Megvédjük a Városligetet

Városliget Barátai

Városliget Barátai

A bűnös Ligetvédők és a mi példaképeink

2016. november 11. - Garay Klára

Könnyeimet nyelve olvasom, hogy a Ligetvédők miatt a Hungexpo épületeket bontó cégnek + költségei merültek fel. Miután 1 csomag százas papírzsepit eláztattak a könnyeim, észrevettem magamon, hogy én is nagyon fel vagyok háborodva.
Ezek a gazok már korábban odasündörögtek a Dagály letarolásához is, és megháromszorozták az úszó vb épületének költségeit. Ezek a „nem várt” költségek bizonyára meghaladták az épület félkészen elforgatásának díját. De gyanúsak nekem, hogy hasonló vis major duplázta meg a Fradi stadion költségeit, és más kiemelt beruházásokét is.
Az is szörnyű, amit a Városligetben csinálnak! Védik a VÁROSUKAT, annak látványát, a világ örökségét, a világ első tervezett közparkját, a városlakók egyetlen jelentős kikapcsolódási lehetőségét (mellesleg a jogállamot, az alkotmányosságot, az emberi jogokat…) azaz a város becsületét.
Hogy mit kellene csinálniuk ezeknek a fiataloknak?

Szépen, csöndben belesimulni a NER-be! Részt vehetnének a Nemzeti Együttműködés Rendszerében és még jó fizetést is kaphatnának úgy, hogy nem akadályozzák Szegény Töröm-Zúzom Kft-t.

  • Első és kiemelten ajánlott viselkedési lehetőség: a teljes közöny, a semmivel nem törődés, a rezignáció.
    Csöndben rugdoshatnák a kavicsokat, lenyelhetnék a káromkodásukat, amikor ellopják a városuk ékkövét.
    Ölbe tett kézzel kellett volna nézniük, amint száll az azbeszt a zemberek hajlott nyakára, fűre, fára, bokorra. Nem holmi feljelentésekkel akadályozni a bontókat.
    Maradhattak volna otthon a papucsaikban, amikor látták, hogy a munkások védőfelszerelés nélkül dolgoznak balesetveszélyes helyeken. Nyugodtan elfordíthatták volna a fejüket.

Ki nevet a végén-t kellett volna játszaniuk az unoka tesójukkal, amikor elszállították a Közlekedési múzeum gyűjteményét, hiszen mi közük van ahhoz, hogy hova viszik. Szegény Betonkeverőknek meg főhet a fejük, hogy mit találjanak ki a lakosság elaltatására.

Nem állandóan kérdezgetni, adatok kérésével, észrevételekkel hatalmas hivatali kapacitást akadályozni az utólagos engedélygyártásban, és abban, hogy iratmegsemmisítőben iktassák a fellebbezéseket. És mindez igen sok pénzbe kerül!
Jó film ment a TV-ben, amikor kiderült, hogy engedély nélkül, illegálisan szállítják Fótra a veszélyes hulladékot, otthon kellett volna maradniuk.
Keresztrejtvényt kellett volna fejteniük otthon, amikor a Betonkeverők elkezdték vágni a fákat, hogy még zöldebb legyen a Liget. Hiszen a magyar nyelv értelmező szótárában is benne van, hogy a liget= sok beton és néhány díszfa.. ( vagy valami ilyesmi)

Ezzel a felelőtlen magatartással valóban gátolták, hogy a Világörökség védőzónáját, keretét minél hamarabb meg tudják semmisíteni. Esetleg néhány érintett munkás is tovább fog élni, mintha védőfelszerelés nélkül dolgozott volna mindvégig… na de ki akarta, hogy tovább éljenek?

Ha ezek a fiatalok mindenképpen a Ligetben akarják magukat hasznossá tenni, arra is van karrier ajánlat a NER-ben.

  • Kopasz fejjel, fekete munkaruhában, melegben TV-t nézve, gond esetén szabadjára engedett ösztönökkel püfölve a ligetvédőket. Ez ám a karrier! Még a rendőr is nekik gazsulálna!
  • Lehetnének rendőrök is! Ennek a lényege az lenne, hogy egy magán cég saját bizniszét védelmeznék állami pénzből. Nem terhelné a bérköltségük és az autó üzemeltetése a Múzeum negyed büdzséjét!
    Ráadásul ez egy fölöttébb kényelmes foglalatosság. Nem ott kell figyelni, ahol a problémák vannak: a Töröm-Zúzom Kft kijáratainál. Ott nem kell figyelni, mert szállítólevél nélkül, munkavédelmi felszerelés nélkül, ismeretlen helyre szállítani a bontási törmeléket…rendőrök nélkül sokkal jobban lehet.
    Figyelni azt kell, hogy a deszkapalánkra nem firkálnak-e valamit a Ligetvédők, hogy nem csoportosulnak-e sétálást mímelve, nem kukucskálnak-e a palánk lyukain. Kukucskálás esetén erősítést hívni, néha leírni egy-egy kört (szigorúan autóban ülve, kiszállás nélkül!!) ott, ahova behajtani tilos…ez a bónusz a fizetéshez. Télen nyáron járó motorral hűsölni, melegedni…kell ennél több? Ha eksön van, százak rohannak fejvesztve a segítséünkre.
    Kicsit rontja a játékot, hogy belül a biztonsági őröknek semmi dolguk, boldogan nézik a tv-t, mert belül minden ok, ki meg nem látnak. Rendőr tehát azért kell, mert a kopaszok nem látnak át a palánkon.
    Miért nem kell rendőrrel őriztetni más építkezéseket? ( Csak a kiemelt állami beruházásokat!) Azért, mert ahol kerítés van (esetleg fóliával, ami megvéd a kiporzástól), ott a belül ügyeletet tartó biztonsági őr látja azt is, mi történik a kerítésen kívül! Oda tehát nem kell rendőr. Rendőr azért kell, hogy azokat figyelje, akik figyelik és észrevételezik a szabályok megszegését, a környezetszennyezést, jogsértéseket.
    És ez az, amiben igenis bűnösök a Ligetvédők! Az állami szintű jogsértéseket, környezetszennyezést, minden állampolgár köteles békésen tűrni, és nem akadályozni a hatalmasokat ebbeli buzgalmukban.
    Azt is rezignáltan kell tudomásul venniük, ha az ő adójukból dupla őrizetet kell biztosítania városának tönkretevéséhez. És azt is, hogy néha eltörik a csontjukat. Ez a folklór része.

Viselkedési kódexet kell összeállítani a NER-ben felcseperedő ifjúságnak, hogy motorja legyen a NERnek, ne bírálója. Saját hasznára dolgozzon, ne a közzel foglalkozzon!
Néhány javaslat, hogy hogyan viselkedik egy erényes, amibiciózus mai modern NER ifjú.

  • Nem téveszti szem elől a kor sikeres, Gucci táskás, helikopteres, márkás öltönyös középosztálybeli jól fésülteket, és kívül belül igyexik hozzájuk hasonlóvá válni. A Maga, családja, és barátai legnagyobb hasznára.
  • Törekszik minél közelebb kerülni a tűzhöz, hátha jut neki is valami júdáspénz, asztalról lehulló morzsa.
  • Gondolkodás nélkül agyába és lelkébe integrálja az egyetlen igaz, a nemzeti média által közvetített érvelést, szóhasználatot, gondolkodásmódot, és eszét, tehetségét annak szolgálatába állítja, hogy soha ki ne derüljön: a király meztelen.
  • A jó és a rossz között igen egyszerűen különbséget kell tennie: ha a MI vezérünk, megmondó emberünk mondja, csinálja, hirdeti, javasolja, az azonnal a pozitív kategóriába kerül, bármekkora baromságnak is tűnik első látásra. Ha a NEM MI, tehát ŐK mondják, teszik, javasolják, az Pfuj, hazaáruló, liberálbolsi…bármit jelentsen is ez.
  • Fontos erény a rugalmasság! Állandóan résen kell lenni, hiszen ami/aki tegnap jó volt, nem biztos, hogy holnap is jó lesz, holnap után meg pláne! Mindig a napi parancskiosztás van érvényben: kit szeretünk , kit nem, ki ami emberünk ki nem, melyik ország a barátunk,
  • Amennyiben felsőbb kegyurak őt kiemelik az ismeretlenségből és sajtómunkást, vagy PR felelőst csinálnak belőle, azonnal elfelejti, amit a szakmai tisztességről, az objektív tájékoztatásról, a „hallgattassék meg a másik fél is” ósdi elveiről valaha hallott és köteles kenyéradó gazdájának viselt dolgait bulvár-médiai és sárdobálós technikák váltott alkalmazásával elleplezni.
  • A számítástechnikában jártas szerencsések újságok, óriásplakátok, látványtervek video spotok ötletes kombinálásával kötelesek megnyugtató, ámbár hamis információkkal, a tények elhallgatásával biztosítani a köznyugalmat.
  • Ha véletlenül olyasmit lát, ami nem illik a számára kötelezően elfogadott világképbe, köteles a valóságot azonnal hozzáigazítani kenyéradó gazdái világképéhez.
  • Ha véletlenül kinyitná a szemét és hivatali hatalommal való visszaélést, környezetpusztítást, gátlástalan és leplezetlen korrupciót tapasztal, a szemét azonnal becsukja és belesóhajtja a levegőbe: eddig ők loptak, most mi jövünk. B verzió: csak a hazai versenyzőnek biztosítanak előnyt!
  • Erősíteni köteles a lakosságban a tehetetlenség érzését! Csak az a civil szervezet megbízható, aki a kenyéradó gazdájának gazsulál! Mindenki másról eleve feltételezi a csalást. Ha később ártatlannak minősül az illető, az nem baj, mert azt már úgysem írják meg a lapok.
  • Ha véletlenül lenne valamilyen szakmánk, vagy diplománk, mellyel akár társadalmilag hasznos tevékenységet is tudnánk végezni, eszünkbe ne jusson! Nincsenek sem természeti, sem jogi, sem szakmai szabályok, csak párt igazságok vannak, melyeket v égre kell hajtani. A „szakmába” szót belefojtani, hisz egyedül a mi szakértünk, hogy mi szolgálja jobban a közjót. ( Lopott, plagizált diploma, szakdolgozat további 2 dobás a csak hatosokat tartalmazó kockával. Ha igazat adsz a „Nem mi” csoportból bárkinek, 1x kimaradsz a közbeszerzésből. Ha nyilvános vitába keveredsz bárkivel magadra vess.)
  • Igyexik minél előbb levetkőzni morális gátlásait, hogy maga is mielőbb bekerüljön a kiválasztottak körébe, hogy minél több közpénz veszítse el közpénz jellegét.

E szabályok betartása aztán fényes jövőt, anyagi jólétet, államilag finanszírozott luxus prostikat, hatalmat, szükség esetén vak komondort, kastélyokat, rá igazított közbeszerzéseket, birtokokat, magas hivatalokat eredményez a jellemes (NER-es) ifjaknak.

Ezzel elkerülhetik, hogy a NER-nek + költséget okozó Ligetvédőkké váljanak, szüleik büszkék legyenek rájuk, sőt a szülőktől kapott kölcsönökből tovább gyarapíthatják megérdemelt birodalmukat.

Ha „elveket”, „ célokat” dédelgetsz magadban, könnyen a jeges sátorban találod magad, pokróccal takarózol, közadakozásból étkezel, a közvélemény drogos, felforgatónak fog tartani, akkor is, ha a közeledben sem volt drog életedben, akkor is, ha a te ujjadat törték el.

Tessék választani. Pokol, vagy mennyország?

 

Tájékoztatást kaptunk az azbeszt veszélyről!

Amikor először megláttam ezt a figyelmeztető jelzést a Közlekedési parkban, azt gondoltam, hogy ennél cinikusabb "tájékoztatással" életemben nem találkoztam. Van egy ugyanilyen a palánkon is, a fényes jövő mellett.
Tudatja velünk, hogy a Közlekedési múzeum bontása miatt azbesztpor szállingózik a környéken. De gondoskodik is rólunk, és megismertet bennünket egy nélkülözhetetlen háztartási eszközzel, az FFP3 minősítésű maszkkal. Jobb lesz, ha felvesszük a napi viseleteink közé.

