Kedves Vezérigazgató Úr!
„Én írok levelet magának -
Kell több? Nem mond ez eleget?
Méltán tarthatja hát jogának,
Hogy most megvessen engemet,
De ha sorsom panaszszavának
Szívében egy csepp hely marad,
Nem fordul el, visszhangot ad.”
Sajnos én most abban az életkorban vagyok, amikor nagy igyekezettel keresem befolyásos emberek társaságát. Randevúztam már Baán Lászlóval is, románcunk azonban nem tartott sokáig. Pedig ő hívott meg engem.
Önt én szeretném meghívni egy kellemes nyáresti sétára. Itt, a munkahelye közelében, azon az útvonalon, amelyre szívesen ráterelné az M3 lehajtójának forgalmát, tehermentesítve a Kós Károly sétányt. Tudom, hogy az ötlet nem az Öné, hanem a VÉSZ tartalmazza, de azt nem vártam, hogy egyszer az ön szájából fogom hallani, mint kiváló forgalomszervezési ötletet.
A találkozó időpontját önre bízom. A teljes tavaszi, nyári őszi szezonban a környékbeli szórakozó helyek hajnalig gondoskodnak róla, hogy kellemes zene biztosítsa a jó hangulatot ….. ha akarjuk, ha nem.
Ha megfelel Önnek az M3 lehajtójánál, a Hermina-Varannó-Állatkerti körút kellemes csomópontja, onnan indulhatnánk, mint az autók, akiket el akarunk terelni.
Mehetünk a kies Hungária körúton, ha nem sietünk, nem is előzzük meg a dugóban araszolókat, hanem csöndesen, szépen megérkezünk az Ajtósi Dürer sorra. Ott ugyanakkora dugó fogad majd bennünket, mint amilyet magunk mögött hagytunk. De nem baj, nézelődhetünk nyugodtan, beszélgetni nem lehet, mert azt csak ordítva tehetnénk a nagy zajtól. Átsegíthetünk a Hermina kereszteződésénél néhány munkába, iskolába és vásárolni igyekvő vakot, mert a beszélő lámpa nem mindig ad biztonságot számukra. Megcsodálhatjuk a főváros két legszebb gimnáziumát, aládúcolva, és reménykedjünk, hogy a növekvő forgalom nem okozza az összedőlésüket. Most nyár van, nincs tanítás, de ebben a két iskolában az utcazajtól már ma sem lehet nyitott ablaknál tanítani. Eljátszhatunk a gondolattal, hogy ronthat-e ezen a forgalom duplázódása?
A zebrán, tornaruhában áthaladó iskolai osztályok általában futva közelítik meg mindennapos testnevelésük, mindennapos helyszínét, a Ligetet, ezért egy zöldön átjutnak.
Szerencsére hamarosan megszűnik a Liget, így nem lehet benne tornázni sem. Ez a forgalmi akadály tehát rövidesen elhárul.
A Stefániáról gördülő bringások sem fogják már zavarni az autósok haladását.
Válaszúthoz érkeztünk! Az Ajtósi – Dózsa sarkon csatlakozhatunk ahhoz a dugóhoz, amelyet minden reggel, minden délután minden rádió bemond, és javasolja: kerüljük el. Próbálkozhatunk a repüléssel?!
Vagy – most még- nézegethetjük a Liget fáit, tülkölhetünk az előttünk bénázónak, vagy mutogathatunk a mögöttünk tolakodónak.
Liget nélkül, ez kicsit unalmasabb időtöltés lesz.
Majd az Andrássy felé haladva konstatáljuk, hogy a Kós Károlyhoz képest éppen 3x akkora utat tettünk meg, körbepüfögve egy sűrűn lakott területet. 1 egység szmogot megspóroltunk a Ligetnek, 3 egységet toltunk a lakosság és az itt dolgozók, tanulók orra alá. Tiszta haszon! Máris mehetünk Buda felé, a Világörökség csodálatos útvonalán.
De a Dózsa –Ajtósi kereszteződésből (némi forgalmi rend változás után) balra kanyarodva, a leszűkülő Dózsa György úton- a Thököly úton át követhetjük a véget nem érő buszfolyamot, amit a soha be nem fejezett 4-es Metro pótlására vezényeltek ide, és már csak a Rákóczi utat kell legyőznünk, hogy célunkhoz elérjünk.
Ha az István utcát ellenkező irányba teszik behajthatóvá, akár cipőkanállal átpréselhetjük magunkat egészen a Rottenbiller utcáig…és…?
Ha ez körülményesnek tűnik, végigsétálhatunk a Herminán is, ahonnan még jobban hiányzik a forgalom sokszorozódása! Idősek otthona, 2 templom, 1 iskola….
Óriási ötlet! Egyszerűen hatványozottan ráterheljük a lakosságra, amit megspórolunk a Ligeten?
Vagy a Hungárián menjünk tovább a Thököly útig? És akkor mit oldottunk meg?
