okádás: az is igen.

img_5283.JPG

Látvány faültetés DÉZSÁBA? Az is igen!

img_5289.JPG

Zászló erdő? Az is jöhet!

img_5292.JPG

Nálunk az oroszlán popsija alatt is fa nő! Minek ide minisztérium!

img_5278.JPG

 

 

 

 

 

Rehabilitálták a Vakok kertjének növényzetét!

Rehabilitálták a vakok kertjének növényzetét?

Vegyük szemügyre kertészetileg is a Vakok kertjét, melynek "növényzetét is rehabilitálták" az átadó ünnepségről szóló tudósítások szerint.
Rehabilitál: helyreállít, visszaállít.... írom azoknak, akik az újmagyarban, az újbeszélben nem eléggé járatosak.

Valóban! Az 1972-ben telepített kert ( Csorba Vera terve alapján), már sok helyen elöregedett, fáinak egy része gyönyörűen és háborítatlanul fejlődött a legutóbbi időkig...amíg nem kellett őket csonkolással fiatalítani.
Más része kikopott, és volt vele tennivaló. Cél az, hogy a vakok tapintással, szaglással ismerkedhessenek meg velük, és tájékozódjanak a növények világában. Igy levendulák, rozmaring, zsálya és egyéb fűszernövények kerültek a magas ágyásokba.img_8762_1.JPG

img_8763.JPG

 

A virágok vonzzák a döngicsélő rovarokat, a fák a madarakat. Nem bánom, hogy nem mehet be ide a zajos közönség, akik elriasztanák, zajukkal elnyomnák ezt az élményt.

abban reménykedem, hogy ezek a növényültetések követik a Braille írásos térkép útját, és valóban ott vannak, ahol a térképen jelölik őket. Ha már rehabilitálták, ez a minimum! Hiszen így volt régen!

img_8753.JPG

Idáig látom a rehabilitálást. De ha az ágyások látványos világa és a kerítés közötti valóban park/kert részt nézem, az az érzésem, hogy kertész oda nem tette be a lábát.
Amikor azt láttam, hogy tömegével hordják ki innen a kivágott fákat, abban reménykedtem, hogy a gyomfákat kivágták! Nem. Egy nagyon korhadt törzsű juhar is megúszta. Pedig egy kert átalakításánál a betegek, invazívok, korhadtak eltávolítása lenne a cél.
img_8766_1.JPGNem látszik eléggé, hogy ez itt ostorfa újulat?

sok van még ebből, de nem engedi az oldal, hogy feltöltsem. Kár.

Vagy a kertész tanoncokat tesztelik: vajh észre veszik e melyik az oda való, melyik nem? Van lehetőségük észrevenni! Azért, mert akác sarj egy év alatt nő akkorára, mint a mogyoró 10 alatt, azért az akácnak nincs itt semmi keresni valója.

img_8767.JPG

Hagytak teret bőven, hogy a tanulók megismerjék és megpróbálják eltávolítani a betolakodókat.

És akkor köszönjük. Ha oktatási célból hagyták ott, talán a jövő kertészei megtanulják a cserjéket megbecsülni, megvédeni. Hatalmas lépés lenne ez a hazai vegetáció védelmében.
És akkor egy kulturáltabb kinézetű ország reményében, ezt a "teszt -üzemmódot elfogadom". és díjazom.
De akkor miért beszéltek az átadó ünnepségen arról, hogy a kert növényzetének rehabilitációja befejeződött?

Miért nem lehet kiállni, és elmondani: itt tartunk most...dolgozunk rajta, hogy tavasszal használatba vehessék?
Vagy az átadó ünnepség hazudozási gyakorlat volt? Annak sikeres! Ez kell a híveknek: a megnyugtató hazugságok szűnni nem akaró tömege.

A Városliget és a jogállam barátai nem annyira díjazzák ezt a módit!

 

 

süti beállítások módosítása