 

img_5661.JPG 

Kicsit későn szól, hogy kerüljük a Közlekedési múzeum környékét...(na és a Hungexpo környékét is, gondolom...) hiszen amikor már a Közlekedési parkban ezt a juharfát megtaláljuk, már száz méter mélyen bent vagyunk a Ligetben, és elsétáltunk a bontott épület közepéig. Valószínű, hogy a tábla kihelyezője a szülőket akarta figyelmeztetni, hogy legalább a gyerekeket tartsák távol a helyszíntől, nekünk meg már úgyis mindegy..

img_5663.JPG

 

Erről a másik tábláról lehet tudni, hogy a Ligetvédők gondoskodnak így a lakosság tájékoztatásáról. De valószínű,jobb, ha nem tudunk a veszélyről, mert akkor fölöslegesen pánikba esnénk, ami köztudottan veszélyes a szív és érrendszerre. A Betonkeverő Zrt egyáltalán nem látja szükségesnek, hogy tájékoztasson bennünket a veszélyről, hiszen szerinte nincs is veszély.
A többi egészségkárosító légszennyező anyagról is jobb nem tudnunk: sima, szálló por, üveggyapot, szennyezett fémhulladékok, a felszedett padlózat, kátránytermékek... Minek izguljon fölöslegesen a lakosság, hiszen mindannyian meghalunk 1x.

Innen a bokrok mögül figyelmeztetik a fönti úton suhanó kerékpárosokat és futókat, kismamákat, kutyásokat, hogy válasszanak másik útvonalat.

img_5662.JPG

Jó lenne folytatni, és a Liget minden bejáratához, a Hermina út - Ajtósi Dürer sor teljes hosszában, az iskolák és a templomok előtt, valamint a Hermina Tower bejáratainál elhelyezni ezeket, hogy mindenki időben felvegye a maszkot, mielőtt a Ligetet megközelíti.

Ki tudja mennyi szóródott szét ebből a finom anyagból a Hungexpó és a Vidámparki épületek bontása közben?!
Azonban azt hiszem, hogy fel kell készülnünk a legrosszabbakra, hiszen a PECSA bontása még hátra van, a Közlekedési 1/3-a is.

De lehet, hogy a PECSÁNÁL is eljátsszák azt, amit a Hungexponál és a Közlekedésinél? Úgy tesznek, mintha nem lenne azbeszt, aztán amikor a Ligetvédők bejelentik, leállíttatják a bontás, megtesznek néhány látszat intézkedést, és ezzel el is van boronálva a dolog.
Mit kell vajon tudnunk a maszk használatáról! Benne is kell aludnunk, vagy elég, ha az utcán használjuk? Mennyi idő alatt ülepszik le az azbesztes por?

A 2 templom népe imádkozik majd a jó levegőért....mást úgyse tehet.
A gyerekeknek vajon javítja a szellemi frissességét ez a por?  Elég, ha nem jönnek ki az udvarra szünetben?

Jót tesz a szervezetüknek, ha a friss őszi szellő az ebéd utáni játék alatt azbesztcement porral cirógatja az arcukat?
A környék diákjai testnevelés óráikat itt tartják, a Teleki gimnáziumból, a Városligeti 2 tanítási nyelvűből, és a Liszt Ferenc Általános Iskolából, de még az Európa 2000-ből is. Intenzív mozgás közben az egyre több levegővel egyre több szálló port, azbesztet, üveggyapotot is belélegeznek.

Jók lesznek majd kísérleti alanynak az asztma gyógyszerek teszteléséhez?

Végül is csak pesti gyerekek. Kit érdekelnek?

Ki tudja, hogy mekkora területre vitte, viszi el a szél a port? Kapnak belőle az idős otthon lakói is?

Ők is csak annyit érnek..amennyijük van. Azaz semmit. Bármekkora életút van is mögöttük.

Szép új világ! Köszöntelek! Alighogy megérkeztél, máris alig várjuk, hogy elsétálj.

 De rendőrök vigyázzák a Ligetet minden nap! Félnek, hogy nem köhögi e el magát egy Ligetvédő.

Kitől is kell félteni a Ligetet?

 

 

Azbeszt szennyezés bejelentése a Hatósághoz

img_4350.JPGTisztelt Környezetvédelmi Hatóság!
Tisztelt Munkavédelmi Hatóság!

Amint bizonyára tudják, hónapok óta bontják a Fővárosi Közlekedési Múzeum épületeit. ( Budapest 1146 Városligeti krt 12.)
A bontási munkálatok hónapok óta a munkavédelmi és környezetvédelmi szabályok teljes figyelmen kívül hagyásával történnek, az emberek védőfelszerelés nélkül dolgoznak, nem locsolják a bontás közben keletkezett porfelhőt, ismeretlen helyre, gyakran hét végén is behajtási engedély nélkül robognak az utcákon. A rendőrség a megmondhatója, hányszor kapják el őket akár a fentiekért, akár az utakra felhordott sárért.
Most már azonban egyáltalán nem babra megy a játék: régen tudjuk, hogy rengeteg azbeszt tartalmú anyag van a területen, videoval tudjuk igazolni, hogy rengeteg olajjal szennyeződött víz hömpölyög a csatornába, szivárog be a talajba, teszi csúszóssá a hivatalosan szabadon használhatónak hagyott kerékpáros utat.
Kérem, hogy ellenőrizzék szigorúbban a Városligetben zajló építkezéseket! Ugyanis azt hiszik, hogy mert semmilyen építészeti szabályt nem kell betartaniuk a kiemelt beruházások esetében, ezért a munkavédelmiek és a környezetvédelmiek alól is felmentésük van.
NINCS!

Két vizsgálandó szempontot ajánlok a figyelmükbe.

  1. A dolgozók védelmének elmulasztása
  2. A sűrűn lakott környék, a közeli iskolák és lakók védelmének megoldatlansága
    Részletezve:

    1.  A dolgozókon soha nem látunk védőfelszerelést (azbeszt ellen), ezért kétséges, hogy lenne munkavédelmi hatósági nyilvántartásba vételi engedélyük. Kérem, mutassák be, ha van ilyen…és tartassák is be a Bontást törést végző Kft-vel.
    2.
    a. Milyen intézkedést tettek / és mulasztottak el, annak érdekében, hogy az azbeszttel szennyezett por ne jusson ki a területről?
    ( Semmilyet, hiszen a környék kertjein, fáin, bokrain vastagon áll a szennyezett por mindaddig, amíg az eső le nem mossa onnan.)
    Itt hívom fel a figyelmet arra a tényre, hogy a Közlekedési múzeum épületétől 30 méterre sok lakásos társasházak vannak, kb 50 méterre pedig egy általános iskola!
    De az Ajtósi Dürer sori gimnázium (Teleki) és a 31-33-35 számú lakóházak távolsága sincs több 100-150 méternél.
    Nyeljük a port éjjel nappal, hallgatjuk a kalapálást, ha akarjuk, ha nem.
    b. A láthatatlanságot biztosító palánk nem helyettesíti a fertőzött munkaterület körülhatárolását, és a figyelmeztető jeleket sem pótolja a propaganda plakát, a jövendő pincekiállítás reklámja.
    c. nem láttam Tilos a dohányzás táblákat, sem étkezésre, ivásra elkülönített helyeket, sem mosdót.
    d. Előírás van arra, hogy a munkavállalót mennyi ideig érheti a káros azbeszt por szennyezettség.
    De vajon a lakosságot, a kiskorú általános iskolásokat ugyanaz a por mennyi ideig érheti?
    Éjjel nappal, hónapokon keresztül? Szabadidő eltöltése és sportolás közben?
    e. kell-e a lakosságnak egyéni védőfelszerelést hordania? és milyen idő intervallumban? Abban is kell aludnia?
      f. A 12/2006.(III.23.) Eü rendelet felszólító módban írja:
    „ A keletkező pornak a munkavégzés helyén kívülre terjedését meg kell akadályozni” Ilyen egyszerűen! Mit tettek ezért a bontó-törők?
    Büntetőszankció? Talán a munkálatok azonnali leállítása? Vagy a lakosság evakuálása Mátraházára vagy Balatonfüredre?
    Esetleg az építtető beutalása a legközelebbi pszichiátriára?

Mindez történik úgy, hogy folyik az új közlekedési múzeum előzetes vizsgálati dokumentációjának elfogadtatása, a jelenségek elbagatellizálása annak érdekében, hogy ne kelljen Környezeti hatástanulmányt készíteni, mert állítólag az építkezés előkészítésétől az üzemeltetésig soha nem várható jelentős környezeti terhelés.
Lehet, hogy nem várható, az már meg is érkezett.
Kérem, hogy biztosítsák a múzeum gettó építési területének (egykori Városliget), környezetében élők egészséges környezethez való jogát!
Tiltsák el a bontó/talajmozgató/olajcsöpögtető/azbeszt szétszóró/ mélygarázsépítő, „legyen a föld alatt minden kiállítási tárgy” nevű szektát a további környezetkárosítástól.
Ennek az épületnek lakom a szomszédságában, ezért itt és most ez ellen teszek bejelentést. Azonban szó szerint ugyanez történik a Vidámpark területén és a volt Hungexpo területén a lyukas lángos építésének tereprendezési munkálatai közben is.

Hatékony környezetvédelmet, kellő felhatalmazást, jogrendet és egészséges környezetet kívánok kedves mindnyájuknak.

Budapest, 2016. október 11.                                                     Tisztelettel: Garay Klára

                                                                                            

                                                                                                          

Rég ismert "új fejlemények" a Városligetben

A Betonkeverők egyre mélyebbre süllyednek a hazugságok mocsarába.
Újabb 3 milliárddal támogatják az elmebajt, azzal a kísérő szöveggel, hogy "váratlan kiadások merültek fel".

Nézzük sorban ezeket a "váratlanságokat"

1. Rengeteg fát kell átültetni.
a. egyet se kellene, ha nem tervezték volna a Kisebb bazilika méretű KÖzlekedési kupola visszaépítését és elég lenne a régi Közlekedési múzeum épülete a hatalmas anyag tárolására és bemutatására.
b. Szakértők is kételkednek benne, hogy azok a 40- 70 cm es törzsátmérőjű fák sikeresen átültethetők lennének. Ez a költség tehát csak parasztvakítás, a gyanútlan ( ostoba vakhitű) városlakó megtévesztését szolgálják.
2. Azt, hogy a Közlekedési múzeum régi/de újonnan feltornyozandó épülete nem fér el a jelenlegi alapozáson,....nos azt tudták már 2015-ben, a júniusi VÉSZ módosításakor is. Amint a csatolt file ben is olvasható.

3. A troli vezetékek áthelyezésének terve már tudott volt 2014-ben, a VÉSZ megalkotásakor, de az is hülye volt, aki azt gondolta, hogy a Hermina úti trolivezetékek árnyékában toronydaru tud dolgozni a 67 méteres kupolán.

4. A Közlekedési múzeumhoz és az Új nemzeti galériához épülő mélygarázsok, azok összekötése és innen oda, majd vissza helyezése is azért szükséges, mert alatta van a mocsár!
Ezért pedig nem + pénzt kell adni a rablóknak, hogy mégiscsak építsék meg, kerül, amibe kerül, hanem azt kell mondani: FIÚK! Ez ide nem fér el, nem is lesz jó soha, hagyjuk abba, menjünk máshova építkezni, ahol kevesebből, jobbat tudunk csinálni.

 De ez az "egy bolond százat csinál" rendszere, ezért a városlakó nem csodálkozik, hanem rezignáltan megállapítja: ezek úgyis azt csinálnak, amit akarnak.

Ha mi hagyjuk!
Na és persze eddig is ezt csinálták:

na meg ezt

 

 

Hol is legyen a Közlekedési Múzeum?! Kell-e környezeti hatástanulmány?

Pest Megyei Kormányhivatal                           
Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály
Kamarásné Buchberger Edit
Ügyiratszám: PE/KTF/36856/2016

Tisztelt Ügyintéző!

Fenti ügyiratszámon futó, a Közlekedési múzeum újbóli felépítéséről szóló előzetes vizsgálati dokumentációja kapcsán kérem, hogy feltétlenül készíttessenek környezeti hatástanulmányt.
I. Jelentős környezeti hatás várható, nem csak a Közlekedési Múzeum, hanem a teljes Városliget beépítése, a környezetben egyre újabb épületek és funkciók megjelenése, és a várható forgalmi változások következtében.

  1. A régi/új Közlekedési múzeum számára a Városligeti elhelyezés tökéletesen alkalmatlan, mivel csak a parkfunkció jelentős csökkenésével, a terület túlépítésével, a parkolási és szállítási gondok növekedésével, számos jogszabály és városépítési szempont megsértésével „lehetséges”.
    Nem is beszélhetünk „rekonstrukcióról”, hiszen csak szavakban épül újjá a múzeum, valójában 3 új épületrész felépüléséről van szó.
    1. Csökken a múzeum felszín fölötti épületrésze (1 229 m2-rel), ami jelentős változás (kb. 30%). Csak a látvány, a külsőségek keltik a rekonstrukció illúzióját.
  2. A háború előtti Közlekedési múzeum kupolája is gyakorlati haszon nélküli volt, ma ezt újra felépíteni, hogy a város legmélyebb pontján, egy mocsár szélén kilátónk legyen….nem tűnik eléggé indokoltnak. Ez egy új funkció…régi köntösben. Bár a kilátás bizonyosan nagyszerű lesz az alattunk elterülő 40 méter magas irodaházakra, BIODÓMra, Nemzeti Galériára…
  3. Új funkció a mélygarázs is, ami soha nem volt ezen a területen. Ez sem rekonstrukció, csak annak álarca alatt, próbálja megoldani a parkolási gondokat. Ez teljességgel lehetetlen, még a korábban tervezett 800 férőhelyes mélygarázzsal is, nem a most tervezett 351-gyel.
  4. Számos, alkalmas hely kínálkozik a fővárosban az egykor szebb időket látott közlekedésünk emlékeinek megőrzésére, bemutatása. Ilyen, az innen 500 méterre kezdődő
    Rákosrendező, a folytatásában méltatlanul elfeledett
    István telek,
    a MÁV gépészet épületei (Nem operának való!), vagy a
    Nyugati pályaudvar mögötti területen, a Podmaniczky utcával párhuzamosan pusztuló MÁV épületekben. Ezeken a helyeken megvalósuló beruházás egyszerre teljesítené a fenntarthatóság követelményeit, a VALÓBAN minősíthetetlen állapotok megszüntetését a város kiterjedt területein,
    biztosítaná a városrészek egyenletes fejlődésének lehetőségét,
    megszüntetné ezen területek szennyezettségét,
    parkosítható lenne a környezetében ma invazív fa-szaporító telep,
    vonzaná a hazai és külföldi látogatókat…és még
    parkolási lehetőség is lenne.
  5. A Városliget 2002. óta a megnövekedett Vár- Dunapartok –Andrássy út - Hősök tere körül deklaráltan a Világörökség védőzónája!
    A 2002-es állapotban való megőrzése a kormány és a város kötelessége, azon legföljebb javítani lehetne, nem tönkretenni azt a látványt vitatható hasznosságú kupolákkal, Biodómokkal, Új Nemzeti Galériával, és a máshol nagyon mutatósan megépíthető, de ide végképp nem illő zeneházzal.
  6. EVD 1.3. A teljes Liget projekt szükségessége és a célok c. fejezethez.

A múzeum negyed Városligetbe építésével „nemzetközi vonzerejű turisztikai célpontot” kívánnak létrehozni a Városliget helyén. E cél ellenkezik a lakosság szükségleteivel, egy közpark használati funkcióival,
Budapest hosszú távú településfejlesztési terveivel,
Zugló településfejlesztési terveivel.
 Egy négyzetkilométeren ennyi épület, intézmény és a hozzátartozó parkolók egyszerűen nem férnek el, vagy ha igen, abban a parkban többé nem beszélhetünk a „természet élvezetéről”, rekreációs célra alkalmatlan lesz.

 A beépítők is tudják ezt és ezért beszélnek arról, hogy a „tervezés során valamennyi projektelemnél figyelembe veszik a környezettudatos, fenntartható követelményeket és előírásokat, kötelezéseket”. A fenntarthatóság látszatát akarják kelteni, amikor az épülő intézmények számára külön-külön, egyesével készítenek EVD-t, egyenként mindegyikről bebizonyítják, hogy fenntartható, miközben a teljes beruházás a fenntarthatatlan fejlődés iskolapéldája.

  1. Tökéletesen abszurd, egy csaknem 25 ezer négyzetméteren zajló építkezésnél a hatásterületet a tervezési területre korlátozni! Ez a környező épületek, a lakosság, az iskolák, a templomok, az idősek és vakok otthonaiban lakók elleni merénylet!

Talán ennyi ok önmagában is elegendő egy új helyszín keresésére. Nem csak a lakosság, hanem az érintett legalább 10 szakma képviselőinek bevonására.

A számos mellé-, fölé-, és aláépítés, toldozgatás foldozgatás miatt a jelenlegi tervezett helyszín nem alkalmas, ezért megvalósíthatósági engedély rá nem adható.

A mellékelt EVD a lakosság és a szakértők tárgyszerű tájékoztatására nem alkalmas, propaganda kiadvány.

Néhány, a lényeget érintő, őszinte és nagyon is megfontolandó megállapításra azonban felhívom a figyelmet!

  1. Köszönjük ezt az őszinte számvetést
  • „Meglévő zöldfelület (zöldtető nélkül): 11 289 nm
  • Tervezett (megvalósuló, ill. felújítandó) zöldfelület (zöldtető nélkül): 9238 nm
  • Tervezett zöldtető: 3 682 nm”

„A projekt megvalósulása után, a tervezési területen belül a zöldfelületek (sicc) nagysága nő, de ezt a kialakítandó zöld tetők területnövekménye okozza.”

Értjük! Tehát, nem számít, hogy a

  • Városliget egésze már nem közpark, hanem „beépítésre szánt terület”
  • A „felújítandó zöld felület” jelenti az ültetendő facsemetéket a 70-80 éves fák helyére
  • Figyelmen kívül hagyjuk, hogy a 81 cm-es mélygarázs tetőn növekvő zöld felületnek csak a 70%-a számít bele a zöld felületbe…
  • A zöldtetőt ugyanúgy zöld felület névvel illetjük, mint a fákkal, cserjékkel, gyeppel borított jelenlegi parkot.

Korrekt ez így? Na ugye, hogy nem!

  1. Megnyugvással és köszönettel nyugtázzuk, hogy Önök észrevették a VÉSZ hibáját, eszerint a Városligeti tó vízfelülete még 75 %-ban sem számítható be a zöldfelületbe, mivel nincs állandó vízi élővilága.
    Sajnálattal tudatom Önökkel, hogy Városligeti Zrt. találékonysága már megoldotta ezt a problémát. A Városligeti tó és műjégpálya területét átminősítették: sportolási célú terület lett. Így akkor is zöld lesz, amikor a mederben teniszcsarnok áll, vagy lóistálló és kamionparkoló, vagy szinkronúszó világbajnoki medencék, vagy az olimpia strandröplabda pályái.
    Valóban figyelembe kell venni a tó vizének veszélyeztetését…az építkezések által. De javaslom, hogy készíttessenek sürgősen havaria tervet is! Ugyanis –ahogyan a Szabályozási terv-en is látszik, a tó alatt veszélyes üzem működik! (a terület az alatta futó csövekben keringő hűtő folyadék miatt!) Hová teszik ezeket a szinkronúszó medencék, és lelátók, valamint az olimpiai strand röplabda pályák és lelátók idejére?  

Ugye, hogy minden mindennel összefügg! Lehet róla törvényt alkotni, hogy nem, de a természet törvényei nem jogászkodnak, hanem működnek évmilliók óta, ha tetszik ez nekünk, ha nem.

  1. Tökéletesen egyetértek Önökkel abban, hogy a 70 cm-es törzsátmérőjű feketefenyő átültetésének sikere minimum kétséges, ahogyan mérhetetlen cinikusnak találom a „megrendelői döntés alapján átültetésre kerülő” fák átültetésének gondolatát. (a „megrendelő” időt és fáradságot nem kímélve kívánja a jó gazda gondosságának látszatát kelteni)
  2. Sajnálom, hogy a növény egészségügyi oknál fogva kivágandó 32 db fa pótlása darabszám egyenérték szerint történik és nem a törzsátmérő 1,5-szeresének megfelelő előnevelt fával. ( A VÉSZ értelmében Zugló településfejlesztési terveit nem kell figyelembe venni. De ha Zuglóban található az ország legnagyvonalúbb fapótlási előírása (2012-es!!!), mindjárt felhasználják. Kettős mérce? Igen.
  3. Szomorú látni a Probléma- térképen, hogy a Városligetet gyakorlatilag felszíni P+R parkolóként használják. Ha az egész városligeti ingatlan területére fókuszálnánk, nem kellene hozzá túl sok ész, hogy megállapítsuk, milyen következményekkel járna, ha az új intézmények valóban idevonzanák az áhított évi plusz másfélmillió turistát, idejárna plusz 400-500 dolgozó ember, miközben a VÉSZ lehetővé teszi, hogy az intézményekhez kötelező parkoló számnak csak a felét építsék meg. (a 351 pedig még annak is a fele)
  4. Ha a cikkcakkos vonalkákkal megjelölnénk a Hermina út és az Ajtósi Dürer sor szélén a fűre felhajtva parkoló sávot is, világossá válik, hogy ennyi új intézmény számára olyan mennyiségű parkoló helyet kellene biztosítani, melyhez nem elegendő a teljes Városliget területe sem, és még nem beszéltünk a lakossági parkolási igényekről. Lehet, hogy nem múzeum negyednek kellene nevezni ezt beruházást, hanem Gigantikus Zöld Parkoló zóna kialakításának? Annak elég zöld is lenne.
  5. Kedves gesztus, hogy a Közlekedési Múzeum nyugdíjas gondnoka által ültetett kocsányos tölgyet és lepényfát felvették a listájukra. Tisztelet jár neki érte. Vitalitásukat én nem elégségesre, hanem kitűnőre értékelem. Tibi bácsi nyugdíjba vonulása után, magára hagyva igen szépen felnőttek. Megérdemelnék, hogy átültessék őket.

Zaj és rezgésterhelés

A zaj és rezgés vizsgálat elkészítése csak a Közlekedési Múzeum tervezési területére ugyanolyan hiba, mint a felszín alatti vizek esetében nem venni figyelembe a beruházás tényleges volumenét. Addig, amíg nem vizsgáljuk az M3 elterelésének hatását az Ajtósi Dürer sorra és a Dózsa György útra, nem lehet megállapítani a várható zajterhelés növekedését. Tekintettel arra, hogy jelenleg is három helyszínen folynak bontási munkálatok a Városliget területén, teljesen jogos az aggodalmunk, hogy a most tapasztaltaknál lényegesen nagyobb zaj, rezgés és porszennyezésre lehet számítani. Részben azért, mert a szállítójárművek és a bontást végző gépek műszaki állapota igen komoly kívánnivalót hagy maga után. A bontási törmelék elszállítása sok esetben szabálytalan, a kiporzást nem akadályozzák sem takarással, sem locsolással. Tovább rontja a helyzetet, hogy a volt Vidámpark, a volt Hungexpo és a volt Közlekedési Múzeum épületek bontása egyidőben történik szennyező és zajkeltő hatásuk összeadódik. Ugyanez várható az építés és üzemeltetés során is, mely miatt minden alkalommal és nyomatékosan kérjük, a beruház teljes területére vonatkozó, korrekt hatástanulmány készítését, melynek eredménye semmi más nem lehet, csak az, hogy ezt a beruházást nem szabad a Városliget területén megvalósítani. Rájuk környezetvédelmi engedély nem adható!

A zajterhelést illetően érdemes megnézniük a Hermina garázs EVD hatásterületét. A Közlekedési Múzeum és csatolt építményei egy sokkal nagyobb lakosság számú területet fognak ellátni zajjal, rezgéssel, porral, szmoggal. Nagyon jelentős számú, akár tízezres nagyságrendű a hatásterületen élő lakosok száma. Különös figyelmet érdemelnek a Hermina úti műemlék templomok (2 db) egy db idősotthon, a Hermina úton kettő általános iskola, a Teleki Gimnázium és a Szent István Gimnázium az Ajtósi Dürer soron, és a vakok bentlakásos intézete a Hermina úton és a Vakok Iskolája az Ajtósi Dürer soron. A jóérzés azt kívánná, hogy felvegyék a Korong utca Mexikói utca sarkán lévő Mozgásjavító Intézetet is, hiszen a kerekesszékesen a KRESZ parkban tanulják a közlekedés szabályait. Gondoljanak erre is, amikor egy könnyed mellékmondatban megemlítik, hogy feltehetően szükség lesz a KRESZ parkot is igénybe venni felvonulási területként. Az építkezés ideje alatt a vakok számára az intézet és a vakok kertje közötti útvonal bejárása is lehetetlenné válik. A környező iskolák használják napközis foglalkozásokra és a mindennapi testnevelés órák sem valósulhatnak meg zajjal, porral teleszennyezett városligeti torzóban.

Kertészeti fejezet

Újra és újra megismertetnek a Liget történetével, a tó keletkezés –történetével, a múzeum építések kronológiájával. Köszönöm.

Voltak szívesek számomra több száz oldalas oktató anyagot összeállítani, ezért én is segítek Önöknek a tervezési terület élővilágának megismerésében!

Az elénk tárt EVD egyenesen foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetése a Városligetnek és a környék lakosságának. Súlyosan sérti a Liget emberi méltóságát, alkalmas jó hírének megsértésére, lejáratására, a beépítésére készülők koncepcióinak alátámasztására!

Az alábbi szakmai tévedéseket a Liget védelmében sorolom fel! Nem a valóságot mutatják, hanem azt, hogy az EVD ezen részei

  • beépítői megrendelésre készült hangulatjelentések, karaktergyilkos kijelentésekkel, a hozzá nem értők és távolban lakók megtévesztésére
  • A közparki funkciók megszüntetésének indoklására
  • A fakivágások és látszat-átültetések alátámasztására

Ilyen gondolatok vajon hogy kerülnek egy szakmai munkába?
„A Közlekedési Múzeum jelenlegi területe a Városliget egy kieső, szélső helyzetben lévő részét jelenti. Ennek megfelelően élővilág-védelmi szempontból sem különösen értékes terület”. Felháborító. Feltehetően Baán László és Persányi Miklós irodájából nézve igen, de a környéken élő 10ezer zuglói lakos számára a „világ közepe”. De arról se tudok, hogy a természetvédelmi törvény engedné pusztítani a „szélső helyzetben lévő” területeket!

„ A tervezett fejlesztések nem lesznek káros és helyrehozhatatlan hatással a terület növényvilágára.” Hanem? Hogy lehet helyrehozhatóan kivágni 800 fát? Darabszám-egyenértékű pótlással?

A Főkert által 2015-ben készült fakataszter valóban sok pontatlanságot tartalmazott, jó részét a 2016-os fakataszterben sem küszöbölte ki. DE! A jelen tervezési terület értékelései mélyen alulmúlják a jelenleg közkézen forgó fakataszter színvonalát is:

  • változatlanul nem tartalmazza az Állatkert és Vidámpark területének növényállományát, utóbbinak jelentős részét már megsemmisítették;
  • bekerült a fakataszterbe a Dózsa György út japánakác sora, de még mindig hiányzik a
    Hermina úti fasor,
    a Paál László út és a
    teljes Városligeti körúti fasornak fasorként történő számba vétele
    A Városligeti körút ugyanis az Ajtósi Dürer sorral párhuzamosan a Dózsa György úti kereszteződéssel kezdődik, mint hársfa sor, és tart egészen a Zichy Mihály útig, onnan platán sorként folytatódik a Koós Károly sétányig.
    Ne hagyják hát megtéveszteni magukat azzal, hogy napjainkban Ocskay út – Asztana út – Ferencsik János út – Konrad Adenauer út névre hallgat.
    Ha valóban meg akarják őrizni a Városligeti körút jellegét, erre figyelemmel kellene lenniük.
    Vigyázzanak, mert a 2016-os fakataszter hibásan kanyarítja el a Sörsátornál a Zsigmondy Vilmos szobor irányába, azt a látszatot keltve, hogy japánakácokban végződik a Városligeti körút fasora. Tévedés, mert a Városligeti körút a külső Andrássy útig, azaz a Koós Károly sétányig egyenesen halad a Városligeti tó hídja irányába.

 Amikor a Paál László út fasorát sem tekintik fasornak, joggal merül fel bennünk a feltételezés, hogy rossz vége lesz ennek a fasornak.
Sokak meggyőződése, hogy a vizes VB szinkron úszó medencéinek és a lelátók megközelíthetőségének komolyan köze van ehhez a „feledékenységhez”. ( Miközben fasor statuszt kapott a Dvorák sétány 2 db nyárfája J)

Kétségbeejtő tájékozatlanságra utal, hogy a Rondóról csak annyit tudnak írni, hogy „nem érzékelhető, platánok alatt magról nőtt gyomfák”.
Aki oda se ballag, csak repülőről tekint-e tájra, annak valóban nem érzékelhető a RONDÓ. Szívesen látom önöket egy sétára, amikor is saját szemükkel láthatják a 46 db platánt, a 34 db tölgyet, melyek a Rondó három körét alkotják, valóban gyomfákkal övezve.

Ha ezzel a hírrel átsétálnának a FŐKERT fakataszter készítői a park gondozóihoz, bizonyosan kivágnák onnan az oda nem illő gyomfákat.
Javaslom, hogy legközelebb, amikor a Liget történetét ecsetelik, írják bele azt is, hogy Nebbien Henrik nem Néprajzi Múzeumot álmodott a bejárathoz, hanem 3 csodálatos fasor ölelő karját.

  • A Hermina út és az Ajtósi Dürer sor vonalán bölcsen vették észre a „hiányos vizuális lehatárolás”-t. Ez az állapot nem a Városliget veleszületett betegsége, hanem a Főkert tudatos és szándékos irtó munkájának eredménye, mert így keltik a lepusztultság látszatát. Nem zavarja őket, hogy így sem por-, sem zaj-fogó funkciót nem tud betölteni a Liget.
  • Az Ajtósi Dürer sorral párhuzamosan valóban hiányzik a cserjeszint, mivel azt a Főkert szorgalmas munkával két év alatt eltávolította. A faállomány nem felkopaszodott, hanem barbár módon levagdosták az alsó ágait, hogy majd az építőipari gépek elférjenek alattuk.  Illetve a szakértők megállapíthassák: betegek, instabilak.
  • Az állatorvosi rendelő valóban parkba nem illő funkció, hasonlóan a mellette lévő, és a Királydomb mellett lévő Főkert szeméttelephez, a munkagépek által leamortizált gyephez, a sárral szennyezett utakhoz.

Javaslom, hogy a szakértők tanulmányozzák

  1. a 346/2008. XII. 30. sz kormányrendeletet, melyből értesülhetnek arról, hogy melyek az invazív fák ( Nyugati ostorfa, fehér akác, zöld juhar). De az is kiolvasható belőle, hogy a tulajdonos( fenntartó) KÖTELES az újulatokat kiszedve megakadályozni ezek továbbterjedését.
    Jól olvassák! Kötelező lett volna a magról nőtteket, gyökérsarjakat eltávolítani!
    Nem a tőlük szenvedő gleditsiát, amerikai vasfát, japán akácot minősíteni gyenge életképességűnek!
    Pláne nem átültetéssel gondoskodni arról, hogy a továbbiakban is bátran terjeszkedjen a parkfák és természetvédelmi területek rovására.
    Szakmailag elfogadhatatlan, hogy a fakataszterben nem invazívként, hanem közepesen értékes faként tartják számon az ostorfát. Az első, valóban parkfaként ültetett nagyok valóban imponáló méretűek, megőrzendők lennének, ha képes lenne a Főket megakadályozni a tovaterjedését.
    Egy park rehabilitációja éppen alkalmas lenne az invazív fajok visszaszorítására. Átültetni, ezeket jogsértő szakmaiatlanság, de jól mutat ez az önfeláldozás a tudatlan lakosság körében. Lehet vele kampányolni.
  2. Különbséget kell tenni az idegenhonos fajok és az invazívok között. Előbbi pl. a platán, idegenhonos, de nem invazív, hiszen nem terjed gátlástalanul. Így érdemes pl. a narancseperfák mögött megbúvó gyönyörű DÉLI ostorfát védeni, megőrizni (a helyén!), hiszen idegenhonos, de nem invazív. Ilyen értelemben is nagyon fontos, hogy a fajmeghatározásokkal ne tévedjünk ekkorákat.
  3. Kötelező olvasmány a 2003-ban elkészült az Európai stratégia az özönfajok ellen címet viselő ajánlás, melynek magyar fordítása megjelent 2007-ben.
    Alcíme: Az Európai vadon élő növények, állatok és természetes élőhelyeik védelméről szóló egyezmény (Berni egyezmény) dokumentuma. Kiadta a Fertő-Hanság Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Természet-, és Környezet megőrzési Szakállamtitkárság megbízásából.
    Tanulságos, rövid kiadvány, segít megérteni, miért beszélünk mi, biológusok az iváziós fajok megőrzése, kezelgetése, átültetgetése ellen... Bizonyára rengeteg példány szerezhető belőle a megszüntetett Minisztérium épületében.
    Ezen iratokból világosan kihámozható, hogy a Ligetben valóban van pár száz kivágásra érdemes fa, és nem csak az építkezés területén.
    Véleményem szerint, amikor park felújítására kerül sor sem a nyugati ostorfa, sem a zöldjuhar NEM MINŐSÜLHET KIEMELTEN ÉRTÉKES FÁNAK, mert kiemelten károsítják a hazai életközösségeket.
    (Mulatságosan tragikus, ahogyan óvják a félig lebontott Közlekedési múzeum falába nőtt bálványfát!)

Apró észrevételek:
-      a Főkerthez hasonlóan Önök sem találták meg a tervezési területen a kínai mézes fát. kicsit beteges, de ott van.

  • Az öt darab hármaslevelű alásfából csak egyet találtak meg. Kár! Sajnálhatják.
  • az Acer Campestre nevéből következetesen hiányzik az m betű
  • A fákat és a jogszabályokat ismerő környezetvédők lelkébe jeges rémület költözik, amikor azt olvassa az Önök tanulmányában, hogy alacsony vízigényű, igénytelen fákat szükséges a Ligetbe telepíteni, hogy kevés locsolást igényeljenek. Csak nem invazívokat akarnak ültetni?! Mert az igénytelen?
  • Köztudomású, hogy a Városliget fái a mélyben csordogáló talajvízből, az esőből és a Fővárosi Vízművek legalább 30, állandóan folyó vízcsapjából kapják az éltető vizet. Ha tehát elterelik a talajvizet, megjavítják a vízcsapokat, és a 80 cm-es mélygarázs födémen kell élniük, az igen sivár park képét vetíti előre, az ígért zöld növekedés helyett. De papíron a szükséges zöld felület biztosan meglesz.
  • Júdásfa változatlanul nincs a területen, a szegény göcsörtös, „ferde, csonk”, az alásfa! Azért, mert nem felel meg az Önök szépségideáljának, a vitalitása csodálatra méltó! Évek óta féltem, hogy nem hajt ki tavasszal. És kihajt! És még azt is kibírta, hogy Önök a töve mellett régészeti feltárást végezzenek! Vitalitás értéke tehát semmiképpen nem 1! Hanem 4 vagy 5! Mert a vitalitás és az önök által favorizált látvány nem keverendő össze.
  • lehet, hogy elkerülte a figyelmemet a kaukázusi szárnyasdió. Szívesen veszem, ha megmutatják. De lehet, hogy a fekete dió vagy az amerikai vasfa érdemelte ezt az elnevezést?!

- a 061-es sorszámon felvett nyugati ostorfa valóban kiemelten értékes fa, főleg azért, mert ez nem a nyugati, hanem a déli ostorfa. (a narancseperfák mellett) Celtis australis

-   A jegenyefenyők fajmeghatározásában nem egyeznek a Főkerttel, de ezt a vitát döntsék el Önök,   egymás között.

- a 035-ös sorszám alatt felvett amerikai vasfa valóban villás, de nem száradt ki és nem balesetveszélyes. Mindössze szakszerű kertészeti gondozással el kellett volna távolítani mellőle 5 db nyugati ostorfát, ezért nem tudom elfogadni azt az értékelést, hogy a körülötte élő ostorfák vitalitási értéke magasabb legyen, mint a vasfáé. (4 az ostorfa és 1(!) az amerikai vasfa! Járt iskolába, aki ezt leírta? És mi volt rá kiírva: Vasműhely?

- Ugyanez a helyzet a szomszédjában élő lepényfával. Lehet, hogy érdemes lenne átgondolni, hogy a súlyosan invazív nyugati ostorfa vitalitási értéke 4-es, a lepényfáé 2-es. Lehet, hogy erről ismerszenek meg az invazív fák? Lehet, hogy ezt jelenti az invazív életerő? nem a parkfákat kellene megszabadítani az invziósaktól?

- Nem ismeri az Acer negundo vitalitását az, aki azt hiszi, hogy betegen, göcsörtösen, fertőzötten ne lenne nagyon is életre és szaporodásra képes! Ha a Főkert alkalmazna legalább parkgondozó végzettséggel rendelkező embereket, azok már biztosan teljesítették volna a kötelességüket: kivágták volna. DE ugyanez a helyzet a csörgőfával is. Ami csakis véletlenül nem került fel még az invazív listára.

- a 025A sorszám alatt felvett Gleditsia nem nyugati ostorfa, hanem lepényfa.

- a 061-es sorszámon felvett nyugati ostorfa valóban kiemelten értékes fa, főleg azért, mert ez nem a nyugati, hanem a déli ostorfa. (a narancseperfák mellett) Celtis australis

Kiemelten értékes fának nevezik 1-es vitalitás értékkel!? Ez azt jelenti, hogy meg akarják indokolni az indokolatlan kivágását?! EZ egy gyönyörű és egészséges fa!!!!  Csak nem invazív, mint nyugati társa! Ezt akarják kivágni? Nem lenne kedvük esetleg egy szakértőt kiküldeni? Olyat, aki tudja hol van a Városliget?

- A narancseperfáknak ez a természetes habitusuk! Nem közepes, hanem kiváló egészségi állapotban vannak! Visszatérő, szakmai tévedés összetéveszteni a vitalitás értéket a szépséggel. Azt is kibírták, hogy 3 db-ot kivágtak közülük.

- A tanulmány szegényesnek írja le a cserjeszintet, felkopaszodottnak a fákat, gyérnek a madárvilágot, nem létezőnek a mókusokat és sünöket, denevéreket, és ez egyre inkább így is van. 2014 óta a Főkert parkgondozás és faápolás címen több száz köbméter lombot és cserjét szállított el a területről és a propagandakiadványok szerint ezt „idős fa ápolás” néven 2016 őszén és telén is folytatni kívánja.

- Sajnálom, hogy nem jutott több idő és figyelem a terület állatvilágának tanulmányozására. Az Önök leírásában már-már sivatagnak tűnő tájon a repülő patkányokon (galamb) és dolmányos varjakon, szarkákon kívül igen gyakran találkozhatunk zöldküllővel, tarka harkállyal, örvös galambbal, énekes- és fekete rigókkal, szén- és kék cinegékkel, tengelicekkel, denevérekkel, mókusokkal, sünökkel, nem beszélve a talajban élő élőlényekről. A tél közeledtével megérkeznek a fenyőrigó csapatok, melyek útjuk során a Ligetben szoktak megpihenni. Sajnos a csóka populáció erőteljes csökkenése várható, mivel a Főkert úgy képzeli el az idős fa ápolási programját, hogy hálóval lezárja a fák odvának bejáratát. Ezzel lehetetlenné téve a fészkelésüket és az utódok felnevelését. De belül rekedhetnek a lárvákból, bábokból kikelő rovarok is.

A Városliget zöldterületének mostoha állapota sem indokolja múzeumok, zeneházak, színházak, pavilonok, mélygarázsok és biodóm építését, hanem indokolja a park megújítását, kertészeti és nem építészeti megoldásokkal.

Van viszont a Városban több olyan terület is, ahol a Városligetnél sokkal több környezetvédelmi és zöld probléma lenne megoldható a múzeum negyed építésével: Rákosrendező, Istvántelek, Podmaniczky utcai Máv telek, A Népliget mögötti MÁV telkek… Tessék inkább ott megvalósítani az évszázad múzeum fejlesztését.

Ezek lennének alkalmas helyszínek a Közlekedési múzeum építésére, parkok létrehozására és a gyomfák terjedésének megakadályozására.

A legkevésbé látható, de a legtöbb veszéllyel fenyegető kérdés a felszín alatti vizek állapota. A Városligeti ingatlan területére tervezett irdatlan mennyiségű közművezeték, mélygarázs, pavilon, utak, sétányok elhelyezése mind, mind hatással lennének a felszín alatti vizek mozgásának irányára és sebességére. Ez az egyik legnyomósabb érv amellett, hogy a teljes területre vonatkozóan kell előzetes vizsgálati dokumentációt és környezetvédelmi hatástanulmányt készíteni, mert a teljes projekt hatásai ma még kiszámíthatatlanok, a veszélyek beláthatatlanok.

Szíves figyelmükbe ajánlom a BME mérnökgeológiai vizsgálatát 2010-ből. (melléklet) Ebben olvasható, hogy ha a Felvonulási tér alá építenek mélygarázsokat (múzeumok, színházak nélkül csak mélygarázs) akkor is talajvíz visszaduzzadás várható a Hermina út - Ajtósi Dürer sori házak pincéiben, a Dózsa György úti házak tőzegének kiszáradása a süllyedésüket, statikai gyengülésüket okozhatja. Elképesztő felelőtlenség egy ekkora beruházás esetében nem kijelölni hatásterületet, nem felmérni a környező házakat és úgy készíteni egy

EVD-t, hogy említést sem tesznek arról, hogy a tervezési terület környezete sűrűn lakott, kisvárosia jellegű, és műemléki védelem alatt álló régió.

Kérem, hogy a terület beépítésére vonatkozó alapos tájékozódás után határozzanak a hatásterület kijelöléséről és rendeljék el a területre vonatkozó teljeskörű hatástanulmány elkészítését. Mert fel tudják függeszteni az OTÉK-ot, törvényt tudnak hozni arról, hogy törvényes a törvénytelen, hiszen a papír türelmesen viseli.  De a természet törvényei makacsul következetesek, és rettenetes lesz az erőszak következménye. Röviden: Nem tekinthető figyelembe vehető szabályozónak, sem a Városligeti tv, sem a VÉSZ!

Sajnos az EVD sem, hiszen megrendelői igényeket elégít ki és nem védi, amit tiszte lenne védeni.

A felhasznált dokumentumok közül a 2014-ben és 2015-ben készültek ma már nem használhatók, hiszen azóta ki- és besétált a projektbe jó néhány elem, a maradók helyet és méretet változtattak.. ( pl. a 2016. júniusában beköltözött egy 3 600 négyzetméter szintterületű üzemeltetési központ)

Engedjék meg, hogy szíves figyelmükbe ajánljam a következő két alapművet, melyet forgatniuk kellene, amikor ilyen feladatot elvállalnak:

  1. Magyarország környezeti állapota 2013. c. kiadvány. Kiadta a Nemzeti Környezetügyi Intézet. Kérem, hogy küldjenek egy példányt belőle a Népegészségügyi Intézetnek is, mert ilyenek olvashatók benne, mint:

„A környezeti tényezők befolyásolják az életminőséget. Az életminőséget befolyásoló  legfontosabb tényezők

a levegő minősége

a felszín alatti vizeink minősége (megfelelő minőségű ivóvíz biztosítása, természetes élőhelyek megtartása)

A talaj minősége (egészséges élelmiszerek termesztése, előállítása, ÉLŐHELYEK MEGTARTÁSA)

ZAJÁLLAPOT

TERMÉSZETI KÖRNYEZET, TÁJ.”

„ Ne felejtsük el, hogy a mai napig a legerősebb szereplő az állam a társadalom alakításában, így a környezeti válság számtalan feloldhatatlannak tűnő problémájának a megoldásában is a legtöbb eszközzel rendelkezik.”
Jól olvassuk! A problémák Megoldásában kell az államnak eszközöket használni, és nem az előidézésében!!!

Márpedig jelen esetben az utóbbi történik…kontrollálatlanul.

Mert miféle kontroll működik ott, ahol

  • a kormány bármit megszavaztak a parlamenttel, akiknek sejtelmük sincs az aarhusi egyezményről
  • a fővárosi képviselő testület ellenkezés nélkül veszi tudomásul az önkormányzatiság elvének semmibe vételét, a főváros kiemelten értékes területeinek einstandját.
  • az építési, közlekedési, környezetvédelmi, katasztrófavédelmi, vízügyi, népegészségügyi, örökségvédelmi „hatóságok” is csak jóváhagyó véleményeket fogalmazhatnak meg, vagy figyelembe se veszik őket.
    De ami teljesen szakmaiatlanná teszi egész működésüket, az az, hogy mindannyian Kormányhivatal lettek.

Hogyan is várhatnánk el, hogy saját munkaadójukkal szembe menjenek? Pedig azt kellene tenniük! Ahogyan egy munkavállaló kötelessége megtagadni a munkát, ha a vezetője törvénytelenség elkövetésére utasítja, vagy olyan feladatot bíz rá, amivel mások testi épségét, egészségét veszélyezteti. Sajnos Önök most ezt tennék, ha nem kérnék a környezetvédelmi hatástanulmány készítését.

  1. Állításom bizonyítására ajánlom figyelmükbe a 2012-es ombudsmani jelentést!

Súlyosan sérülnek az állampolgári jogaink az egészséges környezethez és a vélemény nyilvánításhoz!

Kezdjék elölről a tervezési, ötletelési, vizsgálati szakaszt, és ne akarják elhitetni velünk, önmagukkal, és a pénzes zsákon ülő Eu-val, hogy a lakossággal is véleményeztették az építkezést.
Ez a véleményezési hercehurca csak önigazolás és nem valódi lakossági részvétel, hiszen soha egyetlen gondolatunkat sem fogadták be.

Ideje eltérniük e régi, siralmas gyakorlattól, ha nem akarnak bűnrészessé válni egy környezeti katasztrófa előidézésében.

Summa summarum: a Városligetet elpusztító múzeum negyed építésének ötletelésével forduljanak a szakmai szervezetekhez, kérjék ki a lakosság véleményét a TERVEZÉS szakaszában, és ne várjanak tőlünk olyan észrevételeket, mellyel önmagukat, a kormányzati beruházás indokoltságát igazolják.

A lakosságnak az ÖNÖK (hatóság), védelmére van szüksége és nem arra, hogy a kormányt segítsék abban, hogy ésszerűtlen beruházásokkal elpusztítsa a főváros minden zöld területét.

Remélem, hogy számos szakma is bejelentkezik észrevételeivel, és ennyi változás, hibás alapállapot felvétel elegendő ok új eljárás indítására, amikor is a múzeum negyed építésének hatását vizsgálják teljes körűen. Annak elkészültéig kérem felfüggesztni a folyamatban lévő munkálatokat.

Zöld Budapestet kívánok Önöknek és magunknak

 

Budapest, 2016. október 1.                                        Tisztelettel:

                                                                                                            Garay Klára, a Városliget barátja

Hermina Garázs fellebbezés

Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség

címére 1016 Bp. Mészáros u.58/a

Pest megyei Kormányhivatal
Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály
1072 Bp. Nagy Diófa u.10-12.

dr Orosziné dr Polner Kinga
Főosztályvezető-helyettes
kozepdunavolgyi@zoldhatosag.hu

PE/KFT/32327-77/2016

Tisztelt Főfelügyelőség!

Tisztelt Főosztályvezető-helyettes Asszony!

Fellebbezéssel kívánunk élni a FÁNK, Budapest XIV. ker 29753 hrsz. alatti ingatlanon tervezett „Hermina Garázs”-ra vonatkozó Határozat ellen.

Nem értünk egyet azzal, hogy fent nevezett építménynek „jelentős környezeti hatása nincs, környezeti hatásvizsgálati eljárás lefolytatása nem szükséges”.

Indoklás:

  • A Hermina garázs (HG) csak egyetlen apró részegysége, a 2013. évi CCXLII un. Városligeti törvény által „Városligetnek” nevezett építési területnek, mely A Hungária körút - Kacsóh Pongrác út- Hermina út - Ajtósi Dürer sor-Dózsa György út valamint a MÁV Zrt 29737 és 29834/3 helyrajzi számú vasúti terület által határolt területnek. E területre kell tehát elvégezni az itt épülő összes épület Előzetes Vizsgálatát.
  • Tájékoztatom, hogy a Fővárosi Kormányhivatal V. kerületi Hivatala építési engedélyt adott a Fővárosi Állat- és Növénykert Kérelmezőnek a Biodóm építésére, valamint jegyvásárló pavilon és a gazdasági épület ütemezett építésére a 29753 és a 29732/5 helyrajzi számú ingatlanokra.
  • Szintén a Fővárosi Kormányhivatal V. kerületi Hivatala adott építési engedélyt ugyanezen Kérelmezőnek a Meseparkhoz tartozó új épületek építésére a 29732/9 és a 29753 helyrajzi számú ingatlanokra.
  • Jelen eljárás tárgyát képező kérelem Kérelmezője szintén a Fővárosi Állat- és Növénykert, az érintett ingatlan a 29753 hrsz-ú ingatlan.
    • Így mind a terület nagyság, mind a rajta elhelyezni szándékozott épületek, mélygarázsok és kereskedelmi-, valamint vendéglátó egységek, gazdasági épületek, látogatóközpontok, együttesen meghaladják azt a mértéket, hogy szükség van (Kötelező) a Környezeti hatásvizsgálat a teljes területre és a teljes beruházásra. Természetesen kellő alapossággal vizsgálva az egyes épületek hatását, melyekből levezethető az összhatása is.
      Nem értünk egyet azzal, hogy a kötelező Környezeti hatástanulmány elkészítése a Kormányhivatal döntésétől függjön. Van erre szabályozás, nem lehet kibújni alóla.
  • Sajnos a Határozatból nem derül ki, hogy az annak tudomásul vételével készült-e, hogy a dokumentációban szereplő térkép rég elavult, 2014-es épület-elhelyezési rajzokat mutat? Ha igen, ha nem, ezt javítani szükséges.
  • A Hermina Garázs kb. 700 parkoló autót tud majd befogadni, mely erősen alábecsüli a kiszolgálni kívánt létesítmények parkolási igényét. Így egy ilyen kis befogadó képességű parkoló előre vetíti a tilosban parkoló, és órákig a dugóban köröző autók rémképét, nem beszélve az autóbuszos parkolás megoldatlanságáról.
  • Nem veszi számításba, hogy az építési területről és közvetlen környezetéből eltűnnek a hatalmas lombkoronájú kiemelten védendő fák, melyek eddig jelentősen csökkentették a por-, zaj-, és rezgés-terhelést. Ennyivel is növekszik a HG környezetre és a lakosság életminőségére gyakorolt hatása.
  • Nincs tekintettel arra, hogy az uralkodó szélirányba épülő, minden elképzelhető magassági korlátozást túllépő BIODÓM (Pannonpark…vagy ahogyan most éppen hívják) és a hozzá kapcsolódó épületek által okozott káros anyag kibocsátás feldúsul és egybeolvad, a szétszóródás reménye nélkül, a HG gépészeti berendezései által produkált mennyiséggel. Ezek együttesen igenis igen komoly népegészségügyi kockázatot jelentenek mind a környéken dolgozók, mind a hatásterületen lakók körében.
  • A volt Vidámparki területek beépítettségének növekedése meghaladja a környék teherbíró képességét, minden tekintetben, de ezt is csak alapos, és minden részletre kiterjedő Környezeti hatásvizsgálattal lehet igazolni vagy cáfolni. Túl nagy a kockázat ahhoz, hogy ezt becsléssel megtehetnénk.
  • Tárgyi határozat úgy született, hogy nem várták meg a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási központ szakvéleményének megérkezését, melyben képet kaphattunk volna arról, hogy
    • a Világörökség védőzónájában épülő, városképet átrajzoló hatalmas épületek árnyékában megbúvó, kisebb lakótelepnyi épületegyüttes hogyan hat a városképre, és mennyiben veszélyezteti a Világörökségi határozatban rögzített 2002-es állapotot
    • és hogyan hat a hozzá veszélyesen közel elhelyezkedő Hullámvasút műemlék szerkezetére, a Mesecsónakra, és a lebontásra, majd újjáépítésre szánt Lézerdodgem (Pajtaszínház) szintén műemléki tetőszerkezetére.
    • De a Hermina út műemléki jellegű épületeire sincs tekintettel.
      • Véleményünk szerint nem születhet így egy határozat!
    • A Főváros által készíttetett SKV térképe alapján a HG a Széchenyi fürdő védőövezetén belül, a hidrogeológiai védőövezetben helyezkedik el. Ezért nagyfokú meggondolatlanság a felszín alatti vizek védőzónájának vizsgálata, ezek figyelembe vétele nélkül Határozatot hozni.
    • Ha a jelenleg (sem mért), becsült légszennyezettségi adatokból indulnak ki, szintén hibás a kalkuláció! Hiszen a HG-zsal párhuzamosan épülő többi létesítmény látogató szám növekedése,
      • a forgalmi változások,
      • a sokasodó nagy rendezvények, a zöld felületi leterheltség növekedése,
      • a Városliget közparki funkciójának eltolódása a turisztikai funkció irányába,

a káros anyag koncentráció növekedését, a lakossági rekreációs lehetőségek csökkenését, az életminőség romlását vonja maga után, a környező legalább 2 kerületben (XIII. és XIV.)

Hibás az a megállapítás is a határozatban, hogy a HG a légszennyezettségben nem okoz határérték túllépést. Valóban nem, hiszen ott már most is az van. Légszennyezettségi és zajszennyezettségi is, melyhez (Hála a BIODÓM-nak) még fényszennyezés is csatlakozik majd. Úgy van jelenleg is a területen határérték túllépés, hogy a hozzá legközelebbi Honvéd telepi mérőállomás ki van kapcsolva, vagy rossz, az év nagy részében.
- Kérem, hogy tegyenek eleget a főváros által megrendelt SKV-ben megfogalmazottaknak! Telepítsenek a Városligetbe légszennyezettség mérő állomást (már a bontások megkezdése előtt kellett volna)!

  • még nem tudható, hogy ha a Biodómot NEM a Széchenyi vizével, nem távfűtéssel oldják meg, akkor a gázkazán fűtés mekkora légszennyezettséget okoz a környéken.
  • Tekintettel az építőipar és a közlekedés járműállományának műszaki állapotára, túlzott optimizmus azt feltételezni, hogy a bontás- építés- üzemeltetés fázisában csak hibátlan minőségű, olaj-csöpögéstől, légszennyezéstől mentes, alacsony zajszinttel dolgozó gépeket fognak alkalmazni. Erre vonatkozóan a környék lakosságának óriási tapasztalatai vannak a Hungexpo épületek bontása, a törmelék szállítása, veszélyességének megállapítása tárgyában. De a hétvégi behajtási tilalomra is fittyet hánynak, behajtási engedély nélkül szállítanak hét végén is.
  • Valóban örvendetes, hogy a Kós Károly sétányról elterelik a forgalmat, de másként nézve (és ezért is kell a teljes területre vonatkozó megállapításokat tenni) az autók által megtett út megháromszorozódása és sűrűn lakott területre vezetése az életminőség és a levegő minőség romlását okozza.
  • A teljes területen zajló épületalapozások, mélygarázsok, mélybe süllyesztett kiállító terek, koncerttermek hatása a talajvíz mozgására, a környező házakra egy egészen külön fejezetet érdemelne, de szó sem esik rólunk, akik itt élünk!
  • A Határozat tévesen állítja, hogy a lakossági észrevételeket figyelembe vették, mert nem. Ugyanis a zajterheléssel érintett hatásterület kijelölése igen nagymértékben hibás, változatlanul nem tartalmazza a XIV. kerületi oldal védett épületeit sem! De különös az a logika is, hogy míg DK irányban csak a 60 méterre lévő lakóépületek védendők a zajtól, É-Ny irányban a 620 méterre lévő középiskola épülete is az. (Holott az utóbbit elég alaposan elszigeteli a Biodóm, a Hullámvasút….)
    • Zajvédelmi szempontból említésre érdemesnek sem tartja
      • a régi Állatkert természetvédelmi területét
      • A Széchenyi fürdőt és a nappali kórházát (130méter!)
      • A Széchenyi forrás ivókútját (E kettő ismeretlen okból NEM védett terület, miközben a magánkézben lévő Széchenyi étterem zajtól védendő)
      • A Fővárosi önkormányzat Nyugdíjas házát és a
      • Bethesda Kórházat a Bethesda utcában
      • Az Albert Schweitzer Református öregotthont a Hermina úton
      • A Vakok bentlakásos intézményét (Hermina út)
      • 2 műemlék templomot
      • A Liszt Ferenc Általános Iskolát.
      • de a 620 méterbe még jó néhány Hungária körúti lakóépület is belefér.
    • Védendőnek tartja a már lebontott, nem működő, és Egészségügyi intézményi területről, kulturális intézményi területté átminősített Országos Gyógyintézeti Központot (Szabolcs utcai Kórház épületei, ahol jelenleg is folyik az Országos Múzeumi raktározási Központ építése, valamint ide telepítették a Toxikológiai Intézetet. Jelenleg egyetlen hajléktalan kórház működik a területen, a Vágány utcában).
    • De az épülő létesítmények is kölcsönösen benne vannak egymás hatásterületében! pl. az üzemeltetési Központ és a Pajtaszínház a HG-éban és viszont. De a Városligeti tóba tervezett Szinkronúszó, az Olimpiára tervezett Strandröplabda pálya és lelátók, fogadó helyiségek sportolási célú használata is nehezen képzelhető el a mélygarázsokból kiáramló légszennyezési és zajterhelés mellett.

Ez a felsorolás bizonyító erejű arra, hogy valós helyismeret nélkül készült az EVD, és született határozat a HG ügyében. Nem szívesen feltételeznénk, hogy esetleg megrendelésre maradtak ki ezek a védendő épületek.

Külön pikantériája az ügynek, hogy nincs ugyan hivatalosan kijelölt hatásterület, de ebben az esetben mégiscsak meg tudták állapítani, hogy meddig terjed a zaj. Akkor miért is nem lehet hivatalosan hatásterületet kijelölni? (Remélem nem azért, hogy ne lehessenek ügyfél jogállásúak az itt lakók?)

  • Hibás az a megállapítás is, hogy a „tervezett beruházás a létesítés helye szerinti településrendezési eszközökkel összhangban van”. Nincs! Ugyanis az nem összhang, hogy a Városliget tv ( CCXLII. tv 7.§ ) és a VÉSZ együttes erővel eldöntötték, hogy a beépítésre szánt területre nem vonatkoznak
    • a XIV. ker. Önkormányzat által elfogadott településrendezési eszközei,
    • de nem kell alkalmazni a főváros és az agglomeráció településrendezési eszközeit sem.
      Ezért aztán nyílt színi képmutatás és szemfényvesztés, megkérdezni Zugló jegyzőjét és a fővárosi főjegyzőt, hogy vajon a Hermina garázs megfelel-e mindazon előírásoknak, amelyeket nem is kell alkalmazni jelen terület beépítésének tervezésekor.
      • Majd belenyugodni abba, hogy minden rendben van itt kérem…. kiadni a határozatot.
    • Utolsóként említjük, de nagyon fontos, meggondolásra javasolt szempont:
      • Kérem, olvassák el a hatósági eljárásban résztvevő szervezetek nevét!
      • Pest megyei KORMÁNYHIVATAL Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály
      • Budapest Főváros Kormányhivatala V. kerületi Hivatala Építésügyi és Örökségvédelmi Osztálya…
      • A Belügyminisztérium fennhatósága alá tartozó Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgató helyettesi Szervezet Katasztrófavédelmi Hatósági Osztály, ahova a felszíni és felszín alatti vizek is tartoznak.
    • Elvárható-e egy Kormányhivataltól objektivitás a Kormány kiemelt beruházásának megítélésekor?
      Jó helyen van-e az örökségvédelem az építészettel egy irodában, miközben igen gyakran ellenérdekelt felek?

Nem volt-e hiba a Településfejlesztést BM hatáskörbe utalni?

Nem volt –e rövidtávú haszonelvű gondolkodás a környezetvédelem intézményrendszerének lenullázása? (Az ombudsman 2012-es jelentése szerint igen! Nagy hiba volt… mondhatnám alkotmányellenes. Bocsánat, alaptörvény ellenes.)

De nem csak a bevont hatóságok státusza sokatmondó! Beszédes azoké is, akiket nem kérdeztek meg!

  • A Közép- dunavölgyi vízügyi igazgatóság, akik az eljárás folyamatában szerettek volna részt venni, „mivel a talajvíz áramlás lassulása, akadályozása vízminőségi problémákat vethet fel” fogalmazták meg a Partnerségi egyeztetés során.
  • Budapest Főváros Kormányhivatala / Közlekedési Felügyelősége / Útügyi osztály. 2014-ben ez volt a véleményük: „A Kós Károly sétány közúthálózatból történő kivonását, csak a megfelelő kapacitású, vele párhuzamos hálózati elem biztosításával tartjuk megvalósíthatónak. A környező csomópontok fejlesztésére tett javaslatokat támogatjuk, de az a folyópálya szakaszok kapacitásnövelő fejlesztése nélkül nem jelent alternatívát. A kerékpáros közlekedésnek nagy teret adó Városligettel határos Ajtósi Dürer sor, valamint a Vágány u. tervezett keresztmetszetében a tanulmány a kerékpáros hálózati elem fejlesztését javasolja.
    Véleményünk szerint ezen útvonalak keresztmetszeti kialakításánál, a Kós Károly sétány forgalmát legalább részben átvállalni képes kapacitásnövelő fejlesztésre lenne inkább szükség.
    A rendelettervezetben javasolt közlekedés fejlesztéseket támogatjuk, illetve a fenti észrevételnek megfelelően kiegészítését javasoljuk, annak érdekében, hogy minimum a jelenlegi közúti kapacitás biztosítható legyen. (
    kiemelés tőlem) Kapacitás csökkenés esetén az útügyi érdekek sérülnek.

A parkolási mérleg számításánál új épület létesítése esetén – tekintettel a környezet jelentős parkoló férőhely hiányára, nem támogatjuk a kedvezmények figyelembe vételét. A Városligetben több nagy forgalmat vonzó létesítmény megvalósítása tervezett, ezzel együtt a parkoló férőhelyek száma csökken, a jelenlegi 2350 férőhely helyett 1980 férőhely lesz, mely a közlekedési érdekeket sérti (2014-es állapotra hivatkozik)
A Mexikói útnál javasolt 400 P+R parkoló a tervezési területnek nem része, így a parkolási mérlegben nem vehető figyelembe, de azzal együtt is csak a jelenlegi férőhelyek biztosította, az új beépítés többlet parkoló igénye nem.” (
Azóta lekerült a napirendről a Mexikói úti P+R parkoló ügye, így került bele a projektbe a Hermina Garázs. Melynek 700 parkolóhelye szintén nem elégséges, különösen ha figyelemmel vagyunk a Hermina útra tervezett üzemeltetési központ dolgozóinak, partnereinek parkolási szükségleteire is.)

 hermina_garazses_biodom_helyszinrajz.pngKérem, hogy a felsorolt indokok alapján tegye kötelezővé a kötelező Környezeti Hatásvizsgálati eljárás lefolytatását a teljes VÁROSLIGET területére, hatásterület kijelölését, a hatásterületen élők ügyfél jogállásának biztosítását. Minden szükséges szakértői és hatósági vélemény beszerzését, és szakvéleményük figyelembe vételét!!!

Addig minden bontási és építési engedélyezési eljárást fel kell függeszteni, amíg nem látunk tisztán ebben, a város életét a következő 200 évre meghatározó kérdésben!
A beruházás léptékéből következően a tényleges hatások igen nagy területet és igen sok hatásviselőt érintenek hátrányosan.

„ A több, mint egy évszázada nem látott fejlesztés” előkészítésének is rendkívüli, soha nem látott alaposságúnak, körültekintőnek, mintaszerűnek, jogszerűnek és részlet-gazdagnak kell lennie, nem ellenkezőleg.

Budapest, 2016. szeptember 30.                             Tisztelettel:             Garay Klára

 

 

Mikor menjünk el szavazni?

2016. szeptember 28. - Garay Klára

Kaptam egy levelet a kormányzati tájékoztatási központtól! Megszólítottak: Tisztelt Honfitársunk! Nagy szó ez nekem, aki mindeddig azt hittem, hogy bizonyos magas köröknek fogalmuk sincs arról, hogy létezünk, mi, honfitársak. Tehát tudják! És tájékoztatni akarnak! Mindenkinek adnunk kell még 1 esélyt, hiszen mindannyian változunk.
Nézzük hát a levelet:

Tisztelt Honfitársunk!terepszint_alatti_beep_a_kozlekedesi_muzeum.jpg

Mi magyarok időről időre népszavazáson döntünk a jövőnket meghatározó legfontosabb kérdésekről. Így lesz ez a jövőben is. Brüsszel ugyanis pénzügyileg, környezetvédelmileg, városképileg elfogadhatatlan, káros beruházásokat akar finanszírozni a fővárosban. Ezt a veszélyes tervet csak népszavazással tudjuk elutasítani.
Az elmúlt hónapok történései azt mutatják, hogy összefüggés van a brüsszeli pénzek (lenyúlása) és az olimpia, a vizes VB, a tucatnyi stadion, a rengeteg múzeum, zeneház, cirkusz, biodóm, mobilgát, szállodák építése között.

Ezt a kockázatot nem szabad felvállalnunk.
Tudjuk, hogy a beruházások között ott rejtőznek a szükséges fejlesztések is. De azt is tudjuk, hogy ezen beruházások áldozata lenne a lakosság is. Áldozata lesz a korrupciónak, saját kormányának, de leginkább a brüsszeli politikusoknak, akik naivitásukban azt hiszik, hogy a „fejlesztési” pénzek utalásával az ország fejlődését szolgálják. Eközben a honfitársainknak el kell viselniük a gigantomán beruházások gazdasági, társadalmi és kulturális terhét.
Üzenjük meg a saját kormányunknak, hogy csak a magyar emberek dönthetik el, hogy szeretnének-e
- Új atomerőművet Paksra?
- FINA falut a Dagályba?
- Sípályát a Normafára?
- Mobilgátat a Rómaira, hogy védje meg a szabálytalanul épített villákat és lakóparkot?
- Lakáj-egyetemet az Orczy parkba?
- Minisztériumokat a Várba?
- múzeumi gettót a Városligetbe?
- A Hortobágyi nemzeti park felparcellázását, Kishantos megmérgezését
NEM hozhatnak a fejünk fölött döntéseket a jövőnket alapjaiban meghatározó ügyekben.
Ezért kérünk mindenkit arra, hogy szavazzon nemmel, ha megkérdezik Öntől, hogy akar­­-e kényszer-mobilgátat, kényszer-Paksot, kényszer múzeumokat, kényszer stadionokat stb.
Az október 2-ai népszavazás a belpolitikai küzdelmekről szól. Így nem lehet megvédeni közösségeinket, kultúránkat, a magyar családokat, és mindazt, ami élhetővé teszi Magyarországot. Ne kockáztassuk Magyarország jövőjét!
Ne hagyja, hogy mások döntsenek Ön helyett, arra kérjük, CSAK AKKOR szavazzon NEM-mel, ha Paksról, Kishantosról, az olimpiáról, Vizes VB-ről, stadionokról kérdezik!

Ne hagyja, hogy mások döntsenek Ön helyett, arra kérjük, maradjon otthon október 2-án, és gondolkozzon el a saját-, a gyerekei és unokái, valamint az ország jövőjéről.

Tiltakozzon! Maradjon otthon, ha nem létező kérdésben kérik a szavazatát! De nyilvánítsa ki a véleményét, ha azzal segít megvédeni hazánkat a rá VALÓBAN leselkedő veszélyektől!

Üdvözlettel:
Nemzeti Gondolkodási Központ

  1. 09.28.

strandroplabda_palya_a_toban.jpg
 

Hermina garázs EVD Nem fogadjuk el a választ!

2016. szeptember 12. - Garay Klára

Tisztelt Főosztályvezető Asszony!kiemelten_ertekes_fak_a_vidamparkban.jpg

Köszönettel megkaptam/ megkaptuk válaszát a Hermina Garázs EVD-jével kapcsolatos észrevételeinkre.

Ezzel megnyílt az út a további egyeztetések, tisztázások felé.

Sorjában:

  • Készséggel elhiszem, hogy az Állatkert nem kezdeményezett eljárást a Pest megyei Kormányhivatalnál sem a tárgyi ingatlanon, sem a szomszédban. Ennél ugyanis sokkal találékonyabb! A Biodóm, a Pannon park, a Mesepark, a Táltos csarnok, az üzemi épületek és a jegyvásárló pavilon építési eljárására a Fővárosi kormányhivatalt kérte fel. Nem vagyok a jogban járatos, ezért csak kérdezem: ha én a házunk telkére egy garázst és egy sertéstelepet akarok építeni, akkor nekem is ez a követendő eljárás, hogy a garázst a fővárosnál, a sertéstelepet Pest megyénél kell intéznem?
    - Nem ad ez alkalmat a telek túlépítésére? Mivel a két hivatal nem tud az én nagy tervemről?
    Ennek elkerülésére elküldöm Önöknek a Biodóm, és csatolt épületek engedélyezi eljárásának hirdetményét. Kérem, hogy vagy egyik vagy másik hivatalnál vonják össze azt, ami össze tartozik! Hiszen az Állatkert a környezethasználó minden e területre épülő épület esetén!
  • „ az Előzetes Vizsgálati Dokumentáció nem felel meg  a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet (R.) követelményének, mert nem tartalmazza a tevékenységgel azonos, a környezethasználó által e tevékenységekkel azonos vagy szomszédos ingatlanon, közös beruházási céllal megkezdeni tervezett, a R. 2. § (2) bekezdés e) pontja szerinti összetartozó tevékenységek bemutatását, ezzel hamis látszatot keltve kívánja elkerülni a jogszabályoknak megfelelő környezeti vizsgálatra vonatkozó kötelezettségét.”
  • A Dokumentáció teljesen figyelmen kívül hagyja, hogy a környező 29732/1 helyrajzi számú, Városliget ingatlanán tervezett „Liget Projekt” építményei, úgymint az új Néprajzi Múzeum, a Magyar Zene Háza, az Új Nemzeti Galéria, és a Városligeti Színház, a Közlekedési Múzeum, valamint az ezekhez tartozó további mélygarázsok, parkolók, közművesítés stb. megvalósítása az alig 1 négyzetkilométeres területre és az azt körülvevő lakóterületekre, kapcsolódó hatásaival pedig az egész fővárosra jelentős hatást gyakorol.
  • Az imigyen összevont, akárcsak a Vidámpark, a cirkusz, a Varannó utcába és az aluljáró alá építendő raktárak együttesen garantáltan elérik a környezet-terhelésnek azt a mértékét, ami miatt KÖTELEZŐ hatástanulmányt készíteni!
  • Ha egy sertéstelepet akarnánk ide építeni, ugye bizonyosan nem lenne kétséges, hogy környezeti hatástanulmányt kellene készíteni. Ha itt nem sertések, hanem elefántok, tevék, orrszarvúk, majmok stb. fognak táplálkozni és üríteni, akkor erre a szép nagy üvegházra miért is nem kell? Egy elefánt hány sertés fogyasztásával azonos? Épület szempontjából egy sertésteleppel biztosan jobban járnánk: alacsonyabb lenne, nem verné vissza a fényt, nem kellene annyira fűteni télen és hűteni nyáron, mert ő itthon van, nem annyira igényes a környezetre. Éljen a sertéstelep!
  • Ha az Állatkert pótolta a hiányos levegő-, zaj-, és rezgésvédelmi dokumentációt, akkor Önök azt miért nem mellékelték a nekem írt levelükhöz? Hiszen így én nem tudhatom, hogy azok a kincstári optimizmust erősítik vagy a lakossági aggodalmakat támasztják alá? Kérem, küldjék meg ezeket az észrevételt tevőknek!
  • Respektálom az igyekezetüket, amivel a felszíni-, és a felszín alatti vizek mennyisége és minősége miatt a Katasztrófavédelemhez fordultak. Kérem, hogy az eredmény megérkezéséig függesszék fel az eljárást! A vízvédelmi irányelv szellemének megfelelően a TELJES terület beépítése, közműfektetései, trágyatárolói, üzemi épületei is szerepeljenek a vizsgálatban. Hiszen ezek, valamint a területen kívül elhelyezendő Széchenyi fürdői víz átemelő szerkezete is az építkezés része, bár nem fér el az Állatkert megnövekedett területén sem. A mélygarázsból, és az üzemi épületből, trágyatárolókból komoly veszély fenyegeti a vizeket. Mind az építkezés ideje alatt, mind üzemeltetés közben. Mellékelem a jelenleg ismert épületeket tartalmazó térképet, amelyből megtudják, mi is épül a szomszédban.
  • Megköszönöm, ha elküldik a vízvédelmi hatásterület kijelölést is.
  • Némi túlzás van abban is, hogy a területen nem kell tereprendezést végezni. Félek, hogy nem csak a felhalmozott térkövek, a Vidámpark területéről idehordott bontási törmelékek nem fognak innen elsétálni maguktól, hanem a Lézerdodgem ( mint műemlékvédelmi épület) is ellenállást fog tanúsítani. De a területen áll vagy 50 fa, amelyek „kiemelt védelmet érdemelnek” ( platánok, juharok, japán akácok és néhány ostorfa, szivarfa…) Tudjuk, hogy az Állat-, és növénykert szakértő dolgozóinak nem fog sok gondot okozni a fák beteggé nyilvánítása és kivágása, de a levegőből fog hiányozni az általuk termelt oxigén, a zaj felfogó hatásuk, a párásításuk pótlására is rengeteg párakapura lesz szükség. ( mellékelem a fák elhelyezkedését ábrázoló térképet)
  • Kérem, hogy a Határozatot ne hozzák meg addig, amíg nem tudják, miről határoznak!