Belátom, hogy ez kicsit hosszúra nyúlt séta volt, ezért javaslom, hogy töltsük az estét egy barátságos, Ajtósi Dürer sori lakásban. Kölcsönkérem az utcai lakást.
Aludni biztosan nem fogunk, hiszen ha bezárjuk az ablakot megfulladunk, ha kinyitjuk, akkor élvezhetjük a Hősök terei koncerttől a szolnoki vasútig terjedő hangskálát. Aláfestő zenének ott lesz a sehol máshol nem élvezhető utcazaj. Ugyanis az Ajtósi óriási táblákból van kirakva, kellően össze-vissza elcsúszva, töredezve, repedezve, kátyúzva. Ezen a terepen az autók, trolik, buszok, kukás autók összes kereke, külön külön puskalövés szerű hangokat lövell a levegőbe. Pontosan tudjuk, mikor kell vigyáznunk, mert a 74-es troli zárja az ajtókat, de azt is, hogy mikor mehetnénk át az útkereszteződésen…ha nem a lakásban lennénk.
Késő este már a repülők is ritkábban rázzák ki az ágyukból az embereket.
De nem kell végig unatkoznunk az estét! Nem akarnám a bélyeggyűjteményemmel untatni (pedig a Lajka kutyásat biztosan megnézné), de vannak fantasztikus fotóim!
Megmutatnám, hogy milyen csodálatos vasúti műhelyeket, csarnokokat, mozdonyokat, és réges régi vasúti kocsikat fotóztam Istvántelken. Csodálatosak, pedig nem hozzáértéssel, csak szeretettel fotózom, kedves, egyszerű masinámmal.
Megbeszélhetnénk, hogy miért kell ahhoz svájci cég, hogy újra működésbe hozzák a csarnokokat? Hogy régi fényében ragyoghatna, akár működhetne, de legalább 100 vasúttörténeti emléket, 20 épületet, üzemcsarnokokat menthetne meg a jövő számára. Hogy itt mennyivel több hely lenne a bemutatásukra, akár rövid szakaszokon nosztalgia járatok indulhatnának. Tízezrek zarándokolnának ide szívesen.
Akár játszótérrel, múzeumi foglalkozásokkal, technika történeti játékokkal, vetélkedőkkel, akadályversennyel, táborokkal….istenem, de szép is lenne…. ha legalább beszélhetnénk róla.
És ha már itt tartanánk, véletlenül éppen kéznél lenne egy tájépítész diplomamunkája a Közlekedési témaparkról.
Ahol még vidámpark és cirkusz is lehetne, tavacskákkal, igazi gyermek és családi paradicsom Rákosrendezőn, ahol egy másik Városligetnyi terület állna a szakemberek rendelkezésére, hogy igazi csodát álmodjanak a felszínre…zöldbe ágyazva, kellő számú parkolóval és kiszolgáló helyiségekkel...
Lehetne bringás paradicsom is, akár BMX pályával…
Éjjel 2 körül már leragad a szemünk, a forgalom, a vonatok és a légifolyosók is alszanak. Egy szusszanásnyi ideig csönd szokott lenni, kb. 2 órát aludhatna is. (4-től jár a 74-es troli)
Nekem kicsit könnyebb, hiszen az udvar felőli oldalon lakom, ott nincs egészen akkora zaj. Kipihenten vállalom a reggeli kávé és tükörtojás sütést/főzést.
Reggel még megnézhetnénk, hogy tudunk-e szmájlit rajzolni az előző nap letörölt ablakpárkányra rakódott szmogba?
Mindig szokott sikerülni, de ha megsoxorozódik a forgalom, a siker garantált!
Kávé mellett elábrándozhatnánk arról, hogy mit tenne, ha szabadon dönthetne?
Vajon nem találna-e jobb helyszínt a közlekedés emlékeinek? Vajon nem cserélné-e meg a gondolkodás sorrendjét: előbb építkezne és utána oldaná meg a közlekedést vagy előbb biztosítaná a terület jobb közlekedését és utána …..kiderülhetne, hogy miről is kellene gondolkodnunk valójában.
Egy este talán elég se lenne arra, hogy kiszakadva napi gondjainkból elmélkedjünk arról, melyikünk élete hogyan alakult volna, ha a maga tehetségét használni és nem felhasználni akarnák... Mit csinálnék én, ha szabadon dolgozhattam volna és nem lett volna belőlem amolyan magyar, női Don Quijote aki a gonosz legyőzésének szándékával vonja ki a klaviatúráját a Betonkeverő Zrt ellen.
Szép, hosszú este lenne, ha találkozhatnánk.
Lehet persze nappal is, de akkor nem ilyen jól kivehetők a neszek, a zaj is kevésbé fáj, olyankor a szomszédból is áthallatszik az élet.
De higgye el, megérne egy sétát ez az ügy.
„Végzem! Átfutni nem merem,
Megöl a félelem s a szégyen,
De jelleme kezes nekem,
Bízom: a sorsom van kezében...”
Budapest, 2016. június 12. Tisztelettel várom válaszát:
Garay Klára
a Városliget barátja és szomszédja
