Megvédjük a Városligetet

Városliget Barátai

Városliget Barátai

Mitől innovatív ami retrográd?

Simányi Frigyes építész vendégszerzőnk erről az ellentmondásról

2018. július 29. - Garay Klára

Innováció, vagy retrográd tevékenység.

 

A közelmúltban az egyik építészeti elektronikus hírportálon megjelent Vitézi Dávidnak, a pillanatnyilag nem létező Közlekedési Múzeum igazgatójának a nyilatkozata. Ebből arról értesülhetünk, hogy nevezett múzeum ugyan nem a régi helyén fog megvalósulni, viszont az egykori, jelenleg talajszintig elbontott épületét eredeti formájában mégis újjáépítik, és a Magyar Innováció Háza néven fog működni. De mi is az az innováció?

Az innováció fogalmát Joseph Alois Schumpeter, osztrák-amerikai közgazdász és politikus egy 1934 évi tanulmánya vezette be a köztudatba. Ez a fogalom ma már mindennapunk része. Lényegében a jelenlegi állapothoz képest a technika, tudomány, művészet, kereskedelem, közlekedés, stb. vagyis az élet minden vonatkozásában előre, a jövőbe tekintő, jobbat, tökéletesebbet, célszerűbbet, gazdaságosabbat, gyorsabbat, szebbet elérni kívánó és azt segítő, megvalósító szellemi és gyakorlati tevékenység összefoglalását jelenti. Ezt a tevékenységet Vitézi Dávid is megpróbálja körülírni nyilatkozatában. Bár a Liget programban eddig nem szerepelt, de mindenképpen örvendetes és támogatandó ötlet a Magyar Innováció Háza létesítésének gondolata. Vitézi úr viszont elgondolkodhatna azon, hogy vajon nem lenne e célszerű az egykor elsöprő sikerű „Álmok álmodói” kiállítást, - igaz, Vitézi úr akkor még gyermek volt, - amelyben már annak idején is szerepeltek a magyar feltalálók, felfedezők,  kibővítve, állandó kiállításként újra megvalósítani, együtt a tervezett új létesítménnyel. Ez valóban idegenforgalmat vonzó, Magyarország külföldön eléggé megtépázott imázsát helyreállító, páratlan tudományos, technikai, szellemi eredményeinknek bemutató létesítménye lehetne, de nem a Liget területén.  

A Magyar Innováció Háza létesítésének a tervében az különös, hogy miközben illetékeseink ennek az új típusú intézménynek a megvalósításával, az abba kerülő anyaggal a jövőt kívánják szolgálni, azt minden áron Pfaff Ferencnek, a millenniumi ünnepségekre készült, 1896-ban átadott Közlekedésügyi Csarnokának, 1899-től a Magyar Királyi Közlekedési Múzeumnak újra felépíteni szándékozott épületében kívánják elhelyezni.

Pfaff Ferenc korának valóban elismert építésze volt, hiszen országunk legtöbb és legnagyobb vasúti pályaudvarait ő tervezte. Közülük a háborúban több megsemmisült, azokat mégsem akarta senki újra felépíteni. Csupán az alig sérültek helyreállítására és korszerűsítésére került sor. A Közlekedési Múzeum épülete, monumentális volta ellenére nem tartozott a kiemelkedő alkotásai közé. Sőt, az eklektika legrosszabb stíluselemeiben tobzódó, proccos, igazi funkció nélküli tornyokkal és 65 m. magas hatalmas kupolával terhelt épület a leggyengébb alkotása volt. Most, amikor világszerte egymás után épülnek a legnagyszerűbb, XXI századi szerkezeti megoldásokkal és formavilággal, a jövőt előrevetítő technológiai lehetőségeket bemutató kiállítási épületek, addig hasonló célzattal és funkcióval, ezt a közel másfél évszázaddal ez előtti anyagokkal, szerkezetekkel, riasztó formavilággal készült, igen rossz, eredeti formájában újra felépítendő épületben kívánja kormányunk megvalósítani. Ez építészeti anakronizmus. Erre szokták mondani: Ki érti ezt? Ki érti ezt a retrográd magatartást?