Mivel az első levelemben megfogalmazott kéréseimre nem kaptam választ, azt változatlanul kérem megválaszolni:

  • 2014-es térkép, mint kiindulási alap…
  • Parkoló szám
  • védendő épületek
  • Világörökség
  • Mért adatokból kiindulni a levegő tisztaság kérdésében

 

Sajnálom, hogy abban a helyzetben vannak, hogy kormányzati reprezentációt szolgáló gigaberuházást kell „engedélyezniük”, hiszen így ugyanaz a megrendelő, a beruházó, az állam, és a Kormányhivatal is. Se fék, se ellensúly, se önkontroll. De ezek levét ne a lakossággal itassák meg.

Felelősségteljes munkájukhoz jó egészséget és zöld hatósági szívet kívánok!

hermina_garazses_biodom_helyszinrajz.png

Kedves Mariska néni!

2016. szeptember 07. - Garay Klára

terepszint_alatti_beep_a_kozlekedesi_muzeum.jpgMariska néni itt lakik a közelben, a Hermina úton. Tátott szájjal nézi a „megújuló” Közlekedési múzeumot, és módfelett ideges szokott lenni attól, ha a Ligetvédők, és a Városliget barátai „nyavalyognak, hisztiznek” a mélygarázsok, a föld alatti kiállító terek és a leendő vigalmi negyed miatt, mert szép lesz az, majd meglátjuk. És nem szabad akadályozni ezeket a kulturára éhes fiatalokat, a „teremtő munkájukban”.

Szóval Kedves Mariska néni! Kérem, hogy sűrűbben imádkozzon értünk, bűnös lelkekért, akik egyre többször ragadtatjuk magunkat nem túl kedves gondolatok megfogalmazására. Pedig újabb örömhír érte fejlődésre szomjazó vidékünket! Ma megjelentek a talaj-vizsgálók az Ajtósi Dürer sor mellett, egy hatalmas ostorfa tövében. Csinos kis fúrógéppel, eszméletlen robajjal, 10 méter mély fúrással igyekeznek felderíteni a talajvíz viszonyokat. Ezen az oldalon a Dózsa György útig készül 4 furat, előkészítendő az útépítést.
Elmondták, hogy a nehézkes hivatali bürokrácia után leghamarabb jövőre kezdődhet el az útépítés. Jó ez nekünk, mert leharcolt útburkolatunkat ideje kicserélni. Különösen, hogy megkapjuk rá a Kós Károly sétány forgalmát is…de erre rodeózik néhány sittszállító autó is, a trolik, a Népstadion állomás távolsági buszai, és a környék minden illegális parkolója. Kell a fejlődés! Remélem, hogy jövő tavaszig, amikor az útépítés elkezdődik, befejeződik az Ajtósin és a Városligeti körúton a vízvezetékek áthelyezése a házak oldaláról a Ligeti oldalra (Az Asztana úton fordítva). Tessék imádkozni, hogy addigra elkészüljön a villany, a közvilágítás és a gázvezeték, a csatornázás és a telekommunikációs vezetékek cseréje is.
 Vagy ha nem, utána lesz még egy új útburkolatunk….vagy elkészülte után 1 évvel ugyanúgy fog kinézni, mint most.

Harangozni, és imádkozni kell, hogy elkerüljük a por, a zaj, az üzemszünetek, a közlekedési káosz okozta kellemetlenségeket, hogy ne dőljön össze a két műemlék templom és a 2 db 100 éves iskola, valamint a Cirkuszt epedve váró Sacré Coeur leánynevelő intézet és a 2 toronyház.
Tessék hálát adni a teremtőnek, hogy hazánkat olyan bölcs vezetőkkel áldotta meg, akik rájöttek, hogy úgy tudják a legtöbb vízügyest, környezetvédőt, felmérőt és hatástanulmányt készítőt foglalkoztatni, ha minden épületecskéhez külön-külön készítenek felmérést, fúrást, tanulmányt! Mennyi család nem marad kenyér nélkül! Ez ráadásul az Ön számára azzal a külön előnnyel is jár, hogy nem fogják sokkolni azzal, mit okoznak az ide építendő csudapaloták EGYÜTT! Így minden mélygarázs és Táltos csarnok környezeti hatása minimális lesz, sem zajt, sem port nem fog keletkeztetni, és Ön nyugodtan alhat a 2018-as márciusi átadóig.

biodomjo.jpg
Utána rögtön folytathatja az imádkozást egy kis napfényért, jó levegőért, egy gyalogos sávért, ahol elsétálhat a mindent ellepő parkoló autók között, a múzeumba igyekvő hömpölygő tömegben.

Tehát, lehet, hogy 2x lesz új utunk. De ez nem baj, mert a fejlődés nem állhat meg!
Kérjük együtt az égiek áldását bölcs vezetőinkre, akiknek jóvoltából 2018 március 15-én nálunk lesz a legtöbb szalag átvágás! Gondoljon csak bele: Biodóm, Aquadóm, Pannonpark, Táltos Csarnok, Hermina garázs, Üzemeltetési központ, Pajtaszínház, Nemzeti galéria, Hermina garázs2, Közlekedő edények múzeuma kilátóval! Csak győzzük nemzeti színű szalaggal…többszöri átadással, átvágással.
Közben fohászkodunk, hogy az égiek fel ne nyissák a szemünket, nehogy rájöjjünk: minket is átvágtak!
Maradjon homályban, hogy a felszín alatti vizek nem csak útépítési akadályok, hanem megóvandó ivóvíz készletünk forrásai is.
Óvakodjunk az eszünk használatától, mert fárasztó és bajjal jár. Még a Nagy Testvér is összeráncolhatná a szemöldökét.

A talajfúró tovább halad, keresi a következő nagy fát. Hogy miért azt? Mert ott biztosan nincs se gáz, se vízvezeték, amibe véletlenül belefúrhatnának. ( Nem jók ugyanis a közmű fektetési térképek.)
Várjuk a következő óriásplakátot, a következő Liget-újságot, hogy megtudjuk: milyen jó lesz nekünk. Közben véletlenül se járjunk a Bartók Béla úton vagy a Vezér úton, nehogy kiderüljön, mivel jár az utak építése, a közművek fektetése, házak alapozása, mélygarázsok fúrása.
Nézzük a zöld tájépítészeti pályázatot, amiben szó sem esik arról, hogy hány helyen lesznek nehézgépjárművek közlekedésére alkalmas új utak (szemétszállítás, műtárgyszállítás, áruszállítás), védőtávolságok a közművek számára, ahova csak füvet lehet vetni. Várjuk a térköveket, melyek egyenesen jelentik számunkra: Itt van már a Kánaán! Hála Istennek, hogy a Liget és az Ön békéjének háborítása nélkül elbontottak már eddig is jó néhány azbeszt cementes épületet, ritkán ér bokán felül a sártenger, amit a szállító járművek okoznak. A csöpögő olajból se lehet még megtankolni egy újabb járművet. A madarak sem csicseregnek, mert világgá repültek.
Ez itt, a lehető legcsodálatosabb élet, és még ennél is szebb lesz!

Ezt a levelet írhattam volna, a hatalmas autójából piros tűsarkakon kitipegő anyukának is, aki alig várja, hogy megszépüljön a Liget és ő is kimerészkedjen a Cukorfalatkával…. De ő a műszempilláitól ( és férje bankszámláitól) úgysem tudná elolvasni. Akkor meg minek.
Hajrá Mariska néni! Reménykedjünk együtt az Európában egyedülálló csoda megvalósulásában.

És a csodában, ami megment attól minket, amit Ön epedve vár.

Csak állok egy buszmegállóban

2016. augusztus 26. - Garay Klára

Ezt a szegény idegen fát egy buszmegállóban fotóztam. ( nem tom, miért fordította meg a blog)  Nem egyedül van itt, hanem több ezer társával ellepi a házak kertjeit, iszonyat gyorsan nő, iszonyat szapora. Ha ki akarod húzni, beleszakad a töve. Ha elmetszed, 15 ág nő a helyén, mint a sárkányok feje. Egy év alatt minden más növényt túlnő, majd árnyékolásával megakadályozza, hogy gyenge, udvarias hazai társainak esélyük legyen a táplálkozásra, a vízhez, a fényhez.

img_4653.JPG

Ő tehát egy ( nyugati) ostorfa. Nem migráncs, nem úszva tette meg az utat Ámerikától Budapestig, hanem behurcolták, díszfaként ültették, mert "igénytelen", gyorsan nő, bírja a szárazságot.

Azóta ( a kertészeti vállalaton kívül) mindenki tudja, hogy sárkányfog vetemény. Invazív, kiszorítja a hazai vegetációt. 2008. óta kormányrendelet kimondja, hogy a terület gazdája KÖTELES megakadályozni, hogy továbbterjedjen.

Itt elgondolkodik a zember. Ehető magját nem csak az éhező ember eszi, hanem az égi madarak is. Hogy akadályozhatnánk meg, hogy megegye? Ha megette, figyeljük az érkezési oldalon, hogy hol pottyantotta el? Menjünk utána a szomszéd kertjébe, a " megelőzöm a továbbterjedését" indián kiáltással? A mi ostorfánk pedig terjed és terjed és terjed. Ha migráncs lenne, kerítést építenének elé, hogy ide ne jöjjön. vagy szavaznánbk arról, hogy joga van-e neki is a törvény szerinti élettérre vagy nincs. Egyáltalán hazatoloncoljuk vagy nyilvánítsuk hungarikummá? Ez utóbbi indokolt lenne, mert egyetlen ország sem olyan hülye, hogy ne védekezzen ellene...csak mi.

Már itt van, tehát kínozzuk. Jogszabályi előírás számára is a 2 négyzetméteres ültető gödör. Ehelyett van neki kb 1 m2. De ő él és virul.  Akkor most ő az igénytelen vagy mi?

Tudta, hogy a városban több ezer őshonos és idegen fa él a törvény által előírtnál jelentősen kisebb területen?
Tudta, hogy szétverték a környezetvédelem intézmény rendszerét, így se pénz, se szakértelem nincs arra, hogy megvédjük a hazai növényzetet a bevándorlóktól?

Tudta, hogy a Nemzeti parkokba egyre mélyebben hatolnak be az invazív növények?

Tudta, hogy az "invazív" kifejezés azt takarja, hogy kontrollálatlanul szaporodik?

Tudta, hogy 2008 óta nem lenne szabad ültetni, a hazai növényzet védelmében....de rendületlenül ültetik?

Tudta, hogy több nagy körutunkon is ők tartják a fényfűzéreket adventkor?

Nagykörúti fák....mi lesz veletek?

Város! Mi lesz veled?

Ember mivé lettél?!

...és mivé teszed a környezetedet?

 

 

süti beállítások módosítása