Ez a szándék azért sem érthető, mert ugyanakkor, az utópisztikus múzeumi negyedet vizionáló Baán László úr, miniszteri biztos instrukciójára, Magyarországon soha nem látott összegű pályázati díjakért neves külföldi sztárépítészeket kértek fel, a Ligetben elhelyezendő XXI századi múzeumok terveinek elkészítésére. Igaz, a múzeumi negyedből csak a végleges formájában még nem ismert, de mindenképpen monumentális tömegű Nemzeti Galéria maradt meg, és a magyar tervezők által készített és megkezdett, a parlament alapterületénél és tömegénél nagyobb, egy hatalmas gördeszka pályára emlékeztető, Néprajzi Múzeum épülete, mely csak azért nem látszik olyan ijesztő nagynak, bár a 22 m-es párkánymagassága sem kevés, mert félig a mocsaras talajba süllyesztették. Hogy ez a megoldás mennyire innovatív, azt ítéljék meg a muzeológusok.  

Baán úr azonban nem csak a volt Közlekedési Múzeum épületének eredeti formában történő visszaépítését erőlteti. A Dózsa György út mentén is lesz egy régi új épületünk. A Vágó testvérek által tervezett, 1908-ban átadott Városligeti Színkör, amit 1952-ben bontottak el. A korszerű színpadtechnika természetesen már nem erőltethető bele egy 110 évvel ez előtt épült kisméretű színházépületbe, és azt a látványtervek szerinti meg kellet toldani egy ormótlan, nagytömegű, zsinórpadlást is magába foglaló, 20-22 m. magas épülettömbbel. Baán urat ez a legkevésbé sem zavarja, mint ahogy az sem, hogy az épület, újra történő építése ellenére sem lesz olyan, mint a Vágó testvérek által tervezett. Hiszen eltűnik a hátsó homlokzata, a zsinórpadlásos toldalékkal pedig teljesen megváltozik az oldalhomlokzat jellege és az épület tömege. De hát akkor minek újra felépíteni, ráadásul forgalmi szempontból is rendkívül rossz helyen?  Ez már több mint anakronizmus. Vajon ez a színházi kultúra innovatív fejlesztésének egy lépcsője lenne, vagy ez is inkább retrográd tevékenység?

Úgy látszik, a illetékes minisztérium bölcs tanácsadói között általánossá vált ez a retrográd szemlélet. Gondoljunk a budai várban, a 117 évvel ez előtti formájában, teljesen feleslegesen újraépített lovardára. Hasonlóan riasztó, még nem megvalósult terv, a Szt. Háromság téri egykori pénzügyminisztérium homlokzatának eredeti formájában történő visszaállítása. Az építészetileg ma már elfogadhatatlan, rossz, neogótikus homlokzat mögé pedig valamelyik Minisztérium XXI századi, modern, felső kategóriájú irodáit akarják kialakítani. Vajon mi ez, ha nem anakronizmus? Az egyik oldalon legyünk innovatívak, a másik oldalon viselkedjünk retrográd módon, visszalépve az időben minimum egy évszázadot. Nem véletlen hogy a Hauszmann terv stábjából a valóban hiteles és megvesztegethetetlen szakemberek még időben távoztak. 

Sajnos, ezen a téren az új-régi kormánytól sem remélhetünk változást. A retrográd kifejezés egyik értelmezése szerint elmaradott gondolkodást is jelent. Akik ezeket a anakronisztikus építkezéseket erőltetik, azok gondolkodásmódja aligha tekinthető innovatívnak. Az illetékes minisztérium fenti témákban érdekelt államtitkárai, kormány megbízottjai, előadói meg vannak győződve arról, hogy a pozicióval együtt szakismeretre is szert tettek, és tejhatalmat kaptak arra, hogy a rájuk bízott területen bármit megtehessenek, javasoljanak, korlátlanul intézkedhessenek. Így aztán a kormány kegyeltjei, jogászok, lelkészek, zenészek, írók, költők, borászok, filozófusok, közgazdászok döntenek olyan témákban, ahol építész-, út-vasútépítő-, gépész-, elektromérnök, műemlékvédelmi szakmérnök, városépítész, művészettörténész, régész, muzeológus, környezetvédő, stb. szakismeretére lenne szükség. Őket azonban nem igen szokták meghallgatni. Sajnos, a kormány ilyen, évszázadnyit visszalépő retrográd ötleteinek a megvalósításához mindig kerül építésztervező is, tovább rontva az építész szakma amúgy is megtépázott imázsát. 

 az_uj_varosligeti_szinhaz_2.jpg

                                                                                  Simányi Frigyes

                                                                                         építész

 a_kozlekedesi_muzeum_tervei.PNG

  1. július 29.

A bejegyzés trackback címe:

https://varosligetbaratai.blog.hu/api/trackback/id/tr2814149031

